marlenblog

papucs orrán pamutbojt

Archive for július, 2010

04 július
2hozzászólás

vidék és főváros

Nagy fájdalmam, hogy két legnagyobb szerelmem: a szinház és a gyógyfürdők – rettenetesen drágák. Főleg, ha összehasonlitom a vidéki árakkal. Szülőfalum egyenlő távolságra fekszik Miskolctól és Tiszaújvárostól, igy szinházba az előbbibe, termál-és gyógyfürdőbe az utóbbiba jártam. A legdrágább szinházi bérlet jelenleg a Miskolci Nemzeti Szinházban 9000 ft-ba, mig az éves korlátlan fürdőbérlet Tiszaújvárosban 63ezerbe kerül. Csak összehasonlitásul: egy 52 alkalmas azaz nem korlátlan bérlet a Lukács Fürdőbe 378ezer forint, mig egy, nevezzük `középkategóriás` szinházi előadásért átlagosan 7-9 ezer ft körüli összeget szoktunk fizetni Pesten.Hát, tragédia, komolyan. Azért a fizetések között nincs ekkora különbség a vidék és főváros között.

04 július
0Comments

alsó, felső

Felsőzsolcán még mindig hosszú sor kigyózik ivóvizért. A várost átszelő utat ledőlt, romokban heverő házak és homokzsákok szegélyezik – de, gyors a regenerálódás, megállás nélkül dolgoznak az emberek, minden perc számit. Gyerekeket nem nagyon látunk, felületes szemlélő számára semmi szokatlan nem tűnik fel. Gondolkodom, hogy fotózzak-e, de aztán mégsem. Minek örökitsem meg a nyomorúságukat?!

02 július
14hozzászólás

VOLT magazin

Soha nem talákoztam még ennél zseniálisabb, kiválóbb, szinvonalasabb folyóirattal, havi magazinnal. A 90-es évek közepének óriási médiabumm-jából kiemelkedve, egyedüliként, hatalmas, fekete-fehér formátumban jelent meg. De, nemcsak a formátuma miatt volt különleges, hanem a benne található tartalom is unikumnak számitott, és számitana még ma is. Kontrakulturális magazin volt. Olyan zenék, filmek, szinházi előadások, közéleti irások, fotók kaptak itt helyet, melyek jó tiz évvel megelőzték a hazai kultúrát, s amelyeket azóta sem láttam újra sehol.Volt idő, mikor már majdnem minden szám megvolt az újságból, s élénk levelezést folytattam a bele iró újságirókkal. Aztán ahogyan lenni szokott, más felé fordult az érdeklődésem, s lassan elfelejtettem venni az újságot. Egy idő után ők is feladták, jobban fizető munkák, új szakmai kihivások felé fordultak. Ligeti Nagy Tamás főszerkesztő létrehozta a Wan2-t és a RadioCafe-t, Lantos László művészeti galériát szervezett, a többiek pedig könyveket irtak például.Igy telt el tizenöt év, mikor nagyon hiányozni kezdett ez a fajta szellemiség. Körülnéztem neten, de sehol semmi. Egyetlen cikknek, fotónak is örültem volna, de semmit sem találtam. Megkerestem az egykori szerkesztőket, főszerkesztőt, hogy hol lelhetnék fel régi számokat, irásokat? Sokáig csak negativ és sajnálkozó válaszleveleket kaptam, bennük azzal a kéréssel, hogy ha lenne valami információm mégis, akkor szóljak vissza, mert nekik is szükségük lenne rá.De, ma végre felcsillant a remény! Állitólag az Üllői úti egyik könyvesboltban kapható a magazin legeslegutolsó száma, s az egyik Liszt Ferenc téri galériában a teljes sorozat archivumként olvasható. Holnap elmegyek érte. S ha valóban meg tudom venni, laponként fotózom be ide! Jaj, annyira izgulok!

02 július
2hozzászólás

virágzabálók

Próbáltam tegnap este megnézni a Battle Royal-t, de a harmadik gyerek meggyilkolása után nem birtam továbbnézni. Nem hiszem, hogy valaha képes leszek erre, igy sosem fogom összehasonlitani a Golding-regénnyel vagy épp példaként hozni az iskolai és társadalmi agresszió, erőszak témakörében. Próbálok elvonatkoztatni, hogy ez csak egy anime, japánoktól mi mást várnék – de, nem megy. Nem értem a Cannes-i Filmfesztivál zsürijét is, ez már a második olyan film, amelyben gyerekeket bántanak, aláznak, (a másik a Ken Park volt) mégis nagydijas. Zárójelben jegyzem meg, hogy a mozikban most futó Kick Ass mégis nagyon tetszett, zseniálisak a karakterek, ott nem zavart a rengeteg vér, és a főhős kislány. Helyette a Köntörfalakat néztük meg, sok ilyen magyar filmet szeretnék. Nekem a Tesó is tetszett annó, Dyga Zsombor műve abszolút az én stilusom: ugráló idősik, szaggatott cselekmény, ám a végére mégis összeérő szálak. Szeretem a kamaradarabokat, melyek gondolatokat ébresztenek, megszólitanak. Ma pedig a szokatlan szédülés ellenére is rendkivül optimista hangulatban vagyok, igy belekezdtem Darvasi László Virágzabálók cimű közel 700 oldalas könyvébe. Egyelőre nem értem a kapcsolódó szálakat, még nem érzem a sodrását, amely állitólag garantált az olvasása közben – de, bizom benne, hogy jön és elragad.