színek

Megszüntettem a facebook-on a blogot, mert valami hihetetlenül idegesített az idővonal, ahogyan pakolgatta össze-vissza a posztokat. Néha megfordul a fejemben, hogy ezt is törölni kellene, kész bizonyítéktároló, annyiféle hatás ért az írásuk közben, a hosszú évek alatt, hogy bárki találhat bennük olyat, amelyet sérelmesnek tart magára nézve – én pedig már nem is emlékszem reá. Akkor dühített valami, leírtam, azzal le is zártam, nem jelentett igazából semmit. Néha el is felejtem, hogy van egy blogom, napokig nem nézek ide. Gyakran hosszasan bámulom a statisztikát, csodálkozom, hogy mennyien vagytok még mindig, s mennyi – számomra sokszor ismeretlen – helyről zarándokoltok ide, egy ismeretlenért. Igazán megható tud lenni. Sajnos, mostanában nem nagyon van erőm olvasni, és új inspirációkat gyűjtögetni, ezért el is szürkült a blog. Emberi kapcsolataim nincsenek, komoly, lélekemelő beszélgetésben régen volt már részem. Nincs idő rám. Megértettem, hogy ide nem fognak jönni az emberek, ez már nem a Belváros kellős közepe – és egyébként sem trendi már egymáshoz járni, úgy tűnik, pedig én szeretek vendégül látni embereket – örömmel venném azt is, ha csak egy-két órára találkoznánk, egy kávét meginni – de, ez sem jön össze. Én sosem tudom jól kiválasztani az üres, ráérős két órákat.Nem, nem kell sem dühöt, sem lelkiismeret-furdalást érezni emiatt senkinek. Ilyen az élet. A kapcsolatok folyton változnak, s ami az egyik embernek mozgalmasságot, önmegvalósítást, teljességet jelent, az a másiknak szükségképpen elszürkülést, hiányt. Így van egyensúlyban a világ. Mi is változunk, persze. Lehet, hogy én lettem szürke, unalmas, a másiknak már nem, vagy kevésbé érdekes. Ezt is el kell tudni fogadni. Ahogy mondani szokták, az életben mindig, mindenkivel megtörténik minden. Végül, mindig, minden egyensúlyba kerül, a megbomlott harmónia helyreáll. Pedig annyi minden van, ami még érdekel. Képzeletbeli listámon a jazzénekesnőtől kezdve a falusi turizmusig minden szerepel. Ki akarom próbálni a jógát, francia nő is akarok lenni, és az utazás is szinte teljesen kimaradt az életemből. Amikor elképzelt önmagamra gondolok, sosem a szürke az a szín, amely eszembe jut, hanem az arany, a napsárga, a törtfehér, a bordó, és a fekete. Érdekes, a kéket – melyet az emberek 95%-a először nevez meg kedvencének – sosem szerettem.

2 thoughts on “színek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.