bootcut

Dolgozatok kijavítva, táskába bepakolva, összeírva a holnap rendje, kiválasztva az új írók, egy nap múlva ilyenkor már újabb húsz darabbal leszek gazdagabb. Rájöttem, hogy jó ez a napi rendszeresség, mind engem, mind a diákokat szépen terelget a félév felé, sok a jegy, nincs kampányszerű tanulás, bármikor lehet íratni, a nagyobb lélegzetvételűek időpontját pedig úgyis megbeszéljük hetekkel előre. 

Muszáj is, mert idén is sokan akarnak felvételezni hozzánk, beindult a tehetséggondozás, és sokan keresnek a társadalomismeret érettségi miatt is. Ha jól láttam egyébként, jövőre már nem lesz ilyen tantárgy, beépül a történelembe, illetve szabadon finanszírozható tárggyá válik, és 5-6. évfolyamra kerül. Majd meglátjuk. 

Mamám is hazautazott, persze a MÁV most sem hazudtolta meg magát, cirka négy óra alatt sikerült megtenni vágányzár miatt az egyébként két és negyed órás utat. Mindig áldás ha ő itt van, – sajnos csak évente egyszer-kétszer – jó érzés, hogy nekem is van rokonom Pesten, ha csak pár órára is. Drága lélek, mindig kapunk tőle (fizikailag, mert egyébként kettejüktől, azaz papámtól is) valamit, hol egy kiváló nadrágot,   hol pedig – mint most – egy nagyon jó áron lévő étkezőgarnitúrát. Ami volt, Pestre kerülésemkor vettük, azaz tizennégy éve. Festett fekete, erdélyi, összecsukható asztal, négy szintén összecsukható székkel, még emlékszem a Thököly utcai kis üzletre, ahol vettük. Igazából semmi baja, az asztal kiváló állapotú, a négy székből is teljesen rendben van kettő, ám kettő összeszakadt már. Erről jut eszembe:  a héten panaszkodtam Lippinek, hogy nekem nem mennek tönkre a dolgaim, táskáim, cipőim, egyedül a nadrágjaimmal vagyok gondban, azok ugyanis pár hónapnál többet nem bírnak rajtam. 

 Mindig nadrágot kell vennem, és persze sosem kapok épp olyat, mint amilyet szeretnék. 

Az én elképzeléseimben a Dietrich-nadrág az elvárás, vagy az enyhén trapézszárú. Mostanában azonban mindent elöntött a szinte senkinek sem jól álló répa- vagy a szűkített fazon, bár a farmerek terén kezd változni a trend, úgy hívják amit keresnem kell, hogy bootcut-nak hívják. 

Persze most lett időszerű egy nadrágkosztüm is, az F&F-nél sikerült szépet és normális árban kapnom. Ebben az évben sokszor kell majd viselnem, színházak az osztályommal, szülői bál, versenyeztetés – ki lesz használva rendesen. Remélem, a február végi szalagavatón már a régit is tudom majd viselni, jó lenne addigra belefogyni. Egy dolgot iszonyatosan nehéz feldolgozni: a test megváltozását. Azt, hogy hiába szeretném én szépnek látni magam, a tükör – és az emberek tekintete is – teljesen mást mutat. Így most az a cél, hogy lássam megint a szemükben az elismerést, a rácsodálkozást, s ha őszinte akarok lenni – az irigységet is.

Jó lenne királynőnek lenni pár pillanatra. Már elkezdtem gyakorolni ismét a magassarkú cipőimben, – sajnos nehezebben megy, mint gondoltam – ráhangolódni egy újabb nagy ruhaszelektálásra, és felépíteni ismét az alapruhatárat, az össze-vissza vásárolt, csak a helyszínen tetsző, majd a szekrényben ide-oda pakolandó cuccok helyett. Fájó szívvel, de rászánom magam arra is, hogy vegyek melegítőalsókat és egyszerű felsőket itthonra az eddigi itthoni elegáns dolgok helyett Én nem szerettem átöltözni munka után, de tudom, hogy szimbolikus jelentősége van, másrészt a ruháimat sem nyírom ki velük olyan hamar. (ld. nadrágok) 

A változáshoz hozzátartozik a hajnövesztés is. Most vagyok abban a stádiumban, hogy beszárítva jól néz ki, frissen mosva, ám másnapra már sehogy sem néz ki, és felfogni sem olyan könnyű, mert annyira meg nem olyan hosszú. Úgy döntöttem, kontyot csinálok magamnak, úgy hordom majd a hajam, amíg rendesen megnő, s így a lenövesztés sem fog annyira zavarni. 

Unom ezt a havonkénti festegetést is, illetve azt, hogy két  hétig csodálatos fénye van, majd egy nap alatt hirtelen felbukkan a lenövés és fénytelenné, mattá, sprőddé válik a haj. Állítólag ilyenkor a melírozás a legjobb, szerintem az őszi szünetben belevágok. 

Ennyi női dologról szerintem még sosem írtam, menjünk is hát tovább! 

Az idő nem kedvezett ma nekünk, de délelőtt még nem is szakadt ennyire, így volt kedvünk elmenni a Kertészeti Egyetem Őszi Virágkiállítására, mely tavaly ősszel és idén tavasszal is kimaradt. A legizgalmasabbak mindig az élőnövény terítékek és az újrahasznosított dolgok, mégis szívemhez leginkább közel a kegyeleti ősz témájú koszorúk állnak. Fenyőtobozok, ágacskák, krizantém, apró bogyók és mécsesek együttese végtelen variációt kínál, színeik csodálatosak. Az idei ősz egyébként is nagyon kényeztet minket, az iskola udvarán mint óriási arany fénycsóva világít a szilfa, elakad a látványtól néha a lélegzetem is, annyira gyönyörű. Rengeteg élőlény lakja, harkályok, szarkák és más kisebb madarak, télen a cinegéket is befogadja – igazi nyüzsgő hotel. Múlt héten mikor egész szombaton a suli kertjét, udvarát rendezgettük, az ő levelei is belekerültek a komposztálóba, hozzájárult az új növénygenerációk táplálásához.

Most már elfáradtam, abbahagyom. A héten nem jutottunk el a Jadviga párnájának bemutatójára, de annyira nem bánom, igazából sosem szerettem a regényt, bár a macisajt a végén egy egész korszak emblematikus annulálása. Férjem szerint pedig egyre modorosabb vagyok, amitől ő a falra mászik. Nem érti, hogy én tényleg így beszélek! Mint arra ez az egész, idén hat éves blog az élő példa….

One thought on “bootcut

  1. 'Egy dolgot iszonyatosan nehéz feldolgozni: a test megváltozását.'

    és ez csak egyre rosszabb lesz. néha felbukkan az ember fejében egy kép, egy régi kép, ahogy tükörbe néz, és látja, amit most lát, és olyan, de olyan nagy a különbség. kellene valami módszer, amivel el lehet fogadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.