linedance

27 feb 2011

Régebben szerettem táncolni, és jól is csináltam. Azonban jöttek a gerincbántalmak, és nem akartam állapotromlást, jártam inkább gyógytornára és úszni. Aki kettőnél több hétig tornázott valaha, az pontosan tudja, hogy mennyire unalmas egy gyakorlatsor, nemhogy éveken keresztül. Az úszás is unalmas, ha úszok, folyton összeszedek valami kórságot, aminek többe kerül a gyógyitása, mint a belépő, arról nem is beszélve: ha nem egyesületi kereteken belül csinálja az ember, drága és macerás is. Kimaradt hát lassan ez is az életemből, én ugyanis nem az a tipus vagyok, aki itthon a szőnyegen, a tv előtt, napi rendszerességgel ismételgetné a betanult mozdulatokat. Ehhez lusta vagyok. Nincs kedvem bútort pakolgatni, vasalni kell, kifogás mindig van. Szóval, huzamosabb ideje nincs rendszeres mozgás, gyakorlat. Tánc sem. Őszintén szólva, nem nagyon vonzódom a salsához és hasonló társaihoz, kivéve a tangót, de magassarkút meg nem hordhatok. Épp ezért, mikor a szalagavatón megpillantottam a linedance-et, azaz a country-t – azonnal tudtam, hogy ez kell nekem. Végre valami, ami amerikai, idősebbek és túlsúllyal rendelkezők is táncolják, mégis közösségi élményt és kellemes érzést ad.Innen kezdve egyenes az út, s Kundera szavaival élve, legalább négy véletlennek kellett megesnie ahhoz, hogy elhatározás születhessen. Belefutottam egy plakátba, mely szerint február 26-án III. Országos Linedance és Country Fesztivál lesz Budapesten, belefutottam egy játékba, ahol belépőjegyeket lehetett nyerni rá, játszottam, kisorsoltak, és még aznap este írt a másik nyertes, hogy átadja nekem a jegyét, mert ő nem ér rá. Igy mindketten ott lehettünk tegnap.Rajtunk kívül civil nem volt szerintem, mindenki ismert mindenkit, kötelező volt a cowboyöltözet (mely nem hatott túl autentikusan a külvárosi Tungsram csarnokban, miközben a szomszédos Szusza Ferenc stadionban épp lila meccsre készültek) fogyott az amerikai hotdog és a sör, s annyira jó volt a hangulat, hogy amikor elkezdődött egy country-koncert, s mindenki együtt táncolt – beálltunk majdnem mi is. Nincs mit tenni, beleszerettünk. Igen, mindketten. Így most olyan helyet keresünk, ahol kezdők számára oktatnak linedance-et. [youtube K23WmZ6K_kI] [youtube BSfowPRyhNc&feature=related]

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

e-reader

26 feb 2011

Sosem gondoltam volna, de eljutottam odáig, hogy a teljes nyolc évfolyam, plusz a fakultációk és szakkörök anyaga elfér egy A/5-ös méretű, füzetvastagságú, kb. fél kilós e-book olvasón….persze, a könyveket semmi sem pótolhatja, de ami jó, az jó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

félelmetes

26 feb 2011

Vannak furcsa (és félelmetes) dolgok az életben. Ilyen az, ha valakire (akiről egyébként már húsz éve egy szót sem hallottál) rákeresel a google-ban, és kiderül, hogy egy hete halt meg. Vagy ilyen, ha szeretnél valamit megnyerni, és megnyered. Vagy éppen, ha valamitől annyira menekülnél, és épp azt hozza eléd az élet. Megint nagyon tél van.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

jelentős

24 feb 2011

A magyar nők jelentős része szerint az elmúlt évtizedre legnagyobb hatást gyakorló női írók 2-3. helyére Nők Lapja-beli újságírót szavazott meg.` Gratulálok`, hogy egy Fejős Éva a 3. helyen végezhet! Minek is beszélünk irodalomról ebben a kontextusban?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

három lila jácint

20 feb 2011

Tegnap lippi három lila jácinttal tért haza, melyet a lakás különböző helyiségeiben helyeztünk el, igy most az az egész lakás erőteljes jácintillatban úszik. Ha nem lenne elég markáns a tavasz jelenléte, figyelmeztetnek erre az udvaron hajnal fél öt óta nótázó feketerigók. Bár, nem rájuk ébredtem, a rádió üvöltő ébresztőjén felhangzó `We vish you a merry christmas` azonnal kiverte az álmot a szememből. Aztán sikerült elszenderednem, de ez már csak olyan felületes, felszines sérülés lett, épp csak karcolgatta a retinám. Ma egyébként Zsuzsanna névnap van, s arra gondolok, hogy mikor még élt nagymamám, mindig jácinttal köszöntöttem. Megkönnyebbülés volt ez a majdnem februári névnap, örültem neki, mindjárt itt a tavasz, itt vannak újra a szinek, az illatok – visszatér az élet a látszólagos, felszini karcolgatások helyett. Erőteljes a motivikus hálója ennek az irásnak, minden visszatér, de más-más jelentésben.Most egyébként ülök az ágyban, fejemen a fülessel, rádiót hallgatok, irok ide és nézem a férjemet. Mozit is választok, mert egy héten belül lejárnak a kuponjaink. De, azt hiszem maradok A király beszédénél és a A fekete hattyúnál.Éhes vagyok. Várom, hogy lippi felébredjen.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kinai tészta

19 feb 2011

Tizenöt év után bemerészkedtem a kinaiba, annyira elfogott a vágyakozás egy zöldséges tészta iránt. Beleszerelmesedtem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

valentin

16 feb 2011

Tegnap egy felnyitott doboz kekszet kaptam a férjemtől. Átfutott az agyamon, hogy a nagy túlórázás közben talán erősen megéhezett és megdézsmálta azt, de gondoltam, a szándék a fontos, nem feledkezett meg a napról. Igy még nagyobb volt a meglepetésem, mikor a kekszek alá dugdosva kis cetliket vettem észre, melyeken ilyen és ehhez hasonló szövegek voltak: `Egy klasszikus piknik a Városligetben`, `Válassz egy fürdőt és indulhatunk`, `Legyen ez ma sportmentes nap!`. Csak kiválasztok egyet, felmutatom és egész évig tartó ajándékom van! :)Mennyire romantikus!:)``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

fácska

15 feb 2011

``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rövid

14 feb 2011

soha, soha többé nem szeretnék rövid hajat. még, ha egész hátralévő életemben befogva is lesz végig a hajam, sosem bontom ki, akkor sem. (palomanegra: ne röhögj:))

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

működik

12 feb 2011

végre valami, ami működik! az erzsébetvárosi új diagnosztikai központ vadiúj, csilivili, extramodern, segitőkész mindenki, jól szervezett, felesleges várakozás nélkül, az orvosok kedvesek, tiszta minden: öröm volt a ultrahangos vizsgálat:) ja, és hál`stennek a lábamnak semmi baja, pedig már műtéttel rémitgettek:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

süti

12 feb 2011

gondolom, az ismerős postás eléggé meglepődött, mikor tőlem a férjemnek kézbesitett ajánlott csomagot:) már csak azon izgulok, hogy vajon milyen sütit küldött neki a Tesconyha, és ehető lesz-e még hétfőn, mikor átveheti?:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kandirozott ibolya

10 feb 2011

Jaj, minden vágyam, hogy megkóstoljam!:)``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kell a munka

10 feb 2011

ó, igen, két nap betegszabadság után már biztosan tudom: nem fogom én kibirni itthon a nyarat. kell valami munka, hacsak fagyigombóc-mérés is, de valami, amiért naponta felöltözök, beosztani kényszerülök az időmet és eltereli a gondolataimat. tudom, tudom….de, próbálkozni azért lehet.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nincs

09 feb 2011

Háát, szomorú elismerni, de valóban nincs egyetlen ember sem – családtagokon kivül – akit nyugodt szivvel felhivhatnék zokogva esetleg azért, hogy beszélgessen velem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szabadság?

07 feb 2011

Mindig nagy kihivás nekem az Iskola a határon-t tanitani. Mert hogyan is csináljak tananyagot, felmondandó tételt a legszemélyesebbemből, az én és a mi `kényes, szép, fényűző, komolytalan, civil életünkből`? Hogyan beszélhet az ember a nyelvről nyelv nélkül, a szabadságról szabadság nélkül?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

viz

07 feb 2011

úgy iszom a rengeteg vizet, mintha már feltaláltam volna az influenza ellenszerét, mert az a kósza gondolatom lett meggyőződésemmé, hogy a méregtelenités kimossa belőlem a virus legkisebb maradékát is. csak a szédüléssel nem tudok mit kezdeni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

süt a nap

06 feb 2011

Gyönyörűen sütött ma a nap, de kár lenne hinni, hogy itt a tavasz. Mindenesetre arra jó volt, hogy egy pillanatra fellélegezzünk a fagy és a hideg szorításából, újra felfedezzük Pöttyössel séta közben a régi helyeket, s az emberek ellepjék a Belvárost, itt-ott meg-megállva napozni. Lippi végül nem jött velünk, nagyon gyengének érzi magát, amit egy ilyen éjszaka után (négy priznic, egy hűtőfürdő, hosszú órákig tartó negyvenfokos láz) nem is csodálok. Most épp nincs láza, ellenben a torka nagyon fáj. Persze, nem hajlandó sem kamillateát inni, sem torokfertőtlenítővel gargalizálni, sem fokhagymás mézet enni. De, legalább megissza a nyolcféle gyógyteából készített keveréket mézzel és próbál mindenben segíteni, hallgat rám. Reméljük, holnap már minden jobb lesz.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

láz

05 feb 2011

..megint negyven fokos a láza, és nem tudom hogyan lehúzni, semmi sem használ…..

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

beteg?

05 feb 2011

Korai volt az öröm, mára én is lebetegedtem. Nem teljesen, de a szemeim már égnek, a végtagjaim fájnak és erőteljesen kerülget a hányinger, s itt az örök barát: a köhögés is. Épp ezért örömfaktornak épp elég volt az előbukkanó nap, a gyönyörű labrador hazafelé a héven, a bkv-s, aki utánarohant az ottfelejtett telefon gazdájának, hogy lippit látta végre orvos és nem tüdőgyulladás, valamint a frissen felhúzott és átszellőztetett ágynemű illata. Sajnos, az ónodi disznótorról és a mangalicafesztiválról lecsúszunk igy, (pedig annyira akartam venni mangalicatöpörtyűvel töltött drazsét….) de talán vasárnap estére leszünk már annyira jól, hogy egy mozi beleférjen. Ne legyünk telhetetlenek.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

puszibolt

04 feb 2011

Cserna-Szabó András: Puszibolt `Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól?` Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.Imádom.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

örök hó és tél

04 feb 2011

Olyan hosszú ideje van már hideg, mintha örök életünkben csak fáztunk volna. Nekem mindig a hátam fázik a legjobban, a hátsó bordák közé hatol a hideg, halk sipolás, nagy sóhaj,nagy levegő, léptek gyorsitása – rohamléptekben teszem meg az utat metróig és munkahelyig. Nem birom a hideget, mintha a csontjaimból szivná ki a velőt, belőlem pedig az erőt. Minden tripla fáradtságba kerül, lassan antiszoc és cinikus leszek, egyedül az ágyban érzem jól magam. Fél tiz körül elalszom, gyász. Éjjel egykor felébredek, kettőkor, háromkor, négykor ismét – gyász. Öt körül végre mélyen elaludnék, de fél hatkor csörög az óra. Körülöttem lassan mindenki beteg, én még tartom magam, mióta sapkát hordok minden okés, a héten volt fél éve, hogy nem voltam itthon betegszabadságon. Lippi is beteg, kedden éjfél előtt ért haza munkából 39, 9 fokos lázzal. Autót vezetni már nem mert, taxival jött, lerohantam a jéghideg priznicekkel, ő megutált, mint annó kollégista szobatárs, akinek megmentettem az életét, s köszönetképpen el is költözött. Nem értem néha az embereket. Lippi egyébként már jobban van, bár az orráig nem lát az influenzától, tegnap önkéntesen karanténba vonult a nappaliba, igy legalább álmatlanság és `nemkapoklevegőt` révén sokáig nézhette Jack Bauer-t.Vége lehetne már a télnek. Vagy legalább a hidegnek.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

alkotók

02 feb 2011

Mindig azt hittem, hogy aki alkot, az különleges ember s épp ezért tiszteletet érdemel. A jó hír, az, hogy úgy látszik, ők is ezt hiszik magukról. A rossz, ha épp hétköznapi témát vetnek fel, s te a leghétköznapibb érveléssel jössz, rögtön akadékoskodó és kukacoskodó leszel, s tisztelettelen. Tanulság? Nem kell játszani velük. Vagy fejet hajtani az értelmetlen szabályok előtt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum