kibeszél ő

Megszűnik végre a másik kibeszélő-show is. Azt az értelmiségit pedig, aki szociológilag ki tudja mutatni, egy év semmittevéssel összegründolt tanulmányában – melyet a diákjaival irat meg nagyrészt- hogy ezek a műsorok igenis jót tettek az ország mentális állapotának, segitették a tolerancia és konfliktusmegoldókészség-fejlesztését, saját kezűleg etetem meg az irásával. (Nem, nem vagyok naiv, tudom miért […]

anomália

A nagyon vörös hajú, nagyon befutott szinésznőcske (ismert celeb) leparkol vörös Alfa Romeó-jával a Zsinagóga elé. Csupán egy dologról feledkezik meg, amellyel egyébként mindenki tisztában van: a parkolójegy-váltásról. Önfeledten kávézik az egyik közeli teraszon, mignem megérkezik az ellenőr, s már késziti is ki a piros csomagot, mely egyébként remekül illik hölgyünk borvörös, hosszú stólájához, borvörös […]

Czifra-palota

Kecskeméten járva feltűnő, hogy milyen szép lett a város az utóbbi időben. Régebben évente egyszer biztosan megfordultam benne, majd kimaradt pár év, s most annál nagyobb volt a döbbenet a megújulás láttán. Minden épület gyönyörűen felújitva, az utcán sehol sincs szemét, az emberek kedvesek és segitőkészek – egyszerűen le voltam nyűgözve. Jártunk egy belvárosi sétán, […]

a pe(c)h

Olvasom a következő hirt: `Tömegesen küld levelet az APEH azoknak, akik a különféle internetes árverező-oldalak valamelyikén adták el használt tárgyaikat – értesült a Magyar Nemzet. A hatóság arra kíváncsi, mekkora összegű jutalékot fizettek az érintettek a honlapot üzemeltető kft.-nek. Ebből ugyanis ki lehet számítani, hogy az illető mennyiért adott el különféle ingóságokat a világhálón, vagyis […]