egy éve

Tavaly június 16-án délután kétségbeesett macskanyivákolásra figyeltem fel. Mivel kizártnak tartottam, hogy akkori lakhelyünk sznob lakói közül bárki is cicát hozott volna a házhoz, elindultam felderíteni a hang forrását. A belső udvaron, az autók alatt, egy hihetetlenül koszos, büdös, félszemű, a végletekig lesoványodott állatkára leltem, aki annyira félt, hogy egy korty tej megivása után visszafutott a jármű alá. A délután folyamán ezt még kétszer megismételtem, közben fotót is küldtem róla lippinek, kérdezve, hogy mi legyen vele. Lippi egyszerű választ adott: ha már lefotóztam, megetettem, meg is fogom tartani. Én minden erőmmel tiltakoztam ellene, hiszen másnap kezdődött a bések érettségije, minden energiámra szükség volt. Nem hiányzott, hogy egész éjszaka Pöttyös és a cica meccsét kelljen hallgatni, a sírást, vagy esetleg arra ébredni, hogy meghalt a cica. (Akkori állapotában könnyen elképzelhetőnek tűnt ez is.) Végül abban maradtunk, hogy felviszem a lépcsőházba, elkerítünk neki egy kis részt, és rendbe hozzuk, lassan elfogadtatjuk Pöttyössel. Aha, persze. A kutya már az ajtóban várt, messziről megérezte a macska szagát, és ezzel kezdetét vette az a móka, amely után – este fél tíz körül – a cica bejutott végre a lakásba, ráborítottunk egy ládát, kaját kapott, és Pöttyöst átzártuk a másik szobába. Egy éve van velünk Lujzi.

One thought on “egy éve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.