márnalesen

Mostanában egyébként horgásznovellákat olvasok kikapcsolódásképpen. Mindegyik ugyanarról szól szinte, a nyugalmat kereső elbeszélő elvonul a természetbe inspirálódni, majd feltámad benne a vágy megvívni harcát vele, s kifogni élete halát. Ez nem mindig sikerül neki, közben rengeteg jelzőt használ el, nagy fogyasztója a cirkalmas megfogalmazásnak, de jó olvasni. Mintha Vajda János Nádas tavon című verse elevenedne meg prózában. Jó elveszni a részletekben, belefeledkezni egy méh és egy virág románcába, a kevés beszédű emberek gondolataiba, akiknek közös a céljuk, s nem feledkeznek meg egymásról.

Kellett ez már, mert Zsolt Béla Az igazi szerelem című novelláskötete minden volt, csak szívmelengető nem. Olvasása közben végig fagyasztó hidegség futkosott a hátamon, a nagyvárosi magány által megnyomorított, éhező, sivár lelkek keserűsége megérintett, örömmel búcsúztam el tőlük, s fordítottam szemem a napsütötte Felső-Tisza vidék horgászaira, halászaira, akiket Balogh Géza, e zavarba ejtően gazdag világ ismerője, a Szabad Föld újságírója ismertetett meg velem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.