marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

20 augusztus
8hozzászólás

távolsági

Ma felszálltam a távolsági buszra, egy árva hely sem volt szabad. Kis idő múltán valaki mégis felállt, és mutatta: üljek`tata-festmeny`le. A buszvezető volt az.Tényleg rosszul nézhetek ki.- írja Király Levente Oravecz Imrét parodizálva. Így vagyok én is. Harmincnégy leszek hamarosan, de hetvennégynek nézek ki. Életem legborzalmasabb nyara van mögöttem, és semmi biztató nincs, hogy a trend megfordulna. Hamarosan végek jönnek, de kezdet nélkül. Igen, hamarosan vége lesz. Reménytelen.

 

8 hozzászólás to “távolsági”

  1. Zoli szerint:

    Naa, mi ez a pesszimizmus. Ilyet nem szabad mondani, nemsokára jön a fordulópont. Eddig is minden lejtő után jött az emelkedés! Szóval semmi idegeskedés, nyugalom.

  2. marleen szerint:

    Zoli, eddig minden fordulópont után mélyebbre kerültünk. Szép dolog az optimizmus, ha még valaki tud benne hinni, meg a pozitív gondolkodás, de a mi helyzetünkben semmi, az égvilágon semmi jó nincs. Nagyon úgy tűnik, nem is lesz.

  3. brekk szerint:

    dehogynem lesz….persze kiskapdról könnyű kajabálni, ezt jól tudjuk, de ha éppne jobb passzban vagy te is tudod, hogy nem így kell gondolkodni, mégha kurva nehéz is ebben a helyzetben..és tessék a könyvre is gondolni( ja tudom menjek a fenébe…megyek már…:)

  4. Szvetlana szerint:

    az a baj, hogy én is így érzek, de valahol mélyen még bennem él a meggyőződés, hogy a mostani, nagyon rossz helyzet egy szép napon átfordul és a gondok megoldódnak, csak ki győzi azt kivárni??? kitartást!

  5. kiskiváncsi szerint:

    Nem vagyok benne biztos, hogy ehhez a szomorú bejegyzéshez nem lenne-e jobb nekem is csak csendben asszisztálnom itt a nagy többséggel, DE mivel ez (még) egy nyílt blog lenne…. ezek szerint nyitott vagy a véleményekre, és már az is egy bíztató jelnek vehető!!Mert igaz, hogy talán még egy éve se olvasgatlak, de még így is egy művelt, talpraesett és mosolygós fiatalasszonykát ismertem meg benned, akihez mindig is öröm volt bekukkantani, és most nem is tudom, hogy ez az egyoldalú és hát azért felszínes cyber ismerettségünk mennyire jogosíthat fel arra, hogy véleményt alkossak az életedről, amiből részeket vagyis inkább a kifejleteit megosztod velünk, DE azt tudom, hogy bármi is legyen az ami végülis idáig fajulhatott neked, NEM vagy egyedül, hiszen egy megbízható, hűséges társat kaptál az élettől, és az egy nagyon nagy kincs az életben – így az a nehézség ami még előttetek áll, ha akarjátok, és biztos, hogy akarjátok, évek múlva egy olyan emlék lesz már, ami még jobban össze fog kovácsolni benneteket. Mert ha két ember, akik szereti egymást, és összefog, akkor nincs semmi lehetetlen előttük az életben.

  6. marleen szerint:

    Kedves kiskiváncsi, feddő szavaidat – bár nagyon jólesnek – igazságtalannak érzem most. Sajnos, te nem ismered a helyzetet, ebből a blogból már nem is ismerheted meg, de abban biztos lehetsz, hogy csakis objektív körülmények járultak hozzá a fentebbi szomorú és elkeseredett bejegyzéshez. Bár írhatnék róla! Talán majd egyszer. Furi, hogy ezt a mosolygósságot írod, mert soha nem voltam az. Mindig inkább morcos, és a blogban is csak sajnáltattam magam. Ami nekem nem úgy tűnt, de állítólag ez jött le. A férjemet pedig egyenesen imádom, ő tényleg olyan kincs, aki manapság nem nagyon van pasiban. Most elmegyünk pár napra, hátha utána már rózsásabban látom majd a világot!

  7. Paloma Negra szerint:

    Szeretem ezeket a szomorú, mégis nevetős írásaidat, remélem vidéken, szerető környezetben feltöltődsz.

  8. kiskiváncsi szerint:

    nem 'megfedésnek' szántam… cupp!! :))

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment