marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for augusztus 15th, 2007

15 augusztus
3hozzászólás

#258. kétfelvonásos

I. felvonás – villamosUtazom a 4-6-oson. Tömeg, punnyadtság, kedd kora délutáni csend. Blahánál hirtelen izgalom hullámzik végig a tömegen: felszáll Paris Hilton magyar kiadása. Anorexia, arany szandál, arany Louis Vutton-táska, arany Dolce&Gabbana nadrág, óriási, mindent takaró Police-napszemüveg, zsebkendőnyi kutya a tenyérben. Látszik, életében nem utazott még talán villamoson, ízeset káromkodva: `Hol a faszomba kell itt lyukasztani?`- felkiáltással uralja a közönséget. Kutya nyűgős, hát jól megrázza. Figyelem, ismerősnek tűnik. Nem tudom honnét. Közben befékezünk, egy pillanatra lecsúszik a napszemüveg. Monokli van mögötte. Találkozik a pillantásunk és belémhasít a felismerés. Ő gyorsan leszáll a megállóban, megszégyenülten. Igen, ő az. Az én gimnáziumi volt osztálytársam: Enikő. Aki ikertestvérével, Noémival együtt elsőben nyolcból megbukott, otthagyta a sulit, Pestre jött, és két hónap múlva már az Ez a divat! címoldalán tündököltek. Majd ismét eltűntek. A következő infóban már Berlusconi barátnőjeként tűnt fel, majd láttam a fotókat Los Angeles-i partikról, aztán jöttek a hírek anorexiáról, öngyilkossági kísérletről, luxusprostituáltságról. Hirtelen rossz kedvem lesz. Hogy háborgó lelkiismeretemet megnyugtassam: dupla borravalót adok az újságosnak, aprópénzemet beleszórom az utamba kerülő koldus kinyújtott kezébe, és mosolygok rendületlenül.És fenn van iwiw-en…. II. felvonás: Lukács, ORFIMég van félórám a kezelésig, leülök hát kedvenc padomra a Lukács kertjében, olvasni próbálok. Közben nézem a Szigetről érkező franciákat, lassan nyitom az ásványvizes palackot. Meleg van. Ebben a pillanatban óriási robbanás hallatszik, valaki sikolt, és engem figyel mindenki. Nem értem mi van. Nem tudom kinyitni a jobb szemem és lüktet a jobb tenyerem. Ég. Csíp. Valaki odarohan: jól van? Kínomban röhögök, még mindig nem vágom mi van. Kérdezem: mi történt? Mondja: felrobbant a palack a kezében és a kupak szemen találta. Mondom: az lehetetetlen, de érzem, hogy fáj és nem látok semmit. Megkérem, hogy kísérjen át az ORFI-ba. A zebrán majdnem elüt minket egy száguldó taxis. Káromkodunk mindketten. Felkísérnek Adriennhez, aki mikor meglát, azonnal hozza a jégakut, nyomja a szememre, szorítja a kezemre. Gyógytornának lőttek. Bennem ekkor tudatosul, pánikba esek, hogy nem látok. Adrienn csokival töm, és csak beszél, beszél hozzám. Én csak ülök és képtelen vagyok megszólalni. Egy óra múlva már ki tudom nyújtani a kezemet, a szemem is normalizálódik. Biztos, ami biztos – gyalog teszem meg a hazautat, gyaloglok, mint az Összeomlásban Michael Douglas, magam előtt lepergetve Monty monológját tehetetlen dühében. És egyszerre rám tör minden elfojtott keserűség.Epilógus: állványban fogad a Síp utca  8. Jövő héten felrobbantják.