gerinc

30 máj 2012

Nehéz úgy itthoni gerinctornát végezni, hogy mindkét állatunk csak a jó játékszert látja bennem, aki amikor padlóra kerül, ők rárontanak, és egyszerre ugrálnak át a feje fölött….``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

színek

29 máj 2012

Megszüntettem a facebook-on a blogot, mert valami hihetetlenül idegesített az idővonal, ahogyan pakolgatta össze-vissza a posztokat. Néha megfordul a fejemben, hogy ezt is törölni kellene, kész bizonyítéktároló, annyiféle hatás ért az írásuk közben, a hosszú évek alatt, hogy bárki találhat bennük olyat, amelyet sérelmesnek tart magára nézve – én pedig már nem is emlékszem reá. Akkor dühített valami, leírtam, azzal le is zártam, nem jelentett igazából semmit. Néha el is felejtem, hogy van egy blogom, napokig nem nézek ide. Gyakran hosszasan bámulom a statisztikát, csodálkozom, hogy mennyien vagytok még mindig, s mennyi – számomra sokszor ismeretlen – helyről zarándokoltok ide, egy ismeretlenért. Igazán megható tud lenni. Sajnos, mostanában nem nagyon van erőm olvasni, és új inspirációkat gyűjtögetni, ezért el is szürkült a blog. Emberi kapcsolataim nincsenek, komoly, lélekemelő beszélgetésben régen volt már részem. Nincs idő rám. Megértettem, hogy ide nem fognak jönni az emberek, ez már nem a Belváros kellős közepe – és egyébként sem trendi már egymáshoz járni, úgy tűnik, pedig én szeretek vendégül látni embereket – örömmel venném azt is, ha csak egy-két órára találkoznánk, egy kávét meginni – de, ez sem jön össze. Én sosem tudom jól kiválasztani az üres, ráérős két órákat.Nem, nem kell sem dühöt, sem lelkiismeret-furdalást érezni emiatt senkinek. Ilyen az élet. A kapcsolatok folyton változnak, s ami az egyik embernek mozgalmasságot, önmegvalósítást, teljességet jelent, az a másiknak szükségképpen elszürkülést, hiányt. Így van egyensúlyban a világ. Mi is változunk, persze. Lehet, hogy én lettem szürke, unalmas, a másiknak már nem, vagy kevésbé érdekes. Ezt is el kell tudni fogadni. Ahogy mondani szokták, az életben mindig, mindenkivel megtörténik minden. Végül, mindig, minden egyensúlyba kerül, a megbomlott harmónia helyreáll. Pedig annyi minden van, ami még érdekel. Képzeletbeli listámon a jazzénekesnőtől kezdve a falusi turizmusig minden szerepel. Ki akarom próbálni a jógát, francia nő is akarok lenni, és az utazás is szinte teljesen kimaradt az életemből. Amikor elképzelt önmagamra gondolok, sosem a szürke az a szín, amely eszembe jut, hanem az arany, a napsárga, a törtfehér, a bordó, és a fekete. Érdekes, a kéket – melyet az emberek 95%-a először nevez meg kedvencének – sosem szerettem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

közben

27 máj 2012

Közben pedig belőle az a lány/nő lett, aki én akartam lenni. Megváltoztatta a természetét, más szemmel tekintett a dolgaira, vállalta a férfi nélküli magányt, közben erős, összetartó baráti hálót alakított ki, jelen volt mindenütt, több munkahelye is volt, felépítette önmagát. Stílusa mindig is volt, ami ezzel az erős egyéniséggel immár teljes pompájában tündökölt. Sikeres lett, és boldog is. Őt is irigylem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lenge,laza

27 máj 2012

Köszönhetően tegnapi lenge-laza öltözékemnek, mára megérkezett a láz, a köhögés, az ólmos végtagfájdalom, és a hátbeszakadás-érzés. Vele együtt a rossz közérzet is, és a hülyeségeken gondolkodás, amíg fekszem az ágyban. Pedig nem szabadna. Mindig csak előre kell nézni, a múlt, a sötétség, a hibák, a tévedések nagyon rossz irány. Ha nem vigyázunk, könnyen elkap az örvény. Ilyenkor kell gyorsan megnézni egy vígjátékot.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Tóalmás

