kultúra?

Mélységesen felháborít az, hogy tele a magyar közösségi portál eladó kultúrautalványokkkal, (melyet pénzre váltanának az eladók), közben nekünk, tanároknak –  akiknek ez az életünk, ez kell(ene) a szakmai fejlődünkhöz – nemhogy kultúrautalvány nem jut, de még az éves szinten eddigi 14ezer ft-os szakmai könyv vásárlására kapott összeget is lecsökkentették 4ezerre.Négyezerből nem tudok szakmai könyvet venni. Egyet sem.

10 thoughts on “kultúra?

  1. Féltechnokrata közgazdászként nem is értem teljesen ezt a témát.Vajon egyszerűbb-e lesz az adórendszer, ha beteszünk egy olyan tételt az emberek fizetéséhez, ami után nem kell adózni? Vagy nem annyit?Persze, az egy hajtóerő, hogy olyan juttatást kapsz, ami után nem adózol. De nem nagyobb hajtóerő a kisebb adóteher? De ez egy dolog.Az étkezési utalványt még értem, bár ez a hideg és meleg verzió is gázos. Mármint azt gondolom, az állam, főleg adózási kérdés esetén ne azzal p*cs*ljön, hogy te most párizsira vagy gulyáslevesre költöd.Az külön gáz, hogy számos cég (vajon melyek ezek) 'nem tud' visszaadni az ilyen utalványból. Nem mintha földhöz verne, de basszus. Vagy érvényes, és elfogadom fizető eszköznek; és akkor úgy adok vissza belőle, vagy nem fogadom el. Nem az a gáz, amikor a 990 forintos menüért az 1000 forintos utalványból nem adják vissza a tizest; bár ekkor is van 1% haszna a semmiért. Az a gáz, amikor 820 forint fogyasztásért nem ad vissza az ezresből, mert 'nem tud'. Mert ott már közel 20% a plusz haszon.Viszont ez az üdülési csekk, kultúra utalvány, internet utalvány valahol vicc. Értem, hogy a hazai fogyasztást is segíti, tudom, hogy sok magyar cég ezek segítségével marad fent a víz felett.Azt gondolom, ezek sokszor felesleges kiskapukat jelentenek, amivel a cégek játszadoznak; azt gondolom, hogy összehasonlíthatatlanná teszi a fizetéseket, jövedelmi helyzeteket, ködösít.Ráadásul számos olyan tétele van, ami burkoltan nem jó másra, csak kimondottan 1-1 szolgáltatás (és így 1-1 szolgáltató termékének) igénybevételére.Igazából egy államilag spannolt fogyasztásnövelés – az államnak kedves cégeknek; és mivel én inkább a megtakarítások pártján állok, nekem nem jön be.Mondjuk havi 20 ezer forint ilyen juttatás jár nekem, hadd kapjam meg a számlámra minden hónapban. Majd eldöntöm, mit kezdek vele. Nem kell bkv bérlet, kajajegy, internet, kultúrautalvány, előtakarékosság (nyugdíj-eü olyan szervezetnél, amit az állam majd kisegít, ha bajban van, vagy államosít, vagy megszüntet), biztosítás (olyan bankoknál, biztosítóknál, akiknek annyit nem érek meg, mint az üzletkötőjük). Majd én kezelem. Kezelném. 🙂

  2. Daito: ebben nagyrészt igazad van, egyet is tudnék érteni… de, ott van az a de. Most ha elvonatkoztatunk a közgazdaságtantól (bár hogy is van az a Magyarországon kissé rosszul fordított duma a gazdaság van az emberért kérdéssel?), akkor azért azt el tudom mondani, hogy nem egy olyan embert ismerek, aki már rég lemondott a napi meleg ebédjéről, csak hogy aztán a cafatériában lehetőséget kaptak a melegétel-utalványra. Nekünk spec. sosem volt ilyen, két éve kapjuk negyedévenként, és egy dologra használjuk: itthon van. Ha éhes vagyok, pizzát, ebédet, stb-t rendelek belőle. A saját pénzemet ugyanis az efféle gyorskajára 'sajnálom'. Ezt meg muszáj elkölteni. Valahol az egészségemnek se ártana, ha tényleg lenne havonta x forintom csak ebédre. De nincs.Ez most persze nagyon nem közgazdaságtan volt, de azért úgy gondoltam, hogy az államnak ha már ilyen paternalisztikus elképzelései vannak; akkor legalább az egészségemet védje.Ebben az évben anyám már az egészet a magán-egészségpénztárba teszi, és jól is teszi. El fog menni végre fogorvoshoz, megcsináltatni pár fogat, ami nem olcsó. Ha a spórolás híve vagy, akkor szerintem a jó megoldás ezt az összeget az egészségedre költeni.

