marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for október, 2012

31 október
0Comments

elindulunk, hogy megérkezzünk

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, 

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át 

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, 

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, 

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad 

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, 

tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, 

hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán 

ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, 

ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk 

mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, 

ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk. 

Weöres Sándor: Bolero

28 október
7hozzászólás

hatéves a blog!

Írok itt mindenféle apróságról s közben belém hasított a tény, hogy ma hatéves a blog! S végre ez egyszer nem felejtettem el, mint az utóbbi három évben. Hát, boldog szülinapot akkor magamnak, s remélem még nagyon sokszor tehetem ezt meg. 

Sosem múló hála és köszönet Adának és Aginak az első változatért, s végül Lippiért is. Ha nem lett volna blog, nem lett volna Lippi sem.

28 október
0Comments

mély

Meglepett, hogy a mélyhűtőnek vannak rácsai, mikor feltűntek olvasztás közben. Szerintem mióta megvan a gép, (cirka másfél éve) most került sor erre a fantasztikus műveletre. Mindegy, ez is pipa, bár kellemesebb időjárást is választhattam volna hozzá.

28 október
0Comments

kávészünet

Ma reggel rádöbbentem, hogy őszi szünet van, egy hétre szünetel a rohanás, lehet kicsit lazitani. Ki is használom, a házilag készitett humuszomat az ágyban eszem meg rozsos zsömlével, hozzá kávét és teát iszom, jazz-t hallgatok, és bámulom a pihe-puha ágyikómból azt, ahogyan a szél a földre hajtja a nyárfák tetejét. Mellettem durmol a férjem, lábunknál Pöttyös és Lujzi, aki ma reggelre telehordta a lakást krumplival és hagymával, gondolom éjjel főzni próbált, csak nem jött össze neki.

Rám is fér a pihenés, igen hosszú hónap volt ez. Dolgoztunk szombaton, egy másikon önkéntes munkát végeztünk, esténként, nulladik órában és vasárnaponként szindarabot próbálunk két osztállyal, szinházban és múzeumban voltunk az osztályommal, gólyahetünk, avatásunk és bálunk volt sok-sok feladattal, elindult a hétfő és csütörtök esti tehetséggondozás, autót vizsgáztattunk (anyagi katasztrófa) – és még mindig van hátra belőle négy nap!

Úgy volt, hogy ma már utazunk, de majd csak később. Addig pihengetek. 

S ma reggel egyébként már több helyen esett a hó az országban.Még annyit, hogy utolsó energiámmal megnéztem tegnap este az X-faktort. Ennél akármelyik vidéki kultúrdiszkó jobb, s ha nem Oláh Gergő nyeri meg, akkor nincs igazság a földön.

27 október
0Comments

Cézanne – esőben, sorban, álldogálva

Amennyire szidtam a nyári Brueghel – kiállítást, annyira dicsérem ezt. Rengeteg és a legjobb Cézanne-képek,    profin megszervezve a beléptetés rendje, az egyetlen amire ismét panaszkodok, azok a Szépművészeti egy-két magát istennek képzelő teremőre, a külföldieknek járó megkülönböztetett figyelem, s a hazaiknak szóló rosszabb bánásmód. De, ha van lehetőségetek, nézzétek meg, szép összefoglalása annak honnan indult, és hová érkezett festőnk. 

27 október
2hozzászólás

háziorvos

Hálás lehetek Pöttyös kutyánknak, amiért annyira barátságos, hogy gond nélkül odamegy bárkihez, és fél perc alatt az ujja köré tekeri. Igy adódott, hogy az ő révén ismerkedtem meg a házban lakó orvosasszintenssel, akiről hamar kiderült, hogy azon háziorvos mellett dolgozik, akit mindenki dicsért és ajánlott, mikor ideköltöztünk. Sajnos, azonban én nem az ő körzetébe tartoztam, igy nem mehettem hozzá.

Helyette egy olyan orvoshoz kerültem, aki mindig egy órás késéssel jelent meg a rendelésén, az egy év alatt egyszer sem nézett a szemembe, s nem vizsgálta meg a torkomat, legutóbbi betegségemkor pedig már gyógyszert sem adott, mondta, hogy kérjek a gégészeten…..

Tőle kerültem most el, ugyanis a Pöttyös által megbolonditott hölgy felajánlottta, hogy segit nekünk abban, hogy főnöke átvegyem minket, és sikerült!

El sem tudom mondani, mennyire örülök. A mostani orvostól nyomtatott füzetet kaptam az önéletrajzával, a fontosabb tudnivalókról, és például skype-on is lehet vele beszélgetni, ha csak tanácsot akarok tőle kérni. 

Csináltattunk már laborvizsgálatot, mindenen abszolút jó, s aminek kell, az negativ.

22 október
2hozzászólás

álomház

Érdekes, hogy a Perlmutter Izsák festette Park című 1910-es képen szereplő ház mennyire hasonlít az álomházamra, amelyet egyszer majdnem megvettem. Vagy fordítva. 

22 október
3hozzászólás

háztartástan

Nagymamám bizonyítványait nézegetve, emlékszem arra, hogy régebben volt az iskolákban háztartástan és életvitel című tantárgy. (Lehet, hogy ma is van, gondolom a technika órákba beépítve.) Sosem gondoltam volna, hogy egyszer felmerül bennem az, hogy talán hasznos lehetett az iskolában megtanulni takarítani, főzni, mosni, vasalni stb. 

De, most olvasgatva a FlyLady magyarországi facebook csoportjának kérdéseit, komolyan felmerült bennem, hogy szükség lenne rá. Sőt, továbbmegyek: a belinkelt videók alapján én is megtanultam rendesen zoknit, bugyit, ingeket, pulóvereket hajtogatni, színek szerint szortírozni – ennek következtében kétszer annyi cucc fér be a szekrénybe, mint eddig. 

Zseniálisak a rendszerező oldalaik. Lehet, hogy másnak ezek evidenciák, de rám az újdonság erejével hatnak. 

19 október
17hozzászólás

magány

Azt hiszem, ilyen légüres térben még sosem mozogtam. Sosem voltam egy körülrajongott társasági ember, leszámitva egy, az életem egészéhez mérten rövid időszakot, mikor tőlem sokkal őrültebb emberek  között én lehettem a hétköznapiság mércéje – de ilyen magánnyal azért  nem gondoltam, hogy valaha szembe kell néznem. Az, hogy eltelik egy nyár, amikor senki sem tud időt szánni rám egy kávéra, csak engem minősit: unalmas, szürke ember lettem. Nem táncolok, nem létesitek szellemekkel kapcsolatot, nem vagyok gasztro-, és kézművesblogger, nem vagyok az egészséges életmód hive, nem vagyok gazdag – valóban, szürke egér lettem, aki ráadásul még jó messze is lakik a Belvárostól, onnét, ahová mindenki felszaladt, s akik közül senki sem hivott vissza magához.

Nem politizálhatok, nem sztorizgathatok – igy ez a széles réteg sem találhat rám.

Jó, hogy ennyit dolgozok, különben bediliznék. A rokonaim sem foglalkoznak velem, annak ellenére,hogy több mint tiz éve itt élnek Pesten, még sosem kerestek, nem jöttek el, már a telefonszámaikat sem tudom. 

Ha van felesleges ember, akkor most annak érzem én magam. 

Ez a blog is csak csalódás. Szembenézni azzal, hogy elég egy tárhelyváltás, és eltűnnek az olvasók, annak, aki megszokta hat éve az állandó rászegeződő figyelmet, hogy fontos amit ir, nem olyan könnyű.

Hiszen mindenki elismerésre vágyik, s az ember lánya azért ilyenkor már tudja, hogy sosem lesz hires iró, újságiró, max. egy-két épp ingyenes, azonnal felhasználható cikkre jó.

Igazából kétségbe vagyok esve, hogy igy kell majd leélnem az életemet? Ilyen magányban? Sosem lesz lélek,  aki osztozik örömemben és bánatomban, nem lesz barátnőm, akivel elmehetnék vásárolni, beiratkoznánk jógázni vagy fecsegnének egy kicsit bármiről? Tényleg ez lesz a sorsom?!

Nem lesz. Már ez. Biztos megérdemeltem. 

18 október
2hozzászólás

nyafogós

Azt hiszem, abbahagyom ezt a blogot.

15 október
5hozzászólás

lost

Legnagyobb bánatomra, eltűntek az olvasóim. Míg régebben naponta 120-140 ember látogatott el a marleen.hu-ra, mostanában ez a szám 30-60 között ingadozik. Elszomorít, hiányoznak, időnként is el is bizonytalanít, felteszem magamnak az ilyenkor szokásos kérdéseket, de aztán rájövök, hogy változtatni nem tudok rajta, ez van sajnos. 

Most pedig jöhet a vasalás. 

14 október
1Comment

bootcut

Dolgozatok kijavítva, táskába bepakolva, összeírva a holnap rendje, kiválasztva az új írók, egy nap múlva ilyenkor már újabb húsz darabbal leszek gazdagabb. Rájöttem, hogy jó ez a napi rendszeresség, mind engem, mind a diákokat szépen terelget a félév felé, sok a jegy, nincs kampányszerű tanulás, bármikor lehet íratni, a nagyobb lélegzetvételűek időpontját pedig úgyis megbeszéljük hetekkel előre. 

Muszáj is, mert idén is sokan akarnak felvételezni hozzánk, beindult a tehetséggondozás, és sokan keresnek a társadalomismeret érettségi miatt is. Ha jól láttam egyébként, jövőre már nem lesz ilyen tantárgy, beépül a történelembe, illetve szabadon finanszírozható tárggyá válik, és 5-6. évfolyamra kerül. Majd meglátjuk. 

Mamám is hazautazott, persze a MÁV most sem hazudtolta meg magát, cirka négy óra alatt sikerült megtenni vágányzár miatt az egyébként két és negyed órás utat. Mindig áldás ha ő itt van, – sajnos csak évente egyszer-kétszer – jó érzés, hogy nekem is van rokonom Pesten, ha csak pár órára is. Drága lélek, mindig kapunk tőle (fizikailag, mert egyébként kettejüktől, azaz papámtól is) valamit, hol egy kiváló nadrágot,   hol pedig – mint most – egy nagyon jó áron lévő étkezőgarnitúrát. Ami volt, Pestre kerülésemkor vettük, azaz tizennégy éve. Festett fekete, erdélyi, összecsukható asztal, négy szintén összecsukható székkel, még emlékszem a Thököly utcai kis üzletre, ahol vettük. Igazából semmi baja, az asztal kiváló állapotú, a négy székből is teljesen rendben van kettő, ám kettő összeszakadt már. Erről jut eszembe:  a héten panaszkodtam Lippinek, hogy nekem nem mennek tönkre a dolgaim, táskáim, cipőim, egyedül a nadrágjaimmal vagyok gondban, azok ugyanis pár hónapnál többet nem bírnak rajtam. 

 Mindig nadrágot kell vennem, és persze sosem kapok épp olyat, mint amilyet szeretnék. 

Az én elképzeléseimben a Dietrich-nadrág az elvárás, vagy az enyhén trapézszárú. Mostanában azonban mindent elöntött a szinte senkinek sem jól álló répa- vagy a szűkített fazon, bár a farmerek terén kezd változni a trend, úgy hívják amit keresnem kell, hogy bootcut-nak hívják. 

Persze most lett időszerű egy nadrágkosztüm is, az F&F-nél sikerült szépet és normális árban kapnom. Ebben az évben sokszor kell majd viselnem, színházak az osztályommal, szülői bál, versenyeztetés – ki lesz használva rendesen. Remélem, a február végi szalagavatón már a régit is tudom majd viselni, jó lenne addigra belefogyni. Egy dolgot iszonyatosan nehéz feldolgozni: a test megváltozását. Azt, hogy hiába szeretném én szépnek látni magam, a tükör – és az emberek tekintete is – teljesen mást mutat. Így most az a cél, hogy lássam megint a szemükben az elismerést, a rácsodálkozást, s ha őszinte akarok lenni – az irigységet is.

Jó lenne királynőnek lenni pár pillanatra. Már elkezdtem gyakorolni ismét a magassarkú cipőimben, – sajnos nehezebben megy, mint gondoltam – ráhangolódni egy újabb nagy ruhaszelektálásra, és felépíteni ismét az alapruhatárat, az össze-vissza vásárolt, csak a helyszínen tetsző, majd a szekrényben ide-oda pakolandó cuccok helyett. Fájó szívvel, de rászánom magam arra is, hogy vegyek melegítőalsókat és egyszerű felsőket itthonra az eddigi itthoni elegáns dolgok helyett Én nem szerettem átöltözni munka után, de tudom, hogy szimbolikus jelentősége van, másrészt a ruháimat sem nyírom ki velük olyan hamar. (ld. nadrágok) 

A változáshoz hozzátartozik a hajnövesztés is. Most vagyok abban a stádiumban, hogy beszárítva jól néz ki, frissen mosva, ám másnapra már sehogy sem néz ki, és felfogni sem olyan könnyű, mert annyira meg nem olyan hosszú. Úgy döntöttem, kontyot csinálok magamnak, úgy hordom majd a hajam, amíg rendesen megnő, s így a lenövesztés sem fog annyira zavarni. 

Unom ezt a havonkénti festegetést is, illetve azt, hogy két  hétig csodálatos fénye van, majd egy nap alatt hirtelen felbukkan a lenövés és fénytelenné, mattá, sprőddé válik a haj. Állítólag ilyenkor a melírozás a legjobb, szerintem az őszi szünetben belevágok. 

Ennyi női dologról szerintem még sosem írtam, menjünk is hát tovább! 

Az idő nem kedvezett ma nekünk, de délelőtt még nem is szakadt ennyire, így volt kedvünk elmenni a Kertészeti Egyetem Őszi Virágkiállítására, mely tavaly ősszel és idén tavasszal is kimaradt. A legizgalmasabbak mindig az élőnövény terítékek és az újrahasznosított dolgok, mégis szívemhez leginkább közel a kegyeleti ősz témájú koszorúk állnak. Fenyőtobozok, ágacskák, krizantém, apró bogyók és mécsesek együttese végtelen variációt kínál, színeik csodálatosak. Az idei ősz egyébként is nagyon kényeztet minket, az iskola udvarán mint óriási arany fénycsóva világít a szilfa, elakad a látványtól néha a lélegzetem is, annyira gyönyörű. Rengeteg élőlény lakja, harkályok, szarkák és más kisebb madarak, télen a cinegéket is befogadja – igazi nyüzsgő hotel. Múlt héten mikor egész szombaton a suli kertjét, udvarát rendezgettük, az ő levelei is belekerültek a komposztálóba, hozzájárult az új növénygenerációk táplálásához.

Most már elfáradtam, abbahagyom. A héten nem jutottunk el a Jadviga párnájának bemutatójára, de annyira nem bánom, igazából sosem szerettem a regényt, bár a macisajt a végén egy egész korszak emblematikus annulálása. Férjem szerint pedig egyre modorosabb vagyok, amitől ő a falra mászik. Nem érti, hogy én tényleg így beszélek! Mint arra ez az egész, idén hat éves blog az élő példa….

11 október
0Comments

munka

Csak a munka van. Minden nap délután négykor végzek, addig zsinórban órák és intézni valók, utána javítás, dolgozat összeállítás,  felkészülés,  idő semmire sincs, úgy kell kiszakítani egy tömbben –  apró részletekben, csöppnyi pihenőadagokban nem jár. Most is benn, munkahelyen, hétig.

08 október
0Comments

csicsóka

Újabb régebbi írásom jelent meg, ezúttal a Vidéki élet Magazinban. http://videkielet.hu/blog/videki_elet/posztmodern-csicsoka

07 október
0Comments

ideje

Mindig, amikor beleolvasok egy-egy író, költő naplójába (mint most Polcz Alaine Ideje az öregségnek című naplórészleteibe) – azt kívánom, bár sose nyitottam volna ki. 

Néha a blogokkal is így vagyok. Olyan mérhetetlen fájdalom tud belezsúfolódni egyetlen mondatba, hogy hirtelen azt érzem, elfogy körülöttem a levegő, s valami rettenetesen fojtogat. Mintha Pandora szelencéből mindent kiengedtek volna, ami félelmetes és borzasztó.

Talán ezért volt nekem annyira szimpatikus az az iskola, mely nem foglalkozott a művek hátterének elemzésével, életrajzi körülményekkel, csak tisztán a szöveggel.