Nagyot néztem, mikor Az utolsó mozielőadás helyett a Fallosz-monológok című örökbecsű alkotást nyomták a kezembe nyereménykönyv gyanánt. Gyorsan tisztáztuk a félreértést, majd jó szándékomat bizonyítandó, megvettem náluk a teljes Norfolk-gyűjteményt, kemény 1800 ft-ért. Ez három kötetet jelent: A Lempriere-lexikon-t, A pápa rinocéroszát, és a Vadkan képében-t. Lawrence Norfolk-ot nagyon szeretem, a Lempriere lehetehetlen, nagy élmény, egy igen ritka és valóban tehetséges fiatal szerző kiforrott műve. Galgóczi Tamás például így ír róla: `Az első, általam olvasott Norfolk regény (A pápa rinocérosza) után még csak gyanítottam, most azonban már biztos vagyok benne, nem véletlenül hasonították műveit Umberto Eco írásművészetéhez. A kissé túlburjánzó nyelvezet, a helyszínek, az időpontok és az események váltakozásának különleges megkomponáltsága, a számtalan utalás és idegen szó, a mérhetetlen tudás- és ismeretanyag, az anakronizmusok – csupa-csupa olyan elem, amelyek, ha az ember könnyedén el tud igazodni közöttük, garantáltan különleges és emlékezetes olvasmányt jelentő művé állnak össze.`Sajnos, 2000-ben jelent meg utoljára tőle mű, azóta a John Saturnall lakomájával van elfoglalva, kiéheztetve minket. Hazafelé pedig sikerült megnéznem a sarkon álló Metro Klub felújítását. Annyira, de annyira szép eozin mázas, a homlokzatról leszedett, eredeti Zsolnay-majolikával díszített pultot csináltak a kávéházban, hogy az valami csoda!Most pedig – miközben írok – szól Thomas Anders swing lemeze, hála a férjemnek, nagyon jó!És akkor sikerült eljutnom irodalomtól, képzőművészeten át, a zenéig!