  3. Kedves Daito!Marleenhez hasonlóan magam is tanár vagyok. Bárcsak nekem (nekünk) is járna havi 20 000 Ft-nyi ilyen jellegű juttatás! Akkor még azt sem bánnám, ha utalványban kapom, és 'kizárólag' kultúrára költhetem. Költhetném… költeném is hatalmas örömmel…(*fájdalmas, nagy sóhaj*)

  4. Úgy gondolom, amíg a bkv-sofőrök nyolc általánossal és egy buszvezetői-jogosítvánnyal bruttó 250 ezret keresnek, és mindenféle pótlékokat, például a nevetségesen hangzó 45ezer forintos 'pulykapénzt' is kapnak, addig demagóg leszek: jogom van a kultúrautalványhoz. A többit nem is mondom, mi mindenre folyik el a pénz…

  5. Daito: persze, igazad is van, egyetértek, én csupán 'hétköznapi' szempontból akartam megközelíteni a dolgot, teljes mértékben egyet tudok érteni azzal, amiket leírtál. Én még tanulatlan vagyok, ráadásul nem is közgazdász, tehát csak a tapasztalataimra tudok támaszkodni (bár legjobb tudomásom szerint a közgazdaságtan is legalább részben empirikus tudomány). Egyébként amiket felsoroltál, ott látszik, hogy mi hibádzik Magyarországon: a szemlélet. Mégpedig, hogy én, felelős, adózó állampolgárként a fogorvosra rögtön spórolásként gondolok, mármint magán-eü-pénztár formájában. Samuelson-Nordhaus-féle könyv magyar változatában nem hiába írják, hogy a magyaroknak még szokni kell a piacgazdaságot.Az adózásról írtaidat most magamévá tettem. Valahol én is így gondolkoztam erről, csak megfogalmazni nem tudtam. Magyarországon amúgy is pofátlannak érzem az adórendszert. De nem látok alternatívát; a Fidesz épp egykulcsot akar (ami megint kinek kedvez? költői kérdés volt), ha épp nem a családi-adóbaromságról beszélnek. Én a fogyasztást terhelném meg jobban, a munkát pedig kevésbé. Hagyni kéne az embereknek megtapasztalni pár évig hogy milyen is az amikor -szó szerint- van pénzük és nem csak megmutatják nekik. Állítom ha ezt AKÁRMELYIK kormány megtette/megtehette volna, nem itt tartanánk.EÜ-vel kapcsolatban, én a svájci modellt vezetném be. Rákra, AIDS-re, ilyen-olyan betegségre ott van a TB; míg a 'szokásos' problémákért, mint a háziorvos fizetni kell, de arra van magánpénztár. Az eredmény: rosszul senki sem jár, van egy összeg, amiért tényleg a legalapabb szolgáltatást megkapod, míg ott van a TB is, hogyha pl. súlyos beteg vagy, ne menjen rá inged, s gatyád. De véleményem szerint itthon ezt rosszul próbálták áterőszakolni az embereken, itt van a kutya elásva. Eleve elhibázott szisztéma volt ez a kisebbségi tulajdon privatizálása, és a HospInvestes dologból se sült ki semmi jó.

  6. Ez messzire vezető téma, de pár dolog.Alapvető baj az inputtal van. Nézd meg a magyar ember szokásait: sok kaja (zsíros, sok hús, cukros, lisztes), pia (sör-bor-pálinka), cigi. Este 6-tól 11-ig tévé. Sport felemás módon. Sok embert ismerek, aki sportol; de 95%-uk 45 alatti. Ez több mindent jelenthet, jó esetben azt, hogy itt korosztályok között szemléletváltás zajlik, tehát a mai 40-50-es korosztály még nem annyira sportol; amikor mi leszünk azok, 10-15 év múlva, mi fittek leszünk. Meglátjuk. (Félek attól, hogy mi sem leszünk sokkal jobbak.)Ezek persze általánosítások, de tessék körbenézni az ismerősökön, van-e olyan, akire 1-2 tétel igaz?Statisztikák szerint a lakosság 1/3-a dohányzik. (Szám szerint ez úgy alakul, hogy a férfiak 35-45%-a, nők 18-28%-a. Ha a gyerekeket levonjuk, akkor a legjobb esetben is 2,5 millió dohányos ember él idehaza. Az már csak számolgatás kérdése, hogy akkor mennyit költünk dohányzásra, ha fejenként napi 1 doboz 500 forintos cigit veszel, akkor napi 1,3 mrd forintot költ a lakosság cigire (persze ebben tetemes adó is benne van). Leírom hozzá azt, úgy becslik, hogy idehaza 1 millió ember küzd súlyos alkoholproblémákkal. Ez nem a napi 3-4 sört vagy 2 felest megivót jelenti…Gyanítom, ha nagyon megkapargatjuk ezeket a számokat, akkor kijönne az, hogy a teljes lakosság legalább 50%-a rendszeres alkohol és cigaretta fogyasztó. (De statisztikák szerint is 30-35%.) S ekkor nem szóltunk a passzív dohányzásról, az alkohol miatt sérülő magzatról, megvert gyerekekről, balesetekről, stb.Szerinted ezek mellett van olyan finanszírozási modell, amivel ez legalább egyensúlyban tartható?Az emberek szemlélete is két véglet között ingadozik. Az egyik csak akkor megy orvoshoz, amikor gyk. már üszkös fekete a lába és elvérzés határán van; a másik meg az első köhögésénél elrohan. Tessék megnézni egy influenzajárványnál (ne a mostaninál, ez spec. eset). Bent ül 150 influenzás, akivel semmit sem lehet kezdeni, mert az orvos két dolgot tehet: kiírja táppénzre (ez ok, de hülyeség) és/vagy továbbküldi a kórházba. Egyébként közli, hogy influenzás, elmondja, hogy mit csináljon.Aki meg igazán beteg, az otthon hal meg, dafke.Az ötleted a működő, a piszlicsáré megfázásos dokilátogatásért fizess: döntsd el, megéri-e. Viszont mellette meg kell csinálni az évenkénti (vagy 2-3 évenkénti) kivizsgálások rendszerét.Megelőzés. Kiszűrjük azt a rohadt rákot az elején, nem akkor, amikor már majdnem gyógyíthatatlan. Amikor még nem hal bele a páciens a kezelésbe, amikor még olcsó és egyszerű a műtét, a gyógyszer. Nem kényszerülünk rá milliós kezelésekre.A Hospinvest dologról meg annyit, hogy minden kezdődő, újszerű befektetés, üzlet olyan, hogy az első 1-2-5 évben veszteséges. Ez így van az esetek 99%-ában. Ha a Hospinvest-féle módszernek adunk 5 évet, lehet más eredményt kapunk. Vagy azt mondom, hogy a magyar egészségügy különböző szintjein lévő emberek (a lent dolgozók, a döntési pozíciókban üldögélők) közül azok, akik a Hospinvestnél-Hospinvesttel dolgoztak kicsit 'modernebb' szemléletűek, talán más az eredmény. Ha a finanszírozó bank új, cseh származású vezetője nem vonja meg a projekttől a pénzt; vagy találnak új bankot, még működhetne.Most abba nem mennék bele, hogy a magyar egészségügyben dolgozók egy részének nem a tudásával, hanem a szemléletével van baj. De azzal óriási.Itt Budapesten van olyan kórház, ahol a rendszeres biztonsági ellenőrzésekkel (pl. kihajtásnál), a beszerzések értékét 1/3-val lehetett a következő évben csökkenteni…

  7. De pont ezért szabhatná meg a magánbiztosító, hogy öregem, nekem nagy kockázat, ha te beteg leszel, szóval kapsz 20-40%-os csökkentést, ha elmész évente rákszűrésre, kivizsgálásra, mintha pár év múlva a rehabilitációdat kellene állnia a biztosítónak (mert ugye a többit majd a TB állja). Szerintem ez belefér az üzleti modellbe, de igaz: szemléletváltás kellene.A Hospinvestes dolog. Hát igen, ott a média is _nagyon_ sáros. Én nem látom át a helyzetet teljesen, de az a kórház-visszafoglalósdi, meg aki lepaktált az ördöggel annak leköpdösősdi – nagyon nem jön be nekem. De szerintem itt jelentős torzulást okozott a média.Valamit persze kéne csinálni, mert a jelenlegi rendszer sem tartható fenn sokáig.

  8. Miért kellene csinálni bármit is?Vannak országok, ahol sokkal rosszabb a helyzet, mégis el vannak. :)Leírok két szót. Vizitdíj, H1N1.Két dolog, ami Európában (szinte) mindenhol van, de mi hónapokig tartó politikai felfordulást tudtunk csinálni. Pro és kontra.Pedig két faék téma alapvetően. Hol vannak az EÜ egészéhez, a cafeteriához, a tanárok helyzetéhez képest?

  9. A vizitdíjjal szerintem az alap gondolat volt a hibás; 1. háziorvosi költségtérítés megvonása, ezzel tették őket érdekeltté. 2. arra akarták átnevelni a társadalmat, hogy mindennek alfája és omegája a háziorvos legyen, de ez befuccsolt. 3. senki nem garantálta törvényben, hogy ez 'csak' 300 ft marad. Nem vagyok naiv, lett volna ebből 500 is, meg ezres; Magyarországon vagyunk.

  10. Pusztán feszültségoldóként:Egyik ismerősöm, egy fiatal doktornő, kapott egy gyógyszercégtől egy szakkönyvutalványt, amelyet egy – a nem éppen szakkönyv választékáról elhíresült – bolthálózat üzleteiben válthatott be. Nem bántva a 'plázakönyvesboltot', de praktizáló háziorvosként egy darab hasznosítható szakkönyv nem sok, de annyit sem talált, a férje megunta a dolgot, és megkérdezte az eladót, hogy 'Mondja Asszonyom! A szakácskönyveket nem lehetne besorolni ebbe a katagóriába a mi esetünkben? Mert a feleségemnek az komoly információhordozó, hasznosítható szakirodalom volna.'No, csak ennyi. És én most nem akarok foglalkozni BKV-val, MÁV-val, meg más rövidítésekkel, és betűszavakkal, meg cafetériával sem, mert büdös módon ideges leszek tőle. És én most nem akarok ideges lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.