27 máj 2012

Budapesttől kb. negyven kilométerre található Tóalmás község, ahol tegnap jártunk. Van strandja, kastélya, szép régi házai – összességében rendezett, tiszta, kellemes hely. Meglepő, hogy a régebbi építésű házak nagy része üresen áll, pusztul, míg az újak – amiből kevés van – mérhetetlen gazdagságról árulkodnak. Az utcákon szinte senki, csak a csend honol. ````````Utána még megálltunk a gödöllői Grassalkovich-kastélynál is, és végre – annyi átutazás után – be is jutottam! Többet vártam, de így is csodálatos volt, a nyáron pedig visszatérek ezt megnézni: ``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

virágzabáló

22 máj 2012

Szerintem Darvasi László Lujzi macskánkról (is) írta Virágzabálók című regényét.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

enlighted

22 máj 2012

Tegnap reggel belefutottam az HBO-n egy sorozatba, melynek címe Enlighted. Vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, de azt hiszem, végig fogom nézni az évadot, mert sok olyan kérdést vet fel, mely foglalkoztat. Egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy mire jut velük a film.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ad hoc

22 máj 2012

Az olyan ad hoc ötleteimet, minthogy kiszaladunk a két km-re lévő városszéli barkácsáruházba virágládáért, miközben elterelnek minket, és tíz kilométeres kerülővel jutunk el odáig, ahol annyiba kerül a két láda, amennyiért nem veszem meg elvből, és másikat – kevésbé megfelelőt – veszek helyette, majd hazatérve lesétálva a Sparba, ahol rácsodálkozom arra, hogy kapható az, amelyiket szerettem volna megvenni, ráadásul fillérekért – azt hiszem, hanyagolnom kellene, mert mindig csak ráfizetünk…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

együtt

19 máj 2012

``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rendezget

14 máj 2012

Úgy kezdődött, hogy hirtelen szükség lett volna egy nyolc évvel ezelőtt általam írott három fordulós irodalmi verseny szabályzatára. Teljes nyugalommal mondtam, hogy nyugodtan adjuk be a pályázatot, nagyon rendben van a verseny, bármikor elkezdhetjük, ha megnyerjük. Beadtuk, döntés még nincs, de para az igen. Ugyanis sehol sincs a versenykiírás. Még halványan emlékszem a tavaly júniusi laza kézmozdulatomra, mikor ledaráltam az iratmegsemmisítőn az e szerint egyetlen megmaradt papírváltozatot, mondván, úgyis el van mentve valahol. Nincs. Pedig már életet leheltünk a régi és még használható floppykba, (a tizenkét évvel ezelőtti IBM laptopot még nem sikerült elindítani) s már mindent átnéztem, igen, az összes dokumentumomat. Nincs meg a több mint húszezerbe kerülő pendrive-om sem, amelyen szintén fontos dokumentumok vannak…Tizensok év után elszántam magam tehát végre arra, hogy rendet teszek a dokumentumaim között, beszkennelem a papírfecnikre írott fontos dolgokat, mappákat hozok létre az azonnali eligazodást segítendő, egyértelmű neveket adok minden egyes fájlnak. Két napja csinálom. Nem tudtam, hogy mire vállalkozom…. Közben megdőlt a magamról alkotott azon véleményem, hogy precíz, rendes ember vagyok. S ahogyan látom a növekvő rendetlenséget, fejetlenséget a dolgaim között, ezzel párhuzamosan egyre jobban vágyok arra, hogy igenis legyen rend, rendszer, átláthatóság, logika benne.Ehhez kapcsolódik, hogy nézegettem valamelyik nap egy kézírást. Csupa feladat volt a papíron, semmi különös, mégis elárult mindent a tulajdonosáról. Tágas, nagy terek az egyes részek között, kicsit jobbra dőlő betűk, áthúzások nélkül – minden tiszta és rendezett rajta. Mellétettem a saját kézírásomat. Csupa ideges betű, mint bogarak, szinte élnek, göbök, az olvashatatlanság határát súroló, papírba mélyen belevésett betűk. Jobbra dőltek nagyon, majdnem elrepültek, s közben riadtan kiabáltak. Álltam ott, és megértettem, milyennek láthatnak engem az emberek. Túlságosan impulzív, ugyanakkor tele mindenféle lelki góccal, önmagába zárkózással. Tele ellentéttel, s tényleg megosztó személyiségnek. Erről beszélgettünk aztán este is. Hogy hol ilyen vagyok, hol olyan. Nem könnyítem meg az emberek dolgát. Folyton `tanítok`, okoskodok, de magamról alig tudok valamit. Mintha ez érdekelne a legkevésbé. Folyton szabályokat akarok felállítani, pedig elég lenne csak betartani a már létezőket. Sok dolog volt fájdalmas ebben a beszélgetésben. De ahhoz, hogy ha meghalok, úgy emlékezzenek rám, mint egy kedves, jóindulatú emberre, akivel öröm volt együtt lenni – kellett, azt hiszem. Szóval, remélem ebből a rendcsinálásból végre már valami jó fog származni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

iskola meg határ

10 máj 2012

Azt hiszem, miután Esterházy tőlem két méterre olvasta föl Ottlik Géza regényét, ráadásul kedvenc első fejezetemet a Lukács fürdő tetőteraszával, ezek után nyugodtan meg is halhatok. `` ``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nevesít

09 máj 2012

Híresen rossz névmemóriám immáron számomra katasztrofális méreteket ölt. Sem az engem évekig kezelő orvos, sem a velem együtt a szakvizsga megszerzésének első évét végigszenvedő lánynak nem emlékszem a vezetéknevére. A külsejüket, legapróbb gesztusaikat, hangsúlyaikat is fel tudom idézni, de a legfontosabbra, mely alapján meg tudnám őket találni – nem. S az már csak a saját hülyeségemet tetézi, hogy ebben az időben már nem vezettem telefonnoteszt sem, mindent a mobilomban mentettem el, melyet persze közben lecseréltem, és a számok nagy része elveszett. Lustaság, ember a neved!Pedig muszáj megtalálnom valahogyan őket…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

forgács

07 máj 2012

Arra a felvetésemre, hogy olyan ember szeretnék lenni, akinek fát lehet vágni a hátán, a férjem csak annyit felelt, hogy akkor nagyon kell igyekeznem, mert jelenleg egy miniatűr pici forgácsot sem szentelne ennek a célnak. Szerinte inkább reális célokat kellene magam elé kitűznöm, s nem a lehetetlent kísérteni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

köztes “angyalok”

04 máj 2012

Karácsony előtt nem sokkal történt. Épp a Centrál kávéházban üldögéltem és vártam valakire, aki mindig késni szokott. Nem volt ez most sem másképp, de nem bántam. Szeretem nézni az embereket. Egyébként is volt akkor bennem valami outsider-feeling, hát figyelgettem őket, próbáltam kitalálni kinek, milyen élete lehet. Ekkor ütötte meg a fülemet a szomszéd asztalnál zajló élénk beszélgetés. Két férfi között folyt: egy idősebb, jóságos nagypapaszerű és egy fiatal srác között, akit annak a fajtának ismertem, akinek mindene a rend és a fegyelem, szóval olyan cserkésztípus.A vita tárgya: „létezik-e Isten avagy sem?” volt, és láthatóan a nagypapa képviselte a tagadást, a fiatal srác pedig mélyen föl volt ezen háborodva. Rettenetesen érdekelt a dolog, hát feszülten figyeltem. Valószínűleg ez tűnhetett föl az öregúrnak, mert hirtelen felém fordult és nekem szegezte a következő kérdést: – Hölgyem, Ön hisz Istenben? Első, természetes reakcióm a mélységes felháborodás volt, amiatt, hogy egyik legszemélyesebb lelki dolgomat így, nyilvánosan kiteregessem. De, mivel váratlan kérdésekre őszinte válaszokat szoktam adni, hát ezt feleltem: Szeretnék hinni. Belemelegedtünk a beszélgetésbe, jöttek a szokásos panel-dumák, úgymint háború, szeptember 11., éhínség, betegségek, kegyelem, megbocsátás, szeretet. Közben megérkezett, akire vártam, így elnézést kértem és elfordultam tőlük. Ekkor ismét, váratlanul, a férfiak felálltak, kezet nyújtottak és a következőt mondták: – Hölgyem, engedje meg, hogy bemutatkozzunk. Angyal Gábor és Angyal Mihály vagyunk.Zavaromban ennyit voltam képes kinyögni: És Önök beszélgetnek arról, hogy létezik-e Isten?A beálló kínos csend után jót röhögtünk, majd az „arkangyalok” fizettek, fölálltak és az ajtóból visszaintegettek.Akkor, ott, ha csak egyetlen pillanatra is, de elhitethették volna velem, hogy van Isten és nincsenek véletlenek.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hazaértünk

02 máj 2012

A nyers fotó iPhone-nal utazás közben, egy effektet rögtön rátéve: ``Körülbelül öt perc utómunka után: ``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum