háromszor

A héten háromszor is jártam a Belvárosban, és el kell mondanom, ez egyre siralmasabb és sokkolóbb. Mikor benn éltünk, nekem fel sem tűnt a por, a kosz, a zaj, a tempó, a könyökkel közlekedés, a tértelenség. Elveszettnek éreztem magam, mikor bármerre néztem, mindenhol hajléktalanok feküdtek, népes cigánycsaládok főztek kis rezsón, s az utcát régi bútorok, eldobált étel- és életmaradványok borították. Elkeserítő volt ezt látni. A részvét, a segíteni nem tudás, a tehetetlenség érzése végül azonban elnyomta a város bűzét, szemem befogadta a mocskot, megtanulta szelektálni a csúfat, s keresni a szépet. Mert az épületek azok még mindig szépek. Gyönyörűek. Ha meglátom a Károly körút angyalait, akik védőszárnyaikat kiterjesztik a város fölé, elszorul a szívem. Ha azt hallom, hogy a Wesselényi vagy a Síp régi házaival terve van az önkormányzatnak, elakad a lélegzetem, s képzeletben már látom a leendő sétálóutcát a hangulatos kis kávéházakkal. Aztán legyintek, persze. Kávéházak. Ugyan ki jár manapság kávéházba? Kinek van ideje kapcsolatokat kialakítani, verset írni egy kávéházi szegleten, forró kiflit vajazni házi eperlekvárral, újságot olvasni? Újság. Napilap papíralapon isten tudja már mikor volt a kezemben. Van helyette reader, meg feed, meg rss. Na, bumm. Helybejön, magát frissíti, csak közben elvesztettünk rengeteg mindent, elveszett a lényeg. Mint ahogyan a volt lakásunkból is. Megvette egy nagyon gazdag, ízlés nélküli, stílustalan ügyvéd, s megölte a lelkét.

One thought on “háromszor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.