sirámok

Sajnos, a Múzeumok Éjszakája ebben a évben kimaradt, köszönhetően az új karnisnak, melyet fel akartunk végre fúrni. Sikerült is, de ez belekerült majdnem nyolc órába. Addig ugyanis tiz percenként szakadt ki a falból, mely olyan gyenge minőségű, de olyan, hogy egy dagadt Kőmives Kelemenné habteste sem tartaná össze. Ki tudja, hány másik kőmives háza épült még fel ebből a falból!Jelen pillanatban van tehát karnis, de csak a sötétitőt tartja meg. Ha mindkettőt felrakjuk, kiszakad azonnal.Emellett próbálok nem gondolni legalább minden pillanatban arra a három napra, mely most következik. Ezerszer elátkoztam már magam, mikor egyáltalán eszembe jutott eggyel feljebb lépni (?) tanári pályafutásomban. Szabályszerűen rettegek. Beszédeket irok, jegyzőkönyveket gyártok, törvényeket, rendeleteket olvasok. S kezd egyre kuszább lenni minden. Legjobban azonban két dologtól félek: az egyik, hogy nem fogok tudni éjszaka aludni, a másik pedig, hogy elalszom, s akkor ott vár rám mindenki, és mi lesz.S most még a vasalónk is bekrepált, miközben készitem ki holnap reggelre a ruháimat! Mehetünk azt is venni. Ó, jaj szegény fejemnek!

6 thoughts on “sirámok

  1. no para…és no paramint gyakorló tanár, azt kell mondjam, a beszéd legyen bazi rövid….a gyerek aki ott áll, SEMMIT nem hall és nem fog fel belőle, annyira be van sz@rva….a vizsgáztató tanárok pedig csinálnák, nehogy kifussanak az időből….az ideális elnök bűbájos és tyúkanyós..de ezt már megbeszéltük….ja és mosolyogj:)))falat/karnist át tudom érezni…nálam szerintem 10 centi vakolat tart össze egy egy téglasort, és legalább egy tipli oda menne..ilyenkor jön a fél kiló gipsz a fogpiszkáló és a 3 számmal nagyobb tipli:(a konyhaszekrényem egy hüvelykujj vastag es 20 centis csavarra mertem csak felakasztani…..a karnisoknál is ugyanez a helyzet, bár inkább a hossz számít..nem tudom mekkorára fúrtátok, ha letelt a para 3 napod és nem hosszúra, akkor vegyetek hozzá azt, az meg fogja tartani….nálam is tartja:)bevált…max hülyének néznek, hogy minek akarzs egy karnishoz 20 centis csavart:DDD

  2. Marlen, ahány ébresztőórád (telefonod) csak van + telefonos ébresztőszolgálat, + belső óra beállítva, biztosan nem alszol el. Lefekvés előtt 3 tbl. Nervenpflege kevés vízzel, s tiéd az éjszaka!Mázlista vagy, hogy csak 3 nap a megpróbáltatás, Monira hallgass, ott az igazság! Ne légy maximalista (bár ezt egy Szűznek inkább ne is mondanám)!Nagy kalappal Neked is holnapra!

  3. Menni fog ne félj! Később majd rájössz, hogy sokkal több van Benned mint gondoltad volna.És a karnis legyen a legnagyobb baj ami az életben érhet, azt kívánom Neked!

  4. azt nézem milyen klassz francia visszaékezeteid vannak:)Te vagy a legjobb, most megtudja mindenki, nagy ügy:D

  5. Ha szolgálhatok egy tanáccsal (mint gyakorlott falfúró kisiparos :). A tiplit tekerjétek körbe papírral, és úgy nyomjátok a falba. Így nem fog kiszakadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.