marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

12 július
2hozzászólás

tigrisanya

A Wall Street Journal egyik nemrégen megjelent, és óriási botrányt kiváltó cikkében, Amy Chua arról értekezik, hogy miért felsőbbrendűek a kínai anyák a szerinte liberális amerikai és európai anyákhoz képest. Meglehetősen furcsa érveket sorakoztat arra, hogy ez utóbbiak miért képtelenek a gyereknevelésre. Például sohasem lennének képesek gyerekeiktől elvenni a játékaikat, felpofozni keményen őket, vagy éppen kizárni őket a házból, ha a következetes parancs ellenére sem csinálják meg azt, amit kellene.S hogy miért a kegyetlenség? Csupán a teljesitményéért. Amy Chua saját lánya példáját állitja a szülők (anyák) elé, aki jelenleg 18 éves, választhat Amerika legjobb egyetemei között, s már a Metropolitanben is fellépett. Hátterében ennek az áll, hogy kétéves korától minimum napi négy órát kellett gyakorolnia, s csak színjeles bizonyitványt vihetett haza, ellenkező esetben nem kapott enni, nem engedték be a házba stb.Sophia nemrégiben – a botrány kirobbanása után – nyilt levelet irt anyjának, melyben kifejtette, hogy nem haragszik rá, s bár lehet, hogy pár dolog kimaradt az életéből, s nem volt gyerekkora, de az élet bőven kárpótolja őt ezért.Amy Chua a legjobbkor jelentette meg könyvét, A tigrisanya harci dalát. A legjobbkor, hiszen Amerikában óriási viták vannak arról, hogy helyes-e az iskolarendszer iránya, ha szembeállitjuk a kemény munkát megkövetelő, rendpárti, a maximalizmusokról hires magánegyetemekkel.S az, hogy mindezt egy kínai bevándorló fogalmazza meg egyértelműen, már túlmutat az oktatási vitán.Mégis, nekem nehezen megy ki a fejemből annak a sanghaji párnak a mondata, aki igy fenyegette meg rosszalkodó gyermekét: `Vigyázz, mert örökbe adunk Amy Chuanak!`Szerintem ez mindent elmond.(Olchváry Dorotty irása alapján)

 

2 hozzászólás to “tigrisanya”

  1. M szerint:

    a paci másik fele.de valahol még mindig jobb, mint amit itthon is a legtöbben – tapasztalataim szerint – művelnek 'gyereknevelés' címen.a televízió, a számítógép és a játékkonzol ugyanis nem neveli a gyermeket…

  2. Vikk szerint:

    Szerintem nem jobb mint a 'gyerekneveles' (az elozo hsz szerinti deffinicio szerint) erzelmileg ugyanolyan 0 lesz mind2. Aranykozeput kene… Az semmi keppen nem megoldas h mindenki azt hiszi a masik dolga a gyerek nevelese… (sztem az en gyerekem es nekem kell nevelni… nem kinai modszerek szerint :))

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment