búcsú

Itt van az ősz, itt van újra …. írtam, s megint törölt egy ismerős facebook-on, immáron negyedszerre ebben az évben. Megkérdeztem miért, nem tudja elviselni azt, hogy van véleményem, és ennek hangot adok. De, én meg közben arra jöttem rá, hogy én nem tudok vele úgy találkozni, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, miközben ezer éve ismerjük egymást, életünk jelentősebb eseményeinek voltunk részesei – és közben nem tudja elviselni, ha nem úgy szólok, ahogyan ő várja. Nekem ez skizofrén helyzet. Ő egyedül van, de nekem van egy férjem, vannak még szüleim, akik egy-egy ilyen törlési akciónál, velem együtt borulnak ki, mert ha én sírok, nekem fáj valami, akkor ők is szenvednek, az ő napjuk is el van cseszve. És már olyan sok alkalom volt ilyen miatta. Mindig halálra idegeskedem magam miatta, hol a betegségei, hol a törlései miatt, és ilyenkor napokig nem tudnak engem “használni”, mert a szívemre veszem, nem alszom napokig, és szenvedek, rágom magamat. Ők próbálnak vigasztalni, és végigrágjuk, hogy hol rontottam el vele.

De, én már nem akarom ezt. Nem akarok kisebbrendűségi komplexusokkal és lelkiismeret-furdalással élni, nem akarom, hogy emberek kvázi ítéletet mondjanak felettem, mint istenek – mert nekem és a családomnak ez rossz, fájdalmas.

Azt hiszem, belefáradtam a vele való “csatározásokba”, az állandó bocsánatkérésékbe, a bűntudatba részemről – elég volt.

3 thoughts on “búcsú

  1. Talan ird le ezt igy, ahogy ide leirtad, neki is. Hatha kapcsol.:)
    Bobita

  2. Hat, akkor nincs mit tenni. Illetve van, Te dontsd el, kell-e neked ez a furcsa baratsag.Mert ahogy negyszer mar osszevesztetek, ugy megint majd bekulni akar.Kerdes az, hogyha kibekultok, mikor jon ra megint az osszeveszhetnek.Nehez ugy, mert ahogy irtad, regota baratok vagytok.De ha mar tobb a rossz, mint a jo, akkor zard le.En megprobalnek ugy ragondolni, mint egy hazassagra.Van-e ertelme folytatni, ha nem megy? Majd irjal a tanevkezdesrol is, meg az enaplorol, ugy erdekelne, hogy milyen.:D
    Bobita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.