marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for augusztus 21st, 2007

21 augusztus
2hozzászólás

#264. művész-polgár

Mottó:`Mert befogad és kitaszít a világ.` (Villon)idézet a regényből: `magában élve azzal a mentális rezervációval, hogy alkalomadtán esetleg újra megszökik.`

 Ezeket a kérdésekre tizenhat éves korom óta nem találom a választ, akkor olvastam először a művet. Szerb Antal: Utas ésHoldvilág-ját, az utóbbi időben kb. tizedszerre. Próbálokmegfejteni valamit, de egyelőre minden csak jobban összezavarodik. Ha valaki tudja, ossza meg velem, sokat segítene.Világéletemben tök egyszerű (=unalmas) embernek tartottam magam – vajon mégis miért a bonyolult kifejezéssel írnak le? Miért a művészek találnak meg inkább és miért menekülnek tőlem az `egyszerű` emberek? Vajon a belőlem hiányzót keresem a művészekben, vagy épp ellenkezőleg a bennem elnyomott juthat levegőhöz velük való érintkezés idején? Vajon elég bonyolult vagyok mégis egy művésznek vagy a mégis nyugodtságomat érzik bennem? Én polgárnak tartom magam, mégis közéjük tudok a legkevésbé beilleszkedni, mindig marad bennem valami nyugtalanság ilyenkor. Ha művészekkel vagyok, tudom, az állapot csak időleges, és onnét is kilépek egy idő után majd. Mi vagyok én? Művész vagy polgár, vagy egyik sem és mégis mindkettő? Ennyire vékony lenne a határ és átjárható? Van választás, van szabad akarat vagy a körülmények foglyai vagyunk? Ha adottak a körülmények, kompromisszum-e, hogy a meglévőből a legoptimálisabbat hozzuk ki? A kompromisszum egyenlő a megalkuvással?

 

És a legutolsó, talán a legfontosabb. Nekem a szerelem nem egy stabil, szilárd fogalom – sokszínű érzés. Belefér Mihály pokoljárása, ingadozásai, az Ulpiusok, Erzsi, Zoltán – a maga módján mindegyikük a szerelmet (megkockáztassam az önmagukat-kifejezést?) keresik. Mégis, a hétköznapi életben áltaában csak a nagy, romantikus, mindent elsöprő érzést értik rajta. Itt pedig ezer arca van. Ha körülnézek, ugyanezt látom. Hát, akkor hogyan is állunk ezzel a szerelemmel?