két hét

30 jún 2012

Öt kávé,egy félórás kora esti alvás,a kinzó éhség,és a mai izgalmak után belátom végre, hogy nem tudok elaludni. Hagyom hát,idővel csak elálmosodom majd. Addig is rendszerezek, visszatekintve az elmúlt napokra, s bizakodással, tervekkel előre az elkövetkezendőkre. Mert tervem rengeteg van, s papirra is vetettem őket. De ne szaladjunk ennyire előre!Az elmúlt két hét meglehetősen sűrű, egyhangú és fárasztó volt. Bár, ez az egyhangú nem jó, mindegyik különleges, megismételhetetlen volt, csak jellegük hasonlóvá tette őket. Leérettségiztettem huszonkilenc diákot magyarból középszinten, négyet emelten, és tizennégyet szintén középszinten társadalomismeretből. Ez utóbbi nagy potenciálokat tartogat mindig magában, sokrétű megközelitést, és a legújabb technikai dolgok használatát, amelyekkel szinte varázsolni lehet, a prezi.com maga a csoda, ráadásul magyar. Csupa szép és jó visszajelzést kaptam, megérte a befektetett közel hét hónapos munkát. Voltam banketten is, bár nekem ez nehéz műfaj, a hirtelen át kell lépnem a korlátaimat – magatartás miatt, de jó volt, jól éreztem magam. Zártunk évet is, fájó szivvel,és elvállaltam nyárra a suli kinti növényeinek locsolását (van spéci slaug), és akkor már szerintem időnként ki is gyomlálom a kiskertet.Aztán három nap érettségi elnökség következett. Ültem 31 fokban, teljes csiniben a Hajós Alfréd Uszoda lelátóján, mikor mindenki furán nézett ránk, járhattam a Toldy gyönyörű tornatermében, egy hatalmas, a teljes falat betöltő orgona volt a teremben, ahol vizsgáztattunk, érdekes,tehetséges embereket ismerhettem meg, akikről még sokat fogunk hallani. Vagy csak beléjük botlani egy bárban, kiskocsmában, ahol majd játszanak. Mindig örök félelem az elnökség a rengeteg adminisztráció, az azonnaliság érzése miatt, mellyel a döntéseket meg kell hozni, de a vége,a bizonyitványosztás felemelősége azért kárpótol az idegesség, az egy helyben ülés, a három napig szendvicsevés miatt. Mert amikor látja az ember az őszinte örömöt a diák és a szülő szemében, mikor megköszönik a türelmét, az nagy kárpótlás. Akkor jön rá az ember, hogy miért csinálja.Ez hát a múlt. A jelen az adrenalin dübörgése az erekben, a jövő pedig az, hogy a nyáron végigjárom az összes olyan múzeumot, ahová pedagógus igazolvánnyal ingyenes, vagy kedvezményes a belépés. Rendbe szedem magamat mind fizikailag, mind mentálisan, összegzem tapasztalataimat, (már most tudom, hogy legközelebb mindent lefénymásoltatok, és a magam csendességében, itthon fogom áttanulmányozni az iratokat például)beszereztem húsz könyvet a nyárra, elutazunk a tavalyi nyereményre, Gyulára, meglátogatom Jázmint Veszprémben, Ancsurkát Gödöllőn a szecesszió nyomában, és szeretnénk eljutni tappancsosékhoz Rumba. Ezek a fő vonalak, meg sok kisebb, például a jóga, és a konfliktuskezelési technikák elsajátitása. Kivánjuk, hogy teljes egészében valósuljon meg mindez.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

matyó vs. kalocsai

26 jún 2012

Sosem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor a matyó minta viselése lázadás lesz a kalocsai kommercializálódása ellen.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Jelenleg ott tartok a hajammal való küzdelemben, hogy hihetetlenül szenvedek. Ugyanis a nyakamba már belelóg, ám annyira nem hosszú még, hogy össze is tudjam fogni, igy minden nap egy újabb pokol ebben az időben. Irigykedve bámulom az összefogott hajú nőket, és a kopasz pasikat is. S állandóan azon csodálkozom, hogy a sok hosszú hajú görög focista hogyan bir csatakos fejjel létezni órákig, a meccs alatt. Ja, egyébként miután levágattam a hajam, mindenki közölte, hogy szerinte jobban állt a hosszú. Nem szóltam semmit, de megfogadtam, hogy soha az életben még egyszer meg nem kérdezek senkit arról, hogy mi lenne a jobb. Mint ahogy azokat az embereket is messze elkerülöm, akik pókként társaságot épitenek ki maguk köré, egy darabig istenitik, ajnározzák a benne felbukkanó új embereket, majd mikor rájönnek, hogy nekik is vannak hibáik, s persze kellőképpen kihasználták már őket, akkor elküldik az elbocsátó szép üzenetet nekik, majd kizárják a társaságukból is, elhiresztelve róluk mindent. Ha objektiven nézem ezeket az embereket, ők is csak magányosak, képtelenek együtt élni bárkivel huzamosabb ideig, női okosságot képtelenek elviselni, becsülni a másikat nem tudják, ellenben a hibáikat az egekig tupirozzák. Később persze felbukkannak ismét ezek az emberek, s ha szeretnél válaszokat, akkor küldenek ismét egy sértő, bántó levelet, amellyel azt hiszik, hogy jól megbántanak, a porba taposnak. A legszánalmasabb, leggyávább bennük, hogy levelükre nem várnak viszontválaszt, azt olvasatlanul törlik. Még arra is gyávák, hogy a másikat meghallgassák, és szembe kelljen nézniük a másik véleményével. Magukat ezek az emberek hihetetlenül okosnak, tévedhetetlennek hiszik, pedig csak gyerekesek. Én nem haragszom rájuk, egyetértek a levélvégi közlésükkel, hogy nem kell senkinek senkit törölnie, mert nemcsak jó ismerősei vannak az embernek, hanem rosszak is, de már régen nem futok olyan szekér után, amely nem vesz fel. Nem vagyok tizenéves, akinek az elérhetetlen a vonzó, én nem akarok meggyőzni már senkit sem arról, milyen nagyszerű ember vagyok, beérem azzal, hogy azt szeretem, aki engem szeret. Úgyis mindenki olyannak lát engem,ahogyan ő a világhoz viszonyul. És ez ha belegondoltok, csodálatos. Egy személyben lehetünk szürke egérkék és divák, kirakatblogot vezető irigylésre méltó bloggerinák és elitgimnáziumi üldözési mániában szenvedő tanárok. Lehetünk bárkik, nem tőlünk függ.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szabályok

25 jún 2012

A héten sok olyan eseményen vettem részt, amelyhez a fekete fehérrel, és a fekete feketével dukált, be is sokalltam már tőle, pedig még egy hét teljes `diszmagyarban` vár rám. Nehezitett, 35-36 fokos hőségben dolgoztunk, s ennek kapcsán elgondolkodtam. Vajon hogyan és miért alakult ki ez a fehér felső, fekete alsó-öltözet? Sokat lazult már, de nekem nem eleget. Engem nem tölt el örömmel a fehér blúzok serege, olyat – kevés kivétellel – akinek igazán jól állt volna, még nem láttam. Sápaszt, azonnal látszik rajta minden, és a teljes magyar melltartóválaszték – széles spektrumú – láthatóvá válik ilyenkor. Nekem is van vagy hat fehér ingem, igazából egyiket sem birom viselni. Mikor felveszem, és a tükörben látom magam, mintha egy zsákot adtak volna rám, és idegenként tekintek önmagamra -mintha nem is én lennék. Jobb lenne a törtfehér, az ekrü, amely sokkal közelebb áll hozzám, de még csak nem is láttam sehol. Persze, ez sem teljesen igaz, hogy utálom a fehér inget, mert géz anyagból, olyan szafaris,sivatagosan el birom viselni, de azt sem kapni. Van még valaki, aki igy van ezzel? Mint a fentebbiből kiderült, az érettségik foglalják le időmet, és voltam temetésen is. Életemben először vettem részt szórásos, pap nélküli, műsoros – barátok, zenésztársak által összeállitotton, és azt kell mondjam,engem ez sem győzött meg semmiről. Pedig megható, ahogyan a szökőkút zenére mossa egybe a hamvakat a természettel, de nem tudom…Persze a 35 fokos melegben, a tűző napon álldogálva többen is rosszul lettek, köztük a mellettünk álló kislány is. Büszke vagyok arra, hogy nem estünk pánikba,azonnal hűteni kezdtük, eszünkbe jutott, hogy meg kell kérdezni tőle, van-e ismert betegsége, allergiája, cukorbetegsége, evett-e és ivott–e aznap, mentsruál-e, ki tudtuk kapcsolni a push-up melltartóját, hogy kapjon levegőt, és stabilizáltuk az állapotát, amig 28(!) perc után a mentők megérkeztek. 28 perc, csak mondom. Addigra a kislánynak ismét volt vérkeringése, köszönhetően annak, hogy felpolcoltuk a lábát, megszűnt a végtagok teljes hidegsége, és totális merevsége, megtanitottuk neki a zihálás helyett normálisan venni a levegőt, és mikor ötpercenként ismét elájulni készült, beszéltettük, a nevét, a korát, a lakcimét ismételtettük vele, és meséltünk neki. A végére már én is közel jártam ahhoz, hogy beadjam a kulcsot, s mindezt a Kozma utcai Új Köztemetőben, ahonnét Békásra hazajönni ismét 35 fokban nem egy rövid leányálom. Mindegy, túl vagyunk rajta. A kislányt egész éjjelre benn tartották megfigyelésre, majd tegnap délben hazaengedték, sokkal jobban van már.Igazából onnan indultam ki, hogy jó lenne, ha kicsit rugalmasabb lennének ezek az öltözködési szabályok. Én örömmel hordok egész életemben kiskosztümöt, de nem tudom viselni ilyen melegben. Egyszerűen nem lehet 35 fokban normálisan (izlésesen,elegánsan) kinézni 35 fokban, légkondi nélkül. Azzal pedig az iskolák nem rendelkeznek, és a tömegközlekedés sem. Szóval, lazitsunk kérem az öltözködési szabályokon!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

világszakadtság

22 jún 2012

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

roráté

20 jún 2012

Jó szokásához híven a hárombetűs budapesti tömegközlekedési cég most sem nézett körbe az iskolákban, így nem juthatott tudomására az sem, hogy még két hétig érettségi időszak van, így várnia kellene pont ennyit, amíg a nagy felújításokat elkezdi. Balszerencsénkre ez pont egybeesik a 35 fokos kánikulával, így az átszállások, tömegnyomor közben még ezzel is meg kell küzdenünk. A lényeg, hogy teljesen bizonytalanná vált, hogy egyik helyszínről a másikra mennyi idő alatt lehet eljutni. Gondos tervezésem következtében (másfélszer annyi utazási idővel számolok, mint rendesen) és mert minden azonnal jött, a megbeszélt találkozó előtt még fél órám maradt. Reggel fél nyolckor. Ahol voltam, épp egy kávézó sem volt, pad sem, viszont épp nyitott a templom, ahol az idős nénike így invitált: `Jöjjön csak drágácska, itt legalább hűvös van!` Beláttam igazát, vele tartottam, s még egy páran. Ahogy beléptem, azonnal megcsapott a liliomok illata, a hűvösség, és a nagy csönd. Nagyon megnyugtató volt, melyre óriási szükségem is volt a nap további fejleményei tekintetében. ````````

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

külvárosi

19 jún 2012

Az is egy előnye a külvárosi létnek, hogy az ember megtanulja értékelni a kínait, meg a gyroszost, meg a kávét, ha bejut a Belvárosba. Mert ugye, amikor csak úgy le lehetett szaladni, nem volt súlya. Most meg minden ilyen nap ajándék! Most például alig várom, hogy holnap elnöki utam után beüljek egy kínaiba!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lelógó macskalábak

18 jún 2012

Éjjel háromkor a szobából kifelé botorkálva két, az ágyról lelógó macskalábba ütköztem. Gazdájuk morgott valamit, egy pillanatra magához tért, majd édesdeden aludt tovább. Én meg lefotóztam.``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

érv

18 jún 2012

A tegnap után egyet kell értenem ezzel az ajándékba kapott mondattal. Ha a környezetünkben mindenkit meg akarunk változtatni, eljött az idő, hogy mi magunk változzunk meg.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

egy éve

18 jún 2012

Tavaly június 16-án délután kétségbeesett macskanyivákolásra figyeltem fel. Mivel kizártnak tartottam, hogy akkori lakhelyünk sznob lakói közül bárki is cicát hozott volna a házhoz, elindultam felderíteni a hang forrását. A belső udvaron, az autók alatt, egy hihetetlenül koszos, büdös, félszemű, a végletekig lesoványodott állatkára leltem, aki annyira félt, hogy egy korty tej megivása után visszafutott a jármű alá. A délután folyamán ezt még kétszer megismételtem, közben fotót is küldtem róla lippinek, kérdezve, hogy mi legyen vele. Lippi egyszerű választ adott: ha már lefotóztam, megetettem, meg is fogom tartani. Én minden erőmmel tiltakoztam ellene, hiszen másnap kezdődött a bések érettségije, minden energiámra szükség volt. Nem hiányzott, hogy egész éjszaka Pöttyös és a cica meccsét kelljen hallgatni, a sírást, vagy esetleg arra ébredni, hogy meghalt a cica. (Akkori állapotában könnyen elképzelhetőnek tűnt ez is.) Végül abban maradtunk, hogy felviszem a lépcsőházba, elkerítünk neki egy kis részt, és rendbe hozzuk, lassan elfogadtatjuk Pöttyössel. Aha, persze. A kutya már az ajtóban várt, messziről megérezte a macska szagát, és ezzel kezdetét vette az a móka, amely után – este fél tíz körül – a cica bejutott végre a lakásba, ráborítottunk egy ládát, kaját kapott, és Pöttyöst átzártuk a másik szobába. Egy éve van velünk Lujzi.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

irodalmi nyomozó

17 jún 2012

Shannon McKenna Schmidt és Joni Rendon a National Geographicnál megjelentetett Regényes utazások című könyve adta az ötletet. Alcíme az, hogy Irodalmi emlékhelyek világszerte, ebből ki is derül, hogy a szerző életrajzában fellelhető helyszínekre mennek el, és lefotózzák. Sokat vártam tőle, de a felszínen maradnak, szerintem többet is ki lehetne hozni belőle. Például mi lenne, ha nem pontosan megnevezett helyeket kapnának lencsevégre, hanem mint egy oknyomozó újságíró, szépen, aprólékosan: a művekben leírt helyszíneket rekonstruálnák szóról szóra? Mire ezt kifundáltam és elneveztem irodalmi nyomozásnak, kiderült, hogy van ilyen szakma, a világon talán hárman foglalkoznak vele. Milyen jó lehet nekik!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kötelező

15 jún 2012

Eddig csak olyan diákokkal volt utolsó órám, akik más iskolába mentek, így nem is voltak fura érzéseim, biztos voltam benne, hogy hallok még róluk, a volt osztálytársakkal tartják a kapcsolatot, időnként visszajönnek majd. Most először fordul elő, hogy valaki azért megy el, mert a családjával együtt a világ másik végébe költözik. Tudom az okát, és megértem. Tartok tőle, hogy nem lesz egyedül a döntésével. De, mégis torokszorító érzés volt tegnap úgy diktálni a jövő évi kötelezőket, hogy ismét eggyel kevesebben leszünk jövőre.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

gyümölcsök

14 jún 2012

Idén nem lesz sok gond a befőzéssel. Cseresznyéből mindösszesen három, míg meggyből körülbelül egy kilónyit sikerült szedni a fákról. Mivel a barack elfagyott, már csak a szederben bízhatunk. Más téma, de egyre jobban vágyok olyan `régi` filmeket nézni, mint az Órák, a Különvélemény. Teljesen váratlanul tör rám az érzés, nyilván keresem valamire a választ, de még én sem tudom, hogy mire. Mint ahogy azt sem, mitől van, hogy éjszaka többször ébredek fel arra, szinte véresre vakartam a kézfejem. Már ha tudok aludni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

madártej

11 jún 2012

Amikor kicsik voltatok, ti is elhittétek, hogy a madártejet egy különleges madár adja? S borzadtatok azon a brutalitáson, hogy a barátfülét képesek megenni emberek?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Vannak olyan filmek, amelyek a visszafogottságukkal, különösségükkel hódítanak. Amelyekhez idő kell, lehetőleg nyugodt este, s lehetőleg eső. Vannak olyan filmek, amelyeknél visszasírom a régi kis poros mozikat, ahová a már sehol másutt nem játszott filmek kerülnek. Ahol két vastag sötétítőfüggöny takarja el csak a beszűrődő napfényt, hűvös van, időnként a zaj is beszűrődik, s alig van egy-két ember. Az ilyen mozikban, az ilyen filmeknél átélhető még a megértésből, az apró kockákból összerakott lényeg varázsa, értelmet nyernek a szavak, s beszélnek a szemek. Ajánlom. [youtube HUhSVfAncJY]

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

háromszor

10 jún 2012

A héten háromszor is jártam a Belvárosban, és el kell mondanom, ez egyre siralmasabb és sokkolóbb. Mikor benn éltünk, nekem fel sem tűnt a por, a kosz, a zaj, a tempó, a könyökkel közlekedés, a tértelenség. Elveszettnek éreztem magam, mikor bármerre néztem, mindenhol hajléktalanok feküdtek, népes cigánycsaládok főztek kis rezsón, s az utcát régi bútorok, eldobált étel- és életmaradványok borították. Elkeserítő volt ezt látni. A részvét, a segíteni nem tudás, a tehetetlenség érzése végül azonban elnyomta a város bűzét, szemem befogadta a mocskot, megtanulta szelektálni a csúfat, s keresni a szépet. Mert az épületek azok még mindig szépek. Gyönyörűek. Ha meglátom a Károly körút angyalait, akik védőszárnyaikat kiterjesztik a város fölé, elszorul a szívem. Ha azt hallom, hogy a Wesselényi vagy a Síp régi házaival terve van az önkormányzatnak, elakad a lélegzetem, s képzeletben már látom a leendő sétálóutcát a hangulatos kis kávéházakkal. Aztán legyintek, persze. Kávéházak. Ugyan ki jár manapság kávéházba? Kinek van ideje kapcsolatokat kialakítani, verset írni egy kávéházi szegleten, forró kiflit vajazni házi eperlekvárral, újságot olvasni? Újság. Napilap papíralapon isten tudja már mikor volt a kezemben. Van helyette reader, meg feed, meg rss. Na, bumm. Helybejön, magát frissíti, csak közben elvesztettünk rengeteg mindent, elveszett a lényeg. Mint ahogyan a volt lakásunkból is. Megvette egy nagyon gazdag, ízlés nélküli, stílustalan ügyvéd, s megölte a lelkét.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

éttermi dilemma

10 jún 2012

Sosem értettem, hogy egy étteremben miért nem lehet csak köretet kérni? Éveken keresztül volt ez és más ételkérdés számos más apróbb értetlenkedésem tárgya, de megszoktam, hogy a húsleves-rántott hús-pirított krumpli szentháromság országában ha csak köretet szeretnél enni, és ezt elmondod a pincérnek, onnét kezdve le vagy sajnálva, sóhernek titulálnak, és gyakorlatilag senki sem vesz emberszámba. Pedig vannak olyan ételek, nekem ilyen például a steak-burgonya vagy a köménymaggal, citrommal, rozmaringgal hirtelen sütött kérges újkrumpli, amelyhez egy kevés salátán kívül vétek bármilyen húst enni, és azzal `elrontani, megzavarni` az ízek harmóniáját. Ha ilyet látok az étlapon, mindig óriási dilemmába keveredek. Vállaljam a konfrontációt, a hosszas magyarázatot, a kínos bizonyítási kényszert, hogy nem sóherságból rendelem, hanem mert szeretem, kívánom, vagy legyintsek magamban, és válasszak valami olyat, ami alternatíva lehet?! Mivel sosem egyedül megyek étterembe, nem akarom kínos helyzetbe hozni a partneremet, így megalkuvó, konfliktuskerülő módon rendelek valami mást. Mint most hétfőn a sztrapacskát. Finom volt, de én a fentebbi krumplira vágytam. Így ma ez lesz az ebéd, finom, könnyű salátával.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mától ez a lényeg

08 jún 2012

``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

megmondtam

06 jún 2012

Tavaly mikor a Greenbo.hu piackutatást végzett, megkérdezte, hogy mennyit tartunk reális árnak a termékéért. Én azt mondtam, hogy a mai viszonyok között a max. 2500 ft-os ár lehet elfogadható. Nem hallgattak ránk, 6900-ért kezdték el a terméket árusítani. Persze, a kutya sem vette. Most kaptam tőlük levelet, hogy megvenném-e a termékeiket 2500ft-os áron….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ablakerdő

06 jún 2012

A hétvégén pedig átültettem az összes fűszernövényt. Megtöltöttem egy balkonládát, közel tíz liter földet beletöltöttem, s aztán engedtem, hogy hadd nyújtoztassák ki eddig elnyomorított, apró dobozkába belepréselt gyökereiket a növénykék. Szinte hallottam, ahogy felsóhajtanak: `De jó is ez!` Remélem, meghálálják a törődést, és hamarosan citromfű-, bazsalikom-, menta-, és rozmaringerdő fogad majd az ablakban.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Hogyan ne jussunk el az ingyenes Peet Project-koncertre, melyen belépőt és koktélt osztogatnak a most 101 éves Víztoronyba, a Margitszigetre? Hogyan ne jussunk el az oly régóta várt Főzdefesztre, megkóstolni végre a ír vörös sört, s hozzá a komlós muffint? Hogyan ne jussunk el a Toldi moziba a Tarr Béla-retrospektívre, megnézni még sosem látott műveit? Hogyan ne jussunk el a Várba, a Libamájfesztiválra? Vagy hogyan kelljen otthagyjunk egy osztálytalálkozót, mielőtt még mindenki megérkezne? Hogyan lehet helyette – immár – három napja tartó gyomorpanaszokat, (s ennek minden következményét) hidegrázást, lázat, egyik pillanatban még sehol sem lévő, a következőben pedig a fejet balra húzó görcsös fejfájást kapni, olyan érzéssel, mintha megmérgeztek volna? Igyatok házi tejet. Illetve nem is kell inni, csak töltsetek egyetlen kortynyit a kávétokba, amellyel felgőzölitek. Garantáltan lesz benne valami bacilus, amellyel sikerül megfertőzni magatokat. S, hogy miért ittam házi tejet, mikor egyébként sem rajongok a tejért? Prózai a magyarázat: muszáj volt kávét innom, annyira fáradt voltam, s csak ez volt benti hűtőben. Akkor még nem tudtam, hogy házi tej. Borzalmasan érzem magamat. Abban a röpke két órában, melyet az osztálytalálkozón töltöttem, azért az kiderült, hogy a hatvan fős évfolyamból kb. negyvenen nem élnek már az országban, és nem is szándékoznak `hazatérni`.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum