#339.omnia

31 okt 2007

Szenvedélyem a parfümök iránt régi keletű. Már kisgyerekként, mikor az olcsó orosz kölniken kívül mást nem lehetett kapni, akkor is rajongtam értük. Ha valaki eljutott külföldre, mindig divatújságokat kértem, amelyekben gyönyörű fotókon illúziókat árultak. Ma is így van ez. Sokáig gyűjtöttem a parfümös képeket, aztán mikor a dolláros-boltokban (van-e valaki, aki emlékszik még rájuk?:)) már meg is lehetett vásárolni őket – eljött az én időm. Kolléganőm ismerve rajongásomat, mikor fordítani kezdte Patrick Süskind művét (A parfüm), sokszor kérdezte, hogy egy-egy illatot hogyan adnám vissza írásban. A könyv óriási siker lett, a belőle készült film nemkülönben. Jó érzés, hogy személyesen is kötődöm hozzá.Manapság, ha nagyon elegem van a világból – bemegyek az első parfümériába, és pillanatokon belül lenyugszom. Vannak örök, nagy kedvenceim – számomra `ő` a non plus ultra a parfümök világában. (hölgyeknek egyébként érdemes megnézni a Bulgari honlapját – maga a luxus)(www.bulgari.com) Egyébként pedig nagyon érdekelne, ki milyen parfümöt kedvel a legjobban?  

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#337.tanulság

27 okt 2007

Ma is tanultam valamit. Illetve tudom már rég, de ma ismét az eszembe vésem, hogy amit tudok, az jó és gyakoroljam. Racionalitás. Ja, egyébként olyan ember vagyok, aki tele van érzésekkel…Nekem nehezebb így…..és a jelenlegi legjobb énekesnők. Micsoda hangok, micsoda dívák!  

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#336.Hannah

26 okt 2007

Reginával, szomszédasszonnyal beszélgettem az előbb a folyosón. Idős, ám jó karban lévő nénike, aki egész életében a Hannah-ban dolgozott, mosogatott, főzött ott harminc éven keresztül. Kemény, ám szép élete volt ott, a mai napig nosztalgiával gondol rá. A tulajok szerették, a vendégek imádták. Nyugalom árad belőle, szeretek vele beszélgetni – olyan, mint nagymamám volt. Körbevesszük egymást a másik iránti törődéssel – ő régebben éjjelente is átkopogott, nincs-e valami baj, ha álmatlanul róttam a köröket a lakásban, vagy egész éjjel égett a villany, én pedig mindig hozok neki valami finomságot, intézem a hivatalos ügyeit, és elnézően mosolygok, ha látom,hogy a virágaim megint tökig állnak a vízben. Mesél a régi zsidó lakosokról, emlékezünk Juditkára, aki szintén a szomszédom volt, s akinek lakásában az egyik legszebb kortárs magán festménygyűjtemény található. Vele sokat jártam régebben moziba, kiállításra – neki köszönhetem, hogy értem (bár nem szeretem) a komolyzenét, hogy nem égek be, ha esetleg ilyen koncertre tévednék, és nem kell szégyenkeznem, ha a kortárs festészet kerül szóba. Ő is sokat mesélt a ház előző lakosairól, mindig teázott velem, csinált sütit és segített, ha elakadtam a tanításban. Nagy ígérete volt, hogy megtanít franciául és németül – erre már nem kerülhetett sor, sajnos, időnek előtte elragadta a halál…Az egykori gettó utolsó házában lakom, itt húzodott a fal. Régebben, hosszú éjszakai virrasztásaim idején gyakran eszembe jutott, hogy ebben a lakásban – akármilyen pici is – annó akár 30-40-en is `éltek`, szinte hallani véltem a nácik bakancsának dobogását….mocsok egy érzés volt, mondhatom. Esős, szomorú délutánokon ilyen kísértetekkel sokkolom magam, mint a ma is.Boldog vagyok, hogy ismét élet van a lakásban. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#335. blog appetite

26 okt 2007

Az előbb találtam meg Update Norbi könyvespolcát a neten. A címek sokat sejtetőek: Halál a konyhában, Cukor-blues,A leves hazudik… Azóta szinte kényszeresen olvasgatom a gasztroblogokat Dórinál. Közben lelki szemeim előtt megjelent egy tűzforró brokkoli-és sütőtökkrémleves; aszalt szilvával, fenyőmaggal, és baconba göngyölt almával elkészített libamell, hozzá hercegnőburgonya, vargányás lepény, és desszertnek nagy szerelmeim: a flódni és a brownies.

Ősz van, ha ilyeneket vízionálok. Holnap pedig Krúdy-t fogok tanítani,aki egy szalámicsutkáról is ódákat tud írni…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#334.good morning

25 okt 2007

A mai reggel mérlege eddig. Átkelés a kis pallón szakadó esőben, árokba majdnem belecsúszás, Síp utcai sárban kigyaloglás töksötétben, autó beterít vízzel. Rákóczi úton busz teszi ugyanezt. Elhagytam a kedvenc piros fülbevalómat, az esernyőmet, a gyógytesi cuccomat, mivel a HÉV-en elaludtam – mire kiérek Békásra teljesen szétáztam, cipőm beázott, fázom, éhes, álmos vagyok – még jó, hogy kis Vuk nem. Most harapok, és  még parázok is rendesen több dolog miatt – a legközelebbi a társadalomismeret óra, az országgyűlés és a kormány jogállása. Ó, én kedvenc piros fülbevalóm….Mi jön még ma?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Könyvpakolás közben hátterek, információhordozóként épp a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium rendhagyó irodalom óráiról van szó. A tanár Gyeskó Ágnes, épp alternatív, kicsit laza – nagyon vagány jófej kollégát alakít, és mondja, csak mondja, hogy miket hallgatnak az ő diákjai, mivel dobja fel a szürke hétfő reggeli első órákat. Cseh Tamás, Kispál és a Borz, 30Y….satöbbi. Kedves Gyeskó Ágnes, nem tudom kid van a tv2-nél, de azért elmondanám, hogy bár én nem tekinthetek vissza olyan hosszú szakmai múltra, mint Te – de, arra már a tanítási gyakorlatom alatt rájöttem, hogy a hagyományos módszertannal – amit többek között Te publikáltál – semmire sem megyek. Csak annyit, hogy amiről Te újdonságként beszélsz, és saját felfedezésednek tartasz – azt én már tanítási gyakorlatom alatt műveltem. Alapszabály, hogy mindig a zenéből indulunk ki, szivi.Hogy ez most miért? Irigység, jahh. Majd ha egyszer lesz időm, megírom Az irodalomtanítás alternatív módszerei című összefoglaló művemet, és híres leszek. Egyszer. Addig nézlek téged.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#331.bújócska

21 okt 2007

`Itt fáj, ott fáj`-ósat játszunk: a testem meg én. Kapcsolatunk akár szenvedélyesnek is mondhatnám: ki kapja el hamarabb a másikat, ki a vadász, s ki az áldozat?  Ő próbál meghódítani, én ellenállok – aztán mindig legyűr. Mondhatnám azt is, hogy áldozat én vagyok – soha nem lehet ezt elég korán elkezdeni, főleg Magyarországon nem. Itt mindig, mindenki talál okot arra,  hogy fájjon valami, lehessen panaszkodni – a panaszkodás igazi közösségformáló élmény. Nem kell itt semmiféle információs szupersztráda – elég elmenni egy orvosi rendelőbe, ülni a metrón, és kicsit szájat elhúzni, ha fáj a derék felálláskor; azonnal rád szól valaki, hogy te még fiatal vagy, ne panaszkodj, bezzeg nekem milyen fájdalmaim vannak, a tiéid semmik ehhez képest. Sőt, te magad sem vagy senki. A léted senkinek sem fontos, használnak, kihasználnak: minden nap ömlik rád a panasz, csak legyen füled meghallani. Ha meg van füled meghallani, ha nem vagy még végképp cinikus ilyen-olyan okok miatt – akkor is te húzod a rövidebbet. Még a végén itt is neked elnézést kérned. Kell?! Must vagy have to? Ha el tudod dönteni, máris tudod, hogy belső vagy külső kontrollos személyiség vagy-e.Egyszer tényleg összeírok mindent, ami bosszant, dühít, lehúz és fájdalmat okoz. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#330.mezei filozófia

17 okt 2007

Tettem, mindennapi rutin volt, s egy idő után nem tudtam visszaemlékezni, hogy tettem-e már vagy sem. Mivel e mozdulatok megszokottak és öntudatlanok voltak, nem tudtam őket felidézni, s éreztem, hogy már lehetetlenség is visszaemlékezni rájuk. Így tehát, ha megtettem és elfelejtettem, ez ugyanolyan mintha meg sem történt volna. Einmal ist keinmal. Ha valaki, aki tudatában áll önmagának, látta volna ezt, rekonstruálni lehetne a történteket. Ha viszont senki sem látta vagy ha látta is, csupán öntudatlanul; ha több ember egész bonyolult élete öntudatlanul zajlik le, akkor ez az élet mintha nem is lett volna.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#329.mantra porno

16 okt 2007

Szól a jó kis Mantra Porno, Kaszásdűlőnél kipillantva deres minden, farkaskutyák vonulnak, vadász ballag utánuk. Kizökkenek az időből. Fejemben a film, cowboy támaszkodik a söntéspultnak, szemhunyorítás, az utolsó whiskey az út előtt. Behunyom a szemem, próbálok elbújni a zene melegébe. Kinyitva elhúz mellettem egy copfos hosszú. Majd még egy. S aztán még egy. Deja vu. Mátrix. Hiba a rendszerben. Hármasikrek. Úgy döntök, jobb lesz magamhoz térni. Váltok Prodigy-re, amit eddig még soha senki nem értett meg, hogy lehet hajnalban, teljes hangerővel hallgatni. Minden agresszivitást kimos az ember agyából. Fél óra múlva Pálóczi Horváth – Esterházy párhuzamokat kell elemeznem. `Mindenkinek kurvaannya.` Idézet volt. Ma még jövök. Egy őszi reggelivel. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#328.három

13 okt 2007

Egy nap, három hír:1. Al Gore megosztva ugyan, de megkapta a Béke Nobel-díjat. Nem érdekel, hogy a tudósok szerint féligazságokat fogalmaz meg, hogy birtoka havi áramszámlája mekkora – aki egyszer is látta a diákjai szemében azt, mikor szembesül azzal és mélyen megdöbben, hogy esetleg a gyereke már nem láthatja azt, amit ő és tenni akar ellene – az elismeri Gore-t. Részemről riszpekt neki, a legmélyebb.2. Mint ahogy Demján Sándornak is, aki egymilliárdot osztott szét magánvagyonából hátrányos helyzetű diákok támogatására.3. A harmadik hír: az MSZP-n belül állítólag többen konstruktív bizalmatlansági indítványon gondolkodnak Fletó ellen a `tisztasági csomag` összeférhetetlenséget újraszabályozó része miatt. Fel vagyok háborodva. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#327.százvíz

13 okt 2007

Tegnap este múzeum+-on voltunk a Szépművészetiben. Jazzkoncert, Hundertwasser-kiállítás megnyitó, alternatív tárlatvezetések, Frey Wille-ékszerbemutató. Életem első ilyen jellegű rendezvényén vettem részt, mármint a bemutatóra gondolok. A Reneszánsz-terem mennyezetére vetített csillagok alatt Enyától Enyáig tartott, Csisztu Zsuzsi moderálásával. A Frey Wille-t 1951-ben alapították, meglovagolva az épp aktuális szecesszió-nosztalgiát, majd később Hundertwasser motívumaiból is felhasználtak, s elérték azt, hogy a sznob-gazdag réteg egyik kedvenc márkájává váltak, a maguk 134ezerHUF-ba kerülő selyemkendőikkel, s akkor az ékszerekről még nem is beszéltem. Furcsa volt közelről látni egy modellt. Egyrészt az ember lánya óhatatatlanul is arra gondol, hogy neki ilyen alakja, bőre, haja sohasem lesz – és kisebbrendűségi komplexusai lesznek tőle; másrészt mivel pont előttünk álltak meg a fotósoknak fényképezkedni, láttam a rosszul felkent púdert, az időnként lecsúszó, csak tűvel illesztett ruhákat. Egyetlen nagyon szép ruha volt: (mindkettőnk egyöntetű véleménye) egy 19.századvégi szecessziós fekete-arany tulipánmotívumos, ám szabásában a középkort idéző. Érdekesség, hogy utána segítettem a lányoknak átöltözni a női mosdóban, jófejek voltak.Előtte már beletekintettünk a Hundertwasser-kiállításba, de a hivatalos megnyitó a bemutató után következett. Engem nem is HW nyűgözött le igazán, hanem a pasim, aki kapásból vágott mindenféle nyomdatechnikát, grafikai eljárásmódot. (Kedves Olvasónak kiszólás: Dórika! Mint tegnap megtudtam, pasim papádnak tervezett sok-sok plakátot és cd-borítót:) – így érnek össze a szálak) A kiállítás gyönyörű: az egyik részben képzőművészeti munkáit (festmény, kárpit, papírsárkány stb.), míg a másikban építészeti munkásságát vehetjük szemre, itt található az előzetesen beharangozott humusz-wc is. HW zseni volt, és minden gyönyörű, amit alkotott. Majd kajáltunk kicsit, és következett a napi impasziblemisn: parkoló helyet találni a Síp környékén. Örömmel tudatom, hogy a sík lápi tőzeg-cucc működik: kezd visszatérni az erőm. Az erő velem van, tudom. Én meg a hétvégével. Pusz! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#324. pille

11 okt 2007

Óriáslepkék lepték el a két nagy ausztrál várost: Sydney-t és Canberrát. Szakmai ártalom, hogy rögtön Marquez Száz év magányának megelevenedett képei jutnak eszembe. Viszont kicsit illúzióromboló, hogy az ausztrálok fehérjepótlásként megsütik és megeszik a lepkéket.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Péntek esti filmünkkel egyetemben feltehetnénk mi is a kérdést: `Mire elég 24 óra?` Igen, Overnight a Puskinban. Mivel én imádom Bodó Viktort, elmegy a film. Török Ferenc trilógiája: Moszkva tér, Szezon, Overnight – nem nagyon áll össze, bár a rendező igen tehetséges, a legnagyobb neveket tudja felvonultatni mind színészek, mind zenészek, mind a producerek között. Viszont, ráférne egy kis felújítás a hazai művészmozikra, nem bánnám, ha bulvárosodnának kicsit. Mondjuk, jobb székek, jobb hang, némi valódi mozifíling. Véget ért már a hippi-bölcsészkorszak, nahh. Másnap Lehel-piac, és valódi minestorne-leves, káposztával megbolondítva Jamie Oliver receptjére rájátszva. Ipari mennyiséget sikerült előállítani, így este még éhező egyetemistákat is jóllakattunk belőle. Délután folytatódott a Síp utcai lakás otthonná való átalakítása, majd estére nyugit terveztünk kimerülési tendenciánk okán. (ehh, de szép mondat ez – még a magyartanárok is beleborzonganak a gyönyörűségbe:)Mint a címből sejthető: nem így lett, hanem `tüzes` randevú lett belőle, melyben a tüzes szó nem átvitt, hanem konkrét jelentésű. Mit szólnátok, ha szombat éjjel 11-kor, azzal vernék rátok az ajtót, hogy azonnal rohanj le az utcára, mert ég a ház, melyben laktok? Mire lenne három perc, mely alatt el kell hagynod a házat? Azt a lakást, melyért a szüleid egy életen keresztül dolgoztak, kétszer vettél meg, négy év törlesztés van benne, és amit épp most készülsz tényleg otthonná alakítani? Három perc. Ezalatt fel kell öltözni, kutyát ébreszteni, aki legmélyebb álmát alussza, némi pénzt magadhoz venned, ha nagy baj lenne, és közben folyamatosan nyugtatni egy éppen pánikba esni készülő nőt? Hm? Igen, nem álltam a helyzet magaslatán, a FÉRFI volt az, aki helyettem is gondolkodott és tette a dolgát: nyugodt, higgadt volt, és a lényegre koncentrált. Köszönöm Neked. Aztán már lenn a ház előtt, tűzoltó-rendőr, – és mentőautók, és rettegés; csak nehogy gázrobbanás legyen…kedves alsó lakó ugyanis megspórolni kívánván az ajtófestés előtti spaklizást, pb-palackkal perzselte le a fényezést, majd jól magára is hagyta épp kigyulladni készülő ajtaját. Nagy az Isten állatkertje, ugyebár, de nem lett semmi baj. Csak egy kis idegesség, hogy egyetlen pillanat minden elenyészhet, amiért éveken keresztül küzdöttél…Vasárnap hétszáz kilométert tettünk meg. Gyöngyös, Debrecen és a Mihály-napi vásár, majd Sajóhídvég, Gyöngyös, Budapest. Szülők, egyetemi évek, lokálnosztalgia, ismét szülők, és végre a lakás – új, luxus ágyneművel:)Nos, erre volt elég kétszer 24 óra:) Most pedig kezdődik egy igen hosszú, és mozgalmasnak ígérkező hét barátnőzéssel, színházzal, Hundertwasser-kiállítással, és Mystery Gang – koncerttel.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#321. képlet

05 okt 2007

`.

 `{1+sqrt{5} vagy `5^{0.5}

Nos, erre törekszem most.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#319. blind

03 okt 2007

Mindenki leszállt már a HÉV-ről, ketten téblábolunk csak. Én sms-t írok, ő vak. Megkérdezi, felkísérném-e a villamosmegállóba. Persze, indulunk, mondom – meglep a súlya, olyan vékony kis emberke pedig. Rám nehezedik, beszélgetünk. Elképzelni sem tudtam eddig, milyen hosszú az út fel a megállóig. Megkérdezi, tanár vagyok-e. Megdöbbenek, és csodálkozva kérdem, honnét tudta, vajon miből gondolta. A hangszínéből, és hogy olyan felelősségteljesen beszél, igyekszik, hogy mindent a lehető legpontosabban magyarázzon el, súlya van annak, amit és ahogyan mond. Elvigyorodok, nem szólok semmit, de még jobban igyekszem őt vezetni. Mire felteszem a villamosra, tudom, hogy hívják, hogyan vakult meg és van egy meghívóm október 6-ára, mikor bemutatják a könyvét, Életrajzok címmel.Egyébként hadd menjen, aminek mennie kell alapon levágattam a hajamból 25 centit, és ezzel együtt három évet is:) 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#318. határ

02 okt 2007

…határainkat kerestük, és mikor rájuk leltünk, nemvolt elég a mezsgyén egyensúlyozni, a szakadékba kellett lábat lógatni, ottlehetett rendesen érezni már a nyakörv szoritását, amit lánccal fűztek akaróhoz, hogy szabadság azért legyen, de ne határtalan…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#317. Buddenbrook

02 okt 2007

Thomas Mann csodálatalos nagyregénye a Buddenbrook-ház. Az alcímében ?Egy család hanyatlása?-ként jelölt regényMann személyes emlékei alapján egy lübecki patrícius kereskedőcsaládhanyatlásának történetét követi nyomon négy nemzedéken át, a múltszázad harmincas éveitől a hetvenes évekig. A legsokaldalúbban ábrázolt figura Thomas, aki az egész regény központi `hőse`, látszólag erélyes, agilis, de valójában ?homlokzatot?épít: a külszínt akarja mindenáron megőrizni. Belül bizonytalanság,érzékenység, kétségek kínozzák. Ami apjának kötelesség volt, neki márteher. Thomast a teljesítmény, a megfelelési kényszer hajtja, nem tudja, nem engedheti át magát vágyainak, túl sok teher nehezedik rá. Végül megtalálja a kitörési, menekülési utat; de akkor már túl késő. Amikor arról van szó, hogy általános trend az irodalom közelítése a minden napi, praktikus élethez:mindig Thomas jut eszembe. A regény 1901-es. Thomas Mann (azaz maga Thomas) egy negyedszázaddal később, 1926-ban adja csak meg a feloldozást hősének, mikor már lejöhet a Varázshegyről. De, akkor már Hans Castorpnak hívják, és három út kínálkozik előtte: Naphtaé, Settembrinié és Mme Chauchaté. Egyiket sem választja majd. Ha a családomat nézem, én vagyok a dekadens. Nagyanyám, nagyapám még nem vont kétségbe semmit, tudta mit kell tennie. Nagyanyám öt és fél évet várt nagyapámra: valami vadállati ösztönnel, hogy visszajön majd, és ott folytatják, ahol elkezdték a szibériai hadifogság után. Vajon lett volna választása, vagy csak sodródott? Ha apámat nézem, ő már nem ilyen egyszerű eset, művészlélek: el kellett engedni, hogy magától visszajöjjön – de, mára ő is `beállt a sorba`, és megtalálta a helyét. Nem kis szerepe volt ebben mamámnak, aki mindig el tudta hitetni, hogy erős és amit tesz, az jó – mikor ő maga sem volt biztos semmiben. Én a nagymamám szeretnék lenni. Ő, aki soha nem tett fel értelmetlen, sehová sem vezető kérdéseket, derűvel és boldogan élte az életét. Most nagyon hiányzik: ő biztosan egy perc alatt kikacagna minden félelmet.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#316. redundancia

02 okt 2007

A redundanciát, mint szakkifejezést, többek között akkor használják, ha valami zavarja a két fél közötti kommunikációt. Általában a két féltől független tényezők ezek, pl. zaj, technikai probléma közös előismeretek és kódok vagy a visszacsatolás, a megerősítés hiánya áll fenn. Kis kivétellel egész életemben félsüketen kommunikáltam. Vagy nem hallották meg mit akarok mondani, vagy én nem akartam azt hallani, amiről a beszélgetés valóban szólt. Ha visszajátszanám a képzeletbeli hangfelvételeket, keveset találnék, melyben a fentebbi, félreértéshez vezető tényezők közül ne fordult volna elő valamelyik. Legtöbbször csak elbeszélünk egymás mellett.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#315. love actually

02 okt 2007

Két `szerelmes` film, amely megosztja az embereket: Closer és Love Actually. Ma úgy tűnik, mindenki ez utóbbit nézte és elgondolkodott. Pár esetben ez szomorú felismerésekkel járt. Én meg dolgozom végre a régi kedvvel, munkatempóval és kreativitással. Hónapok hiányzó munkáját, lemaradását fogom behozni ezen a héten – mielőtt végképp csak sodródnék a feladatok között. Nagyon jó érzés.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Mr. Brooks tökéletes alany egy tökéletes életben. Az Év embere, jó nő feleség, gyönyörű lakás, szakmai sikerek – minden adott ahhoz, hogy boldog élete legyen. Mégis, mi az, ami arra indít egy ilyen embert, hogy szakítson megszokott életvitelével és a legkegyetlenebb módon élje ki legsötétebb, legaljasabb vágyait? Hogyan lehet élni a bűn elkövetése után? Van-e megváltás, van-e feloldozás, vagy bűneink súlya alatt összeroskadunk, összeomlik mindaz, amit évek hosszú során át kemény munkával építettünk fel? Elég-e egyetlen rossz pillanat, vagy egy folyamat eredménye-e? Mi mozgatja Patrick Bateman-t, Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot, Mr. Jones-t? Végre egy valóban jó film a mozikban – a film, ugye, ami után Kevin Costner már sohasem lesz ugyanaz. Kiváló dramaturgia, kiváló jellemábrázolás – maradanadó filmélmény. Vajon valóban ismered-e azt, akit az ismerősödnek tudsz? Ezzel mennék tovább. Mit jelent a XXI. században a barátság? Lehetséges-e még a virtuális világban valódi barátság? Vagy intézzünk el mindent msn-en? Éljünk second life-ot, és nehogy véletlenül is kilépjünk a jól bevált szmájlik tengeréből, becsomagolt szavaink világából? Hogy esetleg a gesztus, a mimika, a hangsúly is jelen lenne a társalgásban? A másik egyénisége? Rosszkedve, amit el kell viselni, napi nyűgjei, és esetleges örömei? Alkalmazkodás az életében bekövetkezett boldog változáshoz? Lehetséges lenne?Döntésre jutottam. ÉN (nagybetűs énem) normális életet akarok – annak minden szépségével és nyűgével. (ha van) Ilyen egyszerű.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum