marlenblog

papucs orrán pamutbojt

19 szeptember
1Comment

digi

Felhívtak ma, hogy egy kiváló üzleti ajánlatot tegyenek.  Nehezen ment a dolog, mert fejből tudom, hogy melyik csomag milyen sebességet biztosít, és mivel társítva a legolcsóbb. A beszélgetést végül a hívó fél fejezte be, zavartan, elnézést kérve amiatt, hogy nincs tisztában van azzal, amit el akar adni nekem. Ezek után én hívtam fel a szolgáltatót, hogy akkor módosítsunk csomagot, nektek is jó, nekem is jó-szlogennel.  Kiderült, hogy hiába van nekünk a legnagyobb csomagunk, az új besorolás alapján az már csak a 30-as kategóriának felel meg. Ezzel nincs is baj. Azzal viszont igen, hogy ha nem hívod fel őket, akkor nem kerülsz új csomagba ergó fizeted a régi áron azt, amit az új előfizetők 40%-kal olcsóbban kapnak. Viszont itt még mindig nincs vége. Nem kötöttem új szerződést. Hogy miért? Mert 2011. októberéig kellett volna aláírnom a hűségnyilatkozatot. Ez volt az a pont, ahol elnevettem magam, és udvariasan elköszöntem. Ekkor megkérdezte tőlem az értékesítő, hogy azért nem akarok velük szerződést kötni, mert bízom abban, hogy másik szolgáltató is beszáll a versenybe? Igen, mondtam, pontosan ebben bízom.  Mert január elejétől állítólagosan véget ér itt a kerületben az egyeduralmuk, jön a másik szolgáltató, akit mindenki úgy vár, mint a messiást. Hogy végre eljutunk oda, hogy nem 9ezret, hanem csak 4-et fizetek azért az internet sebességért, amely a 90-es évek elejétől jelen van Magyarországon, de csak most kerül magán fogyasztókhoz.

 

One Response to “digi”

  1. vikk szerint:

    ooo… munkambol adodoan tudom h lehet nalatok mas szolgaltatas is.tovabbi info privatban 🙂

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment