A vers: Ismeretes, hogy a vers Babits első kötetében, a Levelek Iris koszorújából címűben található, amely 1909-ben a költő első köteteként jelent meg – ennek verseit az 1902-től írt alkotásaiból válogatta össze. Iris a görög mitológiában az ezerszínű szivárvány istennője, így ennek megfelelően témák, hangnemek, korok, stílusok, versformák gazdagsága jellemzi már ezt a legelső kötetét is. Ahogyan Mohácsy Károly fogalmaz: „ugyanolyan könnyed, bravúros virtuozitással kezeli a veretes antik strófákat, mint a modern verselést, s újfajta nyelvi dallamokat tud kicsiholni, Feltűnik különös hajlama a szokatlan rímekre, a nyelv zenei fejlődésének kiaknázására s vonzódása az alliterációkhoz.”[1] Maga a kötet a soha meg nem elégedés himnuszával indul (In Horatium) és az elégedetlenség költeményével zárul. Furcsa az, hogy ennek a különös, sokszínű kötetnek a legvégére illeszti A lírikus epilógját, mely azonban – mint a vers keletkezéstörténetéből ismerjük – még 1903-ból való. Babits tudatos kötetszerkesztő munkájára vall az, hogy a sokszínűség és a három nagyszerű óda mellé egy sötét, nehezen értelmezhető elégiát illeszt zárlatként. Engedtessék itt meg egy személyes kitérő. Mint gyakorló középiskolai tanár mindig szembesülök azzal a ténnyel, hogy diákjaim Babits versei közül nem a stílusbravúros verseket kedvelik igazán, hanem a filozofikus mondanivalókat tartalmazóakat. Mégis, általános az a szemlélet, hogy a költő versei közül, ami gimnáziumban igazán tanítható, az nem A lírikus epilógja, hanem az Esti kérdés. Miben látják ennek okát? Úgy vélem, abban, hogy az Epilógot inkább tartják egy kezdő költő hagyományos formákból, elemekből „összetákolt” versének, mintsem útkeresésnek. Hiszen, mikor a verset írja Babits, még korántsem eldöntött az, hogy valóban költészettel foglalkozik majd – egyformán érdekli a filozófia, az esztétika, a filológia is. Nos, ha ezt fogadjuk el, akkor a vers valóban nem több, mint stílusgyakorlat. Magam azonban mégis többet gondolok a versről, hogysem egyszerűen kategóriába illeszthető lenne. Véleményem szerint Babits egyik legszemélyesebb alkotásáról van szó, ahol a lírai elbeszélő nem bújik álarcok mögé, hanem már a vers alaphelyzetében megmutatkozik, mint olyan személy, aki csak egyet tud bizonyosan, hogy a világ teljes egészében nem megismerhető, s azt feltételezi, hogy az emberi értelem csak a jelenség, nem a lényeg megragadására képes. Vagyis két fő állításunk van: 1. a világ nem ismerhető meg és 2. a költői én ezzel módfelett elégedetlen, ugyanakkor kénytelen tehetetlenségét is belátni ezzel kapcsolatban. A kérdés az tehát: ennyi bizonytalanságot hogyan lehet stíluseszközökkel megfogalmazni? Elérkeztünk a stilisztikai elemzéshez. A stíluseszközök a vehikulumai a mondanivalónak, így kulcsfontosságúak. III. A vers stilisztikai elemzése: A vers műfaját tekintve elégia, mely a lét titkait kutatja. A költő az individualizmust értékeli, az értékelés azonban elítélő, az individuum mint tárgy a költői felfogás beszűkülését jelenti. Mást szeretne csinálni, de nem tud. Az első strófában már felhangzik az elérhetetlenségre utaló hiábavaló erőfeszítés hangja: „birok”, mely szinte a fizikai fájdalommal egyenértékű. Óriási az ellentét a valóság és a vágy között, mely feszültséget kelt – ezt az erőteljes verskezdő felütés is jelzi: „Csak én birok versemnek hőse lenni” Az önmagába zártság miatti elkeseredést jeleníti majd meg a versben metaforákkal, paradoxonnal, hasonlatokkal. Ezt az önmagába zártságot a versforma is jelzi, a petrarcai szonett (ld.: petrarcai szonett) Petrarca Daloskönyvében a leggyakrabban alkalmazott versforma. A szonettforma már korábban is közkedvelt volt (először II. Frigyes használta) de Petrarca olyan tökéletes formaérzékkel kezelte, hogy a több variációban is elterjedt versforma általa használt változatát petrarcai szonettnek nevezték el. A petrarcai szonett két négysoros versszakból (kvartina) és két háromsorosból (tercina) áll. Rímképlete: abba abba cdc dcd, a sorok szótagszáma 11. A vers szövegének fontos belső szerkesztési elve az ellentétezés.) melyet hibátlanul használ – de némileg megváltoztatva azt, a hagyományos forma helyett a rímképlet itt a b a b – a b a b – c d e – c d e . A korai olasz szonettek igen változatosak tercináik rímképleteit illetően, így ez nem Babits újítása, ő csak él a műfaj adta szabadsággal. A szonettforma egyébként mindig is az ellentétes vagy kirobbanni akaró gondolatok és érzelmek „összeszorítására”, ennél fogva hatalmas sűrítésre használtattak, ennek pedig pontosan megfelel a B. gondolati hullámzását kifejező szonett. Maga a vers témáját tekintve, a globális kohézió elemei közül a következő kulcsszavakra fűzhető fel: lenni, nincs, van, lenni, várni, maradok, vagyok – melyek mindegyike a létforma, a levés variációjaként értékelhető. Ezek általában állítmányi szerepben állnak, vagyis mondattani szerepük is hangsúlyozott. Igen erős tehát a vers témahálózata, és a gondolatritmus szerepe a műben. Ugyanakkor, mivel a lét módjainak vagy határainak feszegetése mindig is enigmatikus (akár a tabuig), a gondolatritmus viszont a Biblia számos részének megfogalmazásmódját evokálja, az egész szöveg —érintőlegesen— a szakralitás kontextusába helyeződik. (Annál feltűnőbbek benne a köznapi szókincs elemei: „csalfa”, „dió”, „Isten tudja”, „börtön”, erősítve az ellentétességet). Az első versszak első sora egy megszemélyesítéssel indul („versemnek hőse lenni”), mely azonban, ha a költőt azonosítjuk művével, egy rész-egész viszonyán alapuló metonímiaként is felfogható. A zártság – motívum itt is többszörösen megjelenik, az egész versszak ennek kifejtése valójában. Formai megvalósulása ennek nagyon könnyen érzékelhető: valaki úgy lehet egyszerre első és utolsó, ha a kettő nagyon közel áll egymáshoz: ez pedig az önmagába visszatérő vonal, a kör — ennek szintén rengeteg misztikus asszociációja van. A „kör”-ség gondolata, motívuma szuggesztíven vonul végig a szövegen: a bezártság, a továbbjutás képtelensége, a dió képe, a ki is mondott „bűvös kör”. Találhatunk itt még egy ellentétet is, hiszen a költő a mindenség része, mégis ebből kiszakított önálló entitásként éli meg létezését („a mindenséget vágyom versbe venni,/de még magamnál tovább nem jutottam.”). Szerintem ez nem paradoxon, mert ha önmaga része az egésznek, amit versbe akar venni, akkor azt is el kell kezdeni valahol — és ez kézzel foghatóan adódik, hogy önmaga. Csak éppen nem jut tovább ennél, mert „be van zárva”, vagyis nem élheti meg a külső világot, éppen csak vágyódhat kifelé, de a vágy is téved(het). Nincs több világ, mint amit belülről, a bőr- és érzékeléshatárokon belül él meg (2. strófa 1. és 2. sor ugyanezt állítja, aztán persze elbizonytalanítja). Vagyis épp ezen a gondolatmeneten jut el odáig, hogy nincs világ rajta kívül (? „s már azt hiszem…”) A második versszak negatív festéssel indul („nincs”, „semmi”), melyet erősít a „de” és a feltételességet jelző „hogyha” kötőszóval is. Az igazi érdekességet a 3. sorban megjelenő dió-metafora jelenti, melyre a „vak” jelzővel még inkább ráirányítja a figyelmünket. Vak, azaz sötét, lezárult – ezt fokozza még, variálja a „dióban zárva lenni”, majd végül a „törésre várni” kifejezésekkel. Szávai János írja tanulmányában, hogy „a diómetafora Hamlet egyik legrejtélyesebb mondatának átvétele, méghozzá a lényeget jóval pontosabban eltaláló, mint Arany János fordítása, aki csigaházzal helyettesíti a zárt diót: „O God, I could be bounded in a nutshell and count myself King at infinite space”. Őrült vajon Hamlet, amikor így beszél? Vagy talán minden igényes alkotó eredendő vágyát fejezi ki: azt, hogy a maga kicsiny királyságában a „végtelen teret”, a Mindenséget szeretné kifejezni? A Babits-szonett ki is mondja: „A mindenséget vágyom versbe venni / De még magamnál tovább nem jutottam” Babits becsvágya azonban nem csekély, egyik kezével a Hamletba, a másikkal a János evangelistáéba kapaszkodik. A fentebb idézet két sor egyike ugyanis a Jelenések könyvéből való, melynek címzésében János így beszél: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható”. Babits, ugyanúgy, mint a Hamlet-idézet esetében, elhagyja a második részt, a sorrendet megfordítja, s maga csak egy jaj-t tesz hozzá az újszövetségi idézethez, de versében a lírikus, mint látjuk, a Mindenható hatalmára vágyik Kérdés, hogy ez vágy-e, vagy ez a számára egyedül reális valóság, hogy t.i. az a belső világ, amit átél, az maga az Egész — ez pl. magyarázná azt is, hogy miért „nincsen módja” kitörni belőle. Ugyanúgy, mint Hamlet, akinek metaforáját egy másik modern szerző, Jorge Luis Borges fejti ki Alef című remek novellájában: az alef (az „alfa” szó héber és arab variánsa) itt egy olyan titokzatos üveggolyó, amelyben az egész mindenség minden történése, a kezdetektől a végéig, látható. A szonett tehát (…) jelzi (…) annak fájdalmas tudomásulvételét (jaj!), hogy az alkotó nem versenghet a Teremtővel.”[2] Fentiek kontextusában a jaj is másképp értelmeződik egy kicsit: ha én vagyok a Minden, és én ilyen tehetetlen vagyok, akkor mit lehet egyáltalán tenni a Mindennel…?! Ha továbbhaladunk a versszakban érdekes stílustörést látunk, a szinte archaizáló megfogalmazásmód után egy köznyelvi kiszólást: „beh de megundorodtam”. Mondattani szempontból erős retorizáltság érezhető az egész szövegen, de itt különösen a „Törésre várni…megundorodtam” szerkezeten, megkockáztatnám, hogy ez egy latinizmus.A harmadik versszak szintén egy metaforával indul: „bűvös körömből”, mely evokálja az előzőekben megfogalmazottakat, mintegy tárgyiasítva azt, mely visszautalásként viselkedik. A „nyílam” kifejezés a „vágy” szóval alkot teljes metaforát, felcserélve egymással a képi és fogalmi síkot. A harmadik sorban ellentétet találunk, cáfolva az előzőeket.A negyedik versszak szintén metaforával kezdődik, teljessel: ”Én maradok: magam számára börtön”,majd a „hős”, „dió”, „kör”, „börtön” kifejezéseket összefoglaló bibliai képpel zárul.Ez utóbbi kétszeres megismétlés szintén metafora, („mert én vagyok az alany és a tárgy”), („én vagyok az ómega s az alfa”) ám az inverzió különleges hangsúlyt ad a költeménynek. Paradoxonok ezek, egymást kizáró ellentétek. Érdekes a szakrális jellegű szövegbe illesztett nyelvészeti fogalompár, az alany és a tárgy megjelenése, kicsit a „poeta doctus” szerepét erősíti. Babits különleges költői játéka, meglepetése ez. Ha a vers alakzatait tekintjük, először is az ellentétek, párhuzamok sokasága és a gondolatritmus a feltűnő. Találunk itt – mint az előbb említettem – paradoxont, és egyszerű ellentétet is, mely az 1. és a 3. versszak végén, az addig elhangzott három sort vonja kétségbe: „de még tovább magamnál nem jutottam”, „de, jól tudom, vágyam sejtése csalfa”. Mondatpárhuzamra, azaz gondolatritmusra épül a vers egésze, mely a globális kohézióban is megnyilvánul. A gondolatritmus általában a bibliásságot erősíti (B. erős katolikus hite!), de itt egyre erősödő, láncszerű felépítéssel van dolgunk: csak én — nem jutok tovább — hiszem, hogy nincs hová — vagy nem tudom — tudom, hogy még a vágy is megcsal, amely elhiteti velem, hogy van „kinti” világ — tudom, hogy csak én vagyok. Végülis logikus lánc, amelynek a végén a bizonytalanságokon át eljut a bizonyosságba, bár ez nem megnyugtató bizonyosság. Belső rímeket is találunk a versben: „körömből – kitörnöm”, „rajta át a vágy” Ha a zenei kifejezőeszközöket tekintjük, a domináns, bár nem kizárólagos jambikus lejtés kiemelendő. Ehhez kapcsolhatjuk még a feltűnően sötét hangszínű negyedik versszakot, amelyben a magas és mély magánhangzók aránya 8:24), valamint a „Bűvös körömből…” sort, amely hangzását tekintve valószínűleg a legmarkánsabb, legmegjegyezhetőbb sora az egész szövegnek, és amelyet kései visszhangként felerősít a 4. strófa eleji „börtön” rímszó. A Babitsra oly jellemző alliterációk itt sem hiányozhatnak: „vágyom versbe venni”, „dióként dióban”, „maradok magam”. A felhasznált, versbe foglalt szókészlet vizsgálata azt erősíti meg, amit eddig már nagyjából megközelítettünk: a központi téma az „én” és a „világ” viszonya, elsősorban az én-re koncentrálva. Ennek szókészleti bizonyossága: a vers szavai között 7 személyes illetve egyéb névmás (E/1-re utal: én, magamnál stb.), 5 birtokos személyjellel ellátott főnév (versem, dalomban stb.) , 12 E/1-ben ragozott igealak (birok, vágyom stb.) utal a vers „hősére”, önmagára, az igék között az általános „valamit” irányozza még a „van” és a „nincs” ige, valamint a „szökhet” ige, ami azonban szintén a hős vágy-nyilára utal, így része annak. Vagyis egyetlen olyan nyelvi elemet sem találunk a versben, amely ne az „ÉN”-hez kapcsolódna, beleértve az 5 ellentétet, illetve megszorítást kifejező kötőszót („csak” és „de”). Szinte monomániásan koncentrál az ÉN-re ez a szöveg, erre van minden szava vonatkoztatva. Egyszerűség, dísztelenség — jelző 4 darab: „első”, „utolsó”, „vak” és „bűvös”. Igen hangsúlyossá teszi a szöveget az utolsó strófa mondatpárhuzama (utolsó két sor); ezt a stíluseszközt eddig nem alkalmazta ebben a versben, inkább csak ellentétekkel élt, így a párhuzam sulykoló szerepe még inkább érvényre jut, annál is inkább, mert itt van az indulatszó (jaj) és a szókészletből „kilógó” nyelvtanári „alany és tárgy” szó is. Végül is a két utsó sor összefoglalja a mondanivalóját, így a szonett — formai és egyéb elemeitől függetlenül — inkább shakespeare-i, mint petrarcai. Ráadásul a hangsúlyozott „ÉN”-nek visszakunkorodik a vers elejére, így illusztrálja is azt, amiről beszél! Az egész a versírásról legalább annyira szól, mint a világ felfoghatóságáról. Ide kapcsolnám zárásként Kovács András Ferenc verssorát: „Csak én írok. Versemnek hőse: semmi.”) [1] Dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III: osztálya számára,Krónika Nova, 2002, p.289.

[2] Szávai János: Az írástudó és a próféta – avagy a Jónás könyve mint újraírás, Kortárs, 2006

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

barbara majthenyi

28 Júl 2009

Meg fogom venni. Üdv Toronto, Kanada!`42209`

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kovi ubi-blog

17 Júl 2009

Régóta érlelődik már bennem a gondolat, hogy szüneteltessem a blogot. Gyakran vettem magamon észre, hogy életem eseményeit, az olvasott könyveket, látott filmeket már csak posztokban tudom elmesélni. Ezért is nem írtam már az utóbbi időben ilyesmiről.Most, hogy itthon vagyok, a helyzet még súlyosabbá vált. Gyakrabban ülök a gép előtt, aránytalanul sok időt töltök előtte, néha átcsoportosítom a feladataimat, hogy mindenre jusson elég idő. Azt hiszem, függő lettem, s ez nagy baj, hiszen amit az embernek először meg kell tanulnia az életben (rögtön a Ne bízz senkiben!-maffiaigazsága után) az nem más, mint hogy senkitől és semmitől sem szabad függeni, mert akkor kiszolgáltatott leszel.Nekem ez a blog, ha lippit nem számolom, kevés örömet adott. Sokkal inkább csalódást, félreértést, bosszút, elkeseredést. Nem fog fájni a szívem érte. Nem is emlékszem már milyen volt a blog előtti életem, hogyan teltek a napjaim, és ezt szégyellem.Úgyhogy hess mindenki, élvezzétek a nyarat! Nem lehet sajnos befőttesüvegben eltenni:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Azon vitatkoztunk valamelyik este, majd folytattuk reggel – természetesen ismét kitértünk Tarr Bélára, és az ő munkásságára, aki szerintem egy zseni, lippi szerint csak hülye, akinek kárt volt pénzt adni a filmjeire, mert teljesen öncélúak az alkotásai és nézhetetlenek  – hogy hol húzódik a határ művész- és független film között? Lippi szerint én szeretem magam abban az illúzióban ringatni, s ezzel hízelegni magamnak, hogy `művészfilmeket` nézek, holott szerinte ezek a legnagyobb jóindulattal is  csupán mainstream független filmekként kategorizálhatók.  (Lásd: Zöld hentesek, Kacsaszezon, Nem vénnek való vidék) S hogy csak Magyarországon van meg ez az egybemosás, a világ más részén egyértelmű a választóvonal: művészfilm az, amely a rendező saját vizióját, a világról vallott nézeteit valósítja meg egyedi képi világgal és technikákkal. S ezen értelmezés szerint a legkisebb engedmény sem tehető meg a mainstream irányába, s ehhez semmi köze annak, hogy igényesnek tartjuk-e a filmet. Hozzátette még, hogy kicsiny hazánkban `az egy közülünk`-elv alapján a legrosszabb, legunalmasabb filmet is kikiáltják művészinek, s ezzel eladhatóvá, kevesek kiváltságává (s épp ezért kívánatossá) válik a film, mely a közösséghez tartozás illúzióját adja meg. Vagyis Magyarország ebből a szempontból nem mérvadó, túlságosan belterjes. Független filmnek  pedig egy jó ötlet alapján alacsony költségvetésből megvalósuló, a nagy filmstúdiókat és forgalmazókat kihagyó műveket nevezzük.Azonban ha az ő meghatározását vesszük alapul, akkor Tarr Béla nem szar, hanem művészfilmeket csinál.  Pontosabban lippi szerint szar művészfilmeket. De, akkor mi van a Fellini-, Bergman – filmekkel például? Azok a maguk korában akkor független filmként aposztrofálódtak volna, s csak az idő múlása adta meg azt a patinát, mely alapján művészfilmeknek nevezhetjük őket?Elbizonytalanodtam. Hol húzódik a határ művészi és független film között?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

két év

13 Júl 2009

Tegnap volt két éve, hogy együtt vagyunk lippivel. Ha benne van az ember, nem gondolkodik, de ilyenkor nehéz megállni a számvetéseket. Sikerült! Ennek örömére elmentünk volna a Harapó Mókusba, mert olyan mókás neve van, és lehet kapni harcsás sztrapacskát,  ám mikor megláttuk, hogy a GPS hová vitt bennünket, s a hely kívülről leginkább egy békási kifőzdére emlékeztetett, úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, jót akarunk enni, s mentünk a Rozmaringba, a helybe, melyben még sosem kellett csalódnunk. Most sem. Leszámítva, hogy óriási adag kaját kaptunk, így az éjszaka megviselten telt. Utána fagyiztunk a Daubnerben, aztán hazatérve kidőltünk. Kajakóma. Estére terveztük még a Saramagó-műből készült A vakság adaptációját a Toldiban, de a több, mint két órás Belső-Erzsébetvárosi séta után nem volt jártányi erőnk sem, így a dvd elé lerogyva már csak A belső ember-t néztük. meg. Épp lefeküdtünk volna, mikor – a francia utcabál tűzijátéka után – a Zsinagóga előtt óriási fieszta vette kezdetét (fél 12.kor!). Mint kiderült, sátoros ünnep van, hétszer járják körbe a templomot. Kifelejtettem még, hogy voltunk a chinese-piacon, és elkeserítő, hogy nagy gonddal és hosszú idő alatt összeállított bizsugyűjteményem minden (!) darabja megtalálható a kínain, az általam vásárolt ár töredekéért. Ja, és megbántam, hogy nem vettem meg az obamás fülbevalót, így azt hiszem, ismét mennünk kell.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nikkel

11 Júl 2009

Ha a jóból nem lett volna az elég, hogy tegnapi sétánkon Pöttyös közriadalmat okozott kinézetével, s leszadistáztak minket, ma reggelre újabb adalékkal bővült a két héttel ezelőtti kutyakozmetika következménye: felfedeztem Pöttyösben a bolhákat; ketten néztek velem bolhaszemet, s akiknek nagyon nem kellene benne lenniük.  Értem már, miért vakarta azóta magát oly bőszen…Szerencsétlen eb.Egyébként lassan helyreáll a világ rendje, ugyebár. Itt a munkaidő vége, a hétvége – esik hát az eső. Sosem lesz már igazi nyár.Ajánlhatnátok nekem olvasnivalót.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

vega

09 Júl 2009

`solanum_melongena1`Szeretem ezt az időszakot, mikor a kert megszámlálhatatlan finomságot ont magából. Cukkinik, patiszonok, padlizsánok, uborkák, zöldbabok: színek, ízek, illatok orgiája!Az elmúlt napokban szinte vega lettem. Rántott patiszon, cukkinis tojáslepény, francia zöldbab, brüsszeli brokkoli,  padlizsános-diós-mozzarellás spagetti, és a mamám utánozhatatlanul finom kovászos uborkája. Aranyidő ez. S a dinnyékről még nem is beszéltem!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

bojtár

07 Júl 2009

Meséli lippi, hogy beszélt az egyik ismerősével, és lehet: mégis lesz lehetősége arra, hogy munka mellett bojtár legyen. Szemeim fennakadnak, kétségbeesem, hogy ennyire utálja a munkáját?! Vagy épp ellenkezőleg,  az agrárszakemberek befűzték volna?!Nem értem miért akar a férjem bojtár lenni. Ő nem érti, hogy én mit nem értek, miért nem örülök. Magyaráz tovább, amelyet én továbbra sem értek.Végül nagy nehezen csak kiderült, hogy két külön dologról beszélünk:) Ő az ügyvédbojtárságról, én pedig a pásztorkodásról:)Mondjuk, megnézném lippit subában:D:D

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Balaton

07 Júl 2009

A Balatont valahogyan mindig elkerültem. Utoljára a nyolcvanas évek végén fürödtem benne, így meglepődve tapasztaltam, hogy az emlékeimben található irgalmatlan mocsok helyett a tó  víze tiszta, és jóval hidegebb, mint amihez az utóbbi években szoktam:) Csodálatos, hogy volt hely úszni! A strandok kellemesek, és egyáltalán nem drágák – ez egy legenda. Nem voltak sokan, ehhez gondolom az időjárás szeszélyei következtében állandóan  elrendelt hol harmad-, hol másodfokú viharjelzés is hozzájárult, illetve a válság is érezteti erősen a hatását. Mivel épp zajlott a Kék Szalag, Füreden már többen voltak.  Szép látvány a füredi móló, a Római part megirigyelhetné. Mivel én nem értek a borokhoz, mindig csodálattal adózom azon embereknek, akikből egy 300ft/2 dl bor is igazi sommeliert csinál…(irónia)A legjobban azonban a csopaki kertmozi tetszett, ahol alkudni lehetett (volna) a belépőjegyekből:) Remélem, egyszer azért majd vitorlázhatok is a tavon:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

az élet értelme

06 Júl 2009

Az élet értelmét pedig legjobban az a kissrác fogalmazta eddig meg, akit a nagyija mindenképpen szeretett volna úszni megtanítani. A kiskrapek karúszókkal bénázott egy méternyire a medence szélétől, s mindig ha a nagyi úszóleckéket vett volna vele, ő nevetve csak ennyit mondott: `De, nagyi, nekem épp csak annyira kell tudnom, hogy kijussak a medence széléig!`Ennél pontosabb megfogalmazást keresve sem:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szabadság

03 Júl 2009

Megjöttünk, mielőtt holnap reggel ismét elindulnánk. Sajóhídvégről jövünk, két nap szülői ház, móka és kacagás,  finom kaják, csodálatos idő, rengeteg napraforgó, meggyszedés, boldog és elégedett állatok, jófej kismacsekok. Életemben először vágtam le pasi haját, soha többé nem teszem.  (Csak a kutyához igazítottam a gazdit…:))Ónodi vásár, régiségpiac, csillárvásárlás (melynek azonnal eltörtük a búráját), giccstenger, fürjek,  kosárlabdajáték. Holnaptól vasárnapig Balaton, Csopak. Szabadság!:)`kutyameleg``Pöttyös`szabadság`

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum