marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

18 május
0Comments

kórház a viz alatt

Szikszói kórház. Nézem és emlékezem. Érzem a forróságot, mely a kórtermekben szinte égető, perzselő, a szagot, a nehéz, szúrós testszagot, az emberi testek kipárolgásának szagát, az acetonét, a húgyszagot, a régi épületekre jellemző átható bűzt, a nyomokban fellelhető dohot. Nyomasztó, zsúfolt kórtermek, hősök az ápolók, nekem nehéz megtennem azt a pár métert is, a kórteremig, nem birom ezt a meleget, ezt a bűzt, a látványt – ők nap mint nap átélik, mondogatom magamban, ők hogyan birják, anya hogyan birja ezt minden nap, gyáva vagyok, gyenge, mi lesz igy velem, megint velem, megint én vagyok a középpontban, nem lehet ezt igy, segiteni jöttem vagy csak elviselni, nem tudom, birni kell, csinálni kell, mosolyogni kell, mosdatni kell, etetni kell, akkor is, ha felfordul a gyomrom, neki csak ennyi az élet, neki mi jelentjük már az életet, neki készitjük a sztrapacskát, hetente ötször legalább, neki mi vagyunk az öröm, akkor is, ha nem ismer meg, és megszakad a szivünk, MI vagyunk, mindig Mi vagyunk, de most különösen, összetartozunk, a betegség összehoz, a halál úgyis magányos dolog, istenem, miért nem lehet itt kitakaritani, málló wc-ek, folyosón bűzlő kacsák, rohanok el, menjünk már, nyomom a gázt, most kell lemeszelned, engedj el, talán utoljára láttam a nagyapámat, és valóban, tényleg meg kell büntetni, igen, tényleg meg kell büntetni, remélem, veled ez sosem történik.Szikszói kórház. Viz alatt.

 
No comments

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment