társadalmi munka

Hallgatva a háttérben szóló rádiót, megütötte a fülem egy felháborodott női hang, aki arról beszélt, mennyire hiányzik a mai fiataloknak egy kis társadalmi munka. Munka, mely erkölcsnemesítő jelleggel bír, kitartásra nevel, mint annak idején tette velük is az építőtáborokban.Eszembe jutnak az őszi kötelező társadalmi munkák, melyeket a téesz krumpliföldjén kellett eltölteni. Esőben, sárban, nagy melegben – épp amilyen időjárás volt. Majd a téesz raktárában a krumpliválogatás a hideg októberi csípős reggeleken, mikor a kezünk azonnal szétfagyott. Aztán felrémlik a múltból az iskola konyhakertjének művelése: a kapálás, krumplibokor feltöltés, az ásás, a kukoricacímerezés, az almaszedés – és megborzongok. Emlékszem diákként mennyire utáltam ezt, s nem hiszem, hogy bárki is másképp gondolta volna. Nem a munkával volt bajom, hiszen ugyanezeket végeztük családi körben is, hanem azzal, hogy kényszerítettek rá. Nekem nem ez lett volna a dolgom az iskolában, nem ezért jártunk oda…A felháborodott hangú hölgy közben lecsillapodik. Pedig még nem is tudja, hogy szinte látja a jövőt. Hiszen az origo írása szerint kötelező lesz minden diáknak hatvan óra közmunkát végezni az érettségi bizonyítvány megszerzéséig. Remélem, lehet majd másféle munkák közül is választani.

3 thoughts on “társadalmi munka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.