az embereket megvetik, ugye?

Moszkva téri metrómegálló, óriási tömeg. Szerelvény érkezik, olyan gyorsasággal, mintha sosem akarna megállni. Tömeg tolakodik, még a fele lenn, mikor zárulnak az ajtók – a lemaradók anyázódnak, öklüket rázzák. Batthyány tér, még nagyobb tömeg, HÉV éppen beérkezett gondolom, lefelé senki sem mozdul, tömeg nem tud felszállni, metróvezető beleordít egy gorombaságot a mikrofonba, rácsapja az emberek orrára az ajtót. Tömeg marad lenn, kismamák karonülő gyerekekkel is. Deák tér, ugyanez. Egy percet sem ad a vezető le-és felszállásra, itt azonban a fiatal srácok már tartják az ajtót, nem engedik bezáródni, vezető már káromkodik a mikrofonba, tömeg még mindig ki-s be áramlik, vezető gondol egyet: becsukja az ajtókat, elindul. Megint lenn maradnak jó páran.Igen, tudom, csak a metróvezetők dolgoznak, így elég idegesek lehetnek a megnövekedett forgalom miatt. De… ez nem indok arra, hogy ne juthassanak el tömegek a-ból b-be. S akkor, ez még csak egyetlen momentum volt a napi rengetegből a bkv-sztrájk miatt.Felérve,  a tömeg szerencsétlenkedésén tejbetökként vigyorgó két – munka nélkül ácsorgó ellenőr – fogad. Kis híja, hogy nem verik szét őket. (Sajnálom, a valós érzelmeimet és az életben például az erre a helyzetre is vonatkozó, általam  használt kifejezéseket én nem írhatom meg ebben a blogban. Ezért lesz minden írásom ilyen semmitmondó, mint ez is. Azért remélem, mindenki ki tudja egészíteni magának.)

9 thoughts on “az embereket megvetik, ugye?

  1. Nem hinném, hogy _semmitmondónak_ vennék az írásaidat, csak azért mert visszafogod az érzelmeidet.Igaz, sokak szerint jobb kiadni magunkból a mérget és a bosszúságot, de ha belegondolunk, hogy ezzel valójában csak egy láncreakciót érünk el, vagyis nem biztos, hogy a morgásunk jobbá is teszi majd a közérzetünket és a környezetünként.Na, persze, tudom hogy 'én ugyebár innen, könnyen beszélek', de a meglátásom és tapasztalatom mégis azt mondatják, hogy érdemesebb, ha mindig is türelemmel és hidegvérrel kezeljük a kellemetlen szituációkat, akár csak a lobbanékosabb embertársainkat… vagyis, ne büntessük már magunkat is mások hülyeségeivel!!!

  2. Hát nagyon kétirányú a dolog. Tegnap a metrónál láttam, hogy az emeberek is kegyetlen agresszívak, nyomják egymást, amíg jobban összepréselődnek mint a heringek (csak hogy felférjenek). Ha valaki tartja az önműködő ajtót könnyen tönkremehet, és akkor csak nagyobb káoszt okoznak. Türelmesnek kell lenni, az a szerencsétlen metróvezető tényleg nem tehet semmiről. Majd csak véget ér ez is 🙂

  3. Ez is valami!Addig örülj, amíg 'csak' megvetnek, s nem megvernek! 🙂

  4. Hát ilyen a sztrájk… még abból is kihozza az állatot, aki amúgy szolidáris. Mondjuk az én agyamat jobban felcseszte a VDSZSZ kamikaze-akciója, nekik aztán tényleg miért nincs belépni a sztrájkba.

  5. Hát nem kellett volna ocsmányságokat ordítani a mikrofonba, de azért valahol megértem őket. Gondolj bele, hogy szerencsétlenek most már 5. napja mozgatják azokaat a tömegeket, akik eddig nem feltétlen jártak ezen járuművekkel. A felelősség a vállukon most még nagyobb, még több emberre kell figyelniük, hogy ne kerüljenek a kerekek alá. Én azt mondom, hogy minden tiszteletem a metró, hév, és trolibusz vezetőké, és mélységesen szégyelljék magukat a szakszervezeti vezetők és az a sok buszvezető, akik képesek a garázsban, melegedőben ücsörögve, kártyázgatva bosszantani az embereket. Magyarországon rendkívül kevés cég biztosít ennyi, vagy ezt megközelítő cafetériát, és nekik még ez sem elég. Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett!

  6. Kedves Marleen!Ez a Te blogod. Nyugodtan megírhatod, sőt, írd is meg itt minden gondolatodat úgy, ahogyan az kikívánkozna Belőled! Nem kell visszafgognod magad. Itt Te azt teszel ami tetszik. De ha Neked az tetszik, hogy saját szavaidat cenzurázod, akkor meg ne szabadkozz! Neked itt azt is szabad. Senkinek semmi köze hozzá.Ne félj! Ha nem tetszene, nem olvasnánk…

  7. Kedves Vénember, nagyon köszönöm kedves szavaidat, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Én utálom a cenzúrát, utálok minden kötöttséget, melyet nem önként vettem a nyakamba, így azt is, hogy kénytelen vagyok önmagam cenzora lenni, és most már soha, sehol sem lehetek szabad, ezen a blogon főleg nem. Nem írhatok a munkámról, nem írhatok az érzéseimről, nem káromkodhatok – nem lehetek önmagam. A világ tele van mérhetetlen gyűlölettel irányomban, vélt sérelmek megtorlásra várnak, nem lehetek labilis, nem tehetek semmit – mert azonnali következményei vannak. Ennyi lehetek csupán: önmagam, a személyiségem halovány árnyéka. Hogy akkor miért? Jó kérdés. Egyszerűbb lenne abbahagyni az egészet, és nem levegőért küzdeni a száraz gőzben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.