gitt

14 feb 2018

Az ötödikesek két Gittegyletet is alapítottak – maguktól. Ma megtudtam, hogy 50 ft havi tagdíjat szednek, amit zászlóvarrásra akarnak felhasználni. Szerintem elértem tanári pályafutásom csúcsára.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ki és mikor?

22 jan 2018

Ahogy ott álltam a hidegben, a sötét parkban pufidzsekiben, bakancsban, vastag sapka-sál kombóban, hirtelen belém hasított, hogy mikor és miért tettem ezt magammal? És hogy azonos vagyok-e még egykori önmagammal, vissza tudok-e térni hozzá, akit annyira szerettem? Mert ezt a mostani énemet egyenesen gyűlölöm.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

álmodj, királylány

22 jan 2018

Nincs szánalmasabb annál, mint amikor valaki királylánynak képzeli magát, aztán rájön, hogy ennek egyetlen ismérve, hogy egyedül, magányosan üldögél a toronyban, és azzal kell szembenéznie, hogy mindent, de mindent elrontott, és csak ő a felelős az egészért, és hátralévő életében mindig ott lesz ez a tudat. Ellenségek? Ugyan. Minek? Saját magamnak én vagyok a legnagyobb ellensége.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

favágás

18 jan 2018

Favágás. Általam (is) használt kifejezés az olyan tanítási órákra, amikor a diákok túl fáradtak a komoly munkavégzéshez, figyelmük szétszórt, a haladás üteme rendkívül lassú, csigalassúsággal vánszorognak csupán a percek, és az istennek sem akar összeállni a kép.
A mozaikok, puzzle-darabkák ilyenkor sehogyan sem kapcsolódnak egymáshoz, a túlélés a cél. A bizakodás megvan persze, csak elérhetetlennek tűnik a felívelés.
Pedig mindig így van, akár már a következő órán, amikor szárnyalnak. De, most olyan nehéz. Semmi sem mozdul semerre, hosszú és szürke a január.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

miért?

18 jan 2018

Hetek óta nyálkás, párás, ködös az idő. Hetek óta küzdök az ismét kiújult izületi gyulladásokkal, azzal az érzéssel, mintha sorvadnának az izmaim és a gerincem, gyakorlatilag állandósult a hol gyengébb, hol erősebb fájdalom. Estére nagyon elfáradok. Kimaradt három hét gyógytornája is, amit tegnap igyekeztünk pótolni, kérésemre dupla órát csináltunk – ennek következtében már nem egy darabban mozgok, hanem érzem, hogy vannak külön is funkcionáló testrészeim. A gyógytornász szerint jól bírom, olyan gyakorlatokat is lazán megcsinálok, amik nehezítettek. A test emlékezik még a régi szuper fizikai állapotra, és szerinte (gyógytornász) ha rá tudnám venni magam, hogy naponta megcsináljam a gyakorlatokat, akkor nagyon rövid időn belül óriásit fejlődnék. Így ne pöcsöljünk tovább az egyszerű gyakorlatokkal órán, menjünk a mélyvízbe. Rettenetesen szégyellem magam, hogy honnan hová jutottam, milyen mélyre süllyedtem. És sajnos a fizikai kontroll elvesztése maga után vonta a többit is. Pedig ha valamire valamikor büszke lehettem, az nem más volt, minthogy tudatos, fegyelmezett és kontrollált voltam. Biztosan ezért van az is, hogy irigy vagyok mindenkire, aki tudja, teszi a dolgát, küzd a céljaiért. Én régebben nagy küzdő voltam, most pedig ha fel is támad bennem az akarat, azonnal megszólal belül egy hang, mintha egy kiskutya nyüszítene, hogy “nem fog ez neked menni, tegyél le gyorsan róla”. Miért teszem ezt magammal?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

2018

01 jan 2018

Az ünnepekben mindig az a legcsodálatosabb, amikor végre vissza lehet térni a hétköznapokhoz, felvenni a leejtett fonalakat, és a megállás, átgondolás után jobban folytatni a megkezdett dolgokat. Nekem bőven volt mit átgondolnom. Szavakkal azonban nem biztos, hogy pontosan vissza tudnám adni, elkenni, túl finomkodni pedig nem szeretném. Maradjunk abban, hogy egyszerűbb most nekem a számok nyelvén, a jövőbe tekintve összeírni mindazt, ami fontos, és erre az évre meg fogja határozni a tetteimet. Ezek a számok: 1, 9, 15, 30, rengeteg és végtelen. Mindenkinek a legjobbat 2018-ra!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hó vége

28 dec 2017

Mindig szívből gyűlöltem a hóvégéket és az ünnepeket.

Minden rossz ekkor éri az embert. Az egész éves feszültség ilyenkor csapódik le, semmit sem lehet intézni, és mikor máskor törne szét az autó felfüggesztése, ha nem hó végén, amikor túl vagyunk egy monstre egy hónapos pénzköltésen, és mindenki a következő havi fizetést várja?
Ja, és senki sem dolgozik.

El vagyok keseredve.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

T2

06 nov 2017

Sikerült tegnap este pont a felénél bekapcsolódnom a Transpotting 2-be, épp láthattam Renton újabb nagy monológját. Örülök, hogy Danny Boyle nem rontotta el a folytatást, épp annyira él és  friss a film, mint a kultikus első. És akkor mától negyven napig eltűnök a közösségi oldalról – kíváncsi vagyok, hogy kinek tűnik majd fel.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Követni

05 nov 2017

….sem tudom, és nem is akarom az eseményeket. Most is csak annyit írnék ide, hogy mindent, ami most a nyakamba ömlik csőstül – magamnak köszönhetek. Sose kövessétek el azt a hibát, hogy elkényelmesedtek. Hogy előbb érzelmileg, majd utána testileg, vagy éppen fordítva – az olyan mindegy is. Rossz vége lesz.

Én nagyon bízok abban, hogy meg tudom még fordítani az állást, mert mélyen, legbelül,  továbbra is okosnak tartom magam, aki válsághelyzetekben mindig összeszedi magát, és csak a megoldásra törekszik – de, most azért ez nehezebb. A személyes érintettség mindig odatesz. No meg, azért nem vagyok már fiatal, aki előtt ott áll az egész élet. Szóval, most nagyon nehéz.

Mégis, ebben a helyzetben az a legnagyobb gondom most, hogy már megint alig várom, hogy levágják a hajamat, mert a két héttel előtti vágást idegennek érzem magamtól, nem sikerült megszeretnem. Természetesen ez a hajdolog tökéletesen szimbolizál engem: hiába könyörgött a drága Zsuzsi, hogy ne vágjunk, csak igazítsunk, én nem hagytam magam! Zsuzsi tudta, hogy nem fogom jól érezni magam a cakkozott hajvégektől, a kifelé álló, megritkított frizurától, de én csak erősködtem. Holott, ő tökéletesen ismer engem. Pontosan tudja, hogy én az egyenes, klasszikus, rendezett hajakat (dolgokat) szeretem, és nekem már ilyen hajam volt.

Természetesen nem ez a legnagyobb gondom, még mielőtt. De most visszaállok péntektől az alapvonalra.

Ja, azt találtam még ki, hogy negyven napos kitűzésekre osztom az évet. Az eléggé belátható, és eredmény is lehet ennyi idő alatt.

Isten áldjon engemet. Nagyon drukkoljon nekem a kedves Olvasó, ha még olvas valaki.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

van egy ország

24 okt 2017

rajtam is múlt/ rajtam múlt /tegnap kezdődött a múlt/ elkezdődött vége van/ borzalom és béke van/ semmi ágán lógó flakon

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kegyelmi állapot

09 okt 2017

Ülni a csodálatos őszi napfényben, új, frissen feltört diót majszolgatni, s közben tudni, hogy a többiek pár perces távolságban vannak csupán tőled, és mégsem vagy egyedül, hangjukat – ha befelé figyelsz – még hallod is, alakjuk épp csak eltűnt a kanyarban, s van értelme, célja a várakozásnak – varázslatos. Utatok együtt folytatódik tovább, a nyugalom még sokáig elkísér.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Megdöbbenéssel

17 Sze 2017

…látom, hogy minden vidéken maradt egykori évfolyamtársam milyen pozíciókba került. Míg én azért harcolok, hogy egy gimiben kicsit nagyobb terem legyen egyéni elképzeléseim megvalósítására, addig ők egyetemi tanszékek, intézetek vezetői lettek. Mivel szinte mindenki Pestre jött, az üres álláshelyeket be kellett tölteni, és gyorsan lehetett haladni a ranglétrán. Én boldog lettem volna annó, ha vidéken maradok.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

42!
“– Az Élet, a Mindenség Meg Minden… – mondta Bölcs Elme.
– Tehát?…
– A Válasz… – mondta Bölcs Elme, és megállt.
– Igen?…
– A Válasz…
– Igen???…
– Negyvenkettő – mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.”

Nagyon boldog új évet kívánok magamnak! 🙂

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

tartás

20 aug 2017

Szeretem, amikor a kopogó eső zajára ébredek. Szeretem az esőt.

Szeretem, ha a dolgoknak tartása van, nem csak elfolynak a semmibe.

Szeretem a tavaszt, az őszt, a telet, de egyre kevésbé a nyarat.

Hiába vagyok augusztus végi születésű, vagyis elvileg szeretnem kellene, de az az időszak nekem sokkal inkább kora ősz már, semmint nyár.

Az én időm a szüreté, a betakarításé, a rendrakásé.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

A szállodában minden reggel “azállamtitkárúr” mellett reggeliztünk, és minden reggel felidegesített. Csak a pénzről és  a kapcsolatairól volt szó, a Torgyán zsebbarátról, a privatizációs ügyletekről, és a velük lévő fiaik pénzügyi helyzetéről. Mennyijük van a külföldi magánnyugdíj-pénztárban, hogyan kellene zsíros megrendelésekhez jutni.

Közben a felesége pedig készítette a szendvicseket napközbenre. Szépen becsomagolta szalvétába, és be a táskába.

Móricz óta nem sokat változott a világ.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Az pedig, hogy a továbbiakban én bármikor is vacsorahelyet keressek – elképzelhetetlen. Mindig rosszat választok, szar kajákat drágán, miközben van nekem egy férjem, akinek ez a kisujjában van – válasszon ő. Mikor hétfő este a pizzériában kihozták a majdnem mirelite pizzákat, közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Két napig voltam beteg utána, annyira fájt a gyomrom, majd még egy jó kis epegörcsöt is sikerült beszednem vele.

De, miután ezt mindketten megértettük, a zánkai Neked főztem mindent jóvá tett, és elfeledtette melléfogásaimat. Életem egyik legjobb helye volt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Vannak új sarokköveim. Az, hogy a bizsugyűjteményemnek mennie kell, például ilyen.

Ha egy hetet kibírtam egy fülbevalóval, nyaklánccal és gyűrűvel, akkor tényleg felesleges két fióknyi bizsut rakosgatnom, hogy “minden szettemhez legyen egy megfelelő színű”. Áhh!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Jövőre semmiképpen sem megyünk wellness szállodába. Egyszerűen nem éri meg ennyi pénzt kiadni érte.

A wellness szolgáltatásokat szinte sosem vesszük igénybe, mert csalódás már az első pillanatban. A 27-28 fokos medence csak 23-24 fokos, a jakuzziban ugyanez a víz, így üldögélni nem lehet benne. A medence korlátja mozog, az első pillanatban elfordul, beleverem a térdem, szinte kiugrik a helyéről. Szaunát a kánikulában biztosan nem használunk, a masszázst pedig nem merem igénybe menni az elmozdult csigolyákkal. Az egyik helyen annyira hozzá nem értő hölgy volt, hogy csak bajt okozott, alig győztem helyrehozni.

A reggeli bőséges és sokféle ugyan, de ha kiszámoljuk, hogy gyakorlatilag három tojás – aminél többet úgysem bírunk megenni – mennyibe kerül….hát….akármelyik kiváló reggelizőhelyen bőségesen megkajálunk belőle. Ráadásul elég gáz, hogy a megsütött csokis kuglófot egészen addig tálalják fel, amíg hétfőtől péntekig el nem fogy. Ennyi pénzért férjen már bele, hogy két naponta friss legyen az asztalon!

Vacsorát sosem kérünk mióta az egyik helyen négy napig ugyanazt a cuccot variálták esténként hol rizzsel, hol tésztával, hol salátával…Részemről egyébként sem bírok már este főtt kaját enni, max. egészen kivételes esetekben, de ahhoz is lippinek kell főznie.

Fürdőszoba. Egyszerűen a két rétegű wc-papír ultragáz egy napi 20-25 ezer forintba kerülő szoba esetén. Mint ahogy az is, hogy reggelizésről visszatérve már ott vannak a takarítók a szobában, és kiküldenek. Hogy fáradjunk vissza pár perc múlva! Tíz óra előtt be sem kopogtathatnának, amíg  tart a reggeliztetés!

Nos, az ilyenek miatt nem ilyen szállodába menni. Egyszerűen arra, hogy megreggelizzünk, majd este kilenc körül hazatérjünk, tökéletesen felesleges.

Folyt. köv.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lektűr

09 aug 2017

Szülőfalumban töltött hetemre több könyvet is hoztam. Tegnap egy gyerekeknek szólót (Tasnádi: A kőmajmok háza), ma pedig a tavalyi év nagy felfedezettjét, Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regényét olvastam el. Ez utóbbi okozott nekem ismét dilemmát. Tudom, magára vessen az, aki nem válogatja meg az olvasmányait, és a nyárra nem habkönnyű limonádéval készül. De. Míg tavaly a Bartis Attila-könyvektől buktam annyira ki, hogy nem akartam tovább olvasni, most az Aludnod kellene viselt meg. Ha olvasott valaki Bodor Ádámot vagy Borbély Szilárdot, akkor lehet elképzelése arról az emberi nyomorúságról, amiről szól a könyv. Egy telep lakóit látjuk ábrázolva, ahol ideggyógyintézet bújik meg az erdőben, ám egy idő után teljesen elmosódik a határ a kintiek és a bentiek között, nem lehet tudni ki a bolondabb. S közben a mindennap ismétlődő monoton nyomorúság, mely a gyerekek sorsában is megy tovább – a pusztuló, már csak alig a felszínbe kapaszkodó, lecsúszó falvak világa. S miközben olvasom, körülnézve, pontosan tudom, hogy ez a valóság, sőt az még keményebb is akár – mégsem akarom ezt olvasni.
S innen adódik a kérdésem: Ti még olvastok ilyen műveket? Vagy már feladtátok, és inkább a szórakoztató lektűrök világához fordultatok?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

gerinces

09 aug 2017

Megszüntettem a párhuzamos levélcímeimet, már csak egy van. Kinyírtam az összes, használatban lévő határidőnaplómat, jegyzetfüzetemet, az azokban lévő összes listával – egy maradt csak. Nincs külön füzet ennek, külön füzet másnak. Végre kezdem úgy érezni, hogy ismét enyém az irányítás. Évtizedekig teljesen jól működtem csak az agyamra támaszkodva.Csak ez az utolsó öt év, amikor elkezdtem az ebből élő szervezőzsenik oldalait olvasni, ez tett be. Lehet, hogy nekik működik mindez, de engem csak összezavart. Bullet Journal, 30 napos rutin stb. – ég veletek, én csak magamban bízom!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

napi morgós

13 máj 2017

Már rohadtul unom, hogy gyakorlatilag dec. 20. óta a lakásban dekkolok, hol az extrém hideg, hol a rengeteg hó, hol az állandóan szakadó eső miatt…kipusztult az első kör balkonnövényzet, mert a hirtelen bekövetkező mínuszok miatt a lakásban, az ablakpárkányon, a radiátor fölött kellett tartani két hétig, és azt nem bírta. A mostani második kör pedig az eső miatt fog kirohadni. Májusi eső aranyat ér. Azt, persze.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Elegem van

12 máj 2017

Mivel senki sem olvas már, így eljött az ideje, hogy ténylegesen nyafogásra használjam a blogot. Az életben mindenki menekül a siránkozó emberektől, így legalább itt, magamnak, elsírom minden bánatom. Rettenetesen elegem van tehát az alábbiakból. A magukat szórakozott zseniknek tartó emberekből, akik megbeszélnek valamit, amit persze te komolyan veszel, majd fél perc múlva már másokkal beszélik meg ugyanazt, majd a végén elnézést sem kérnek, csak megvonják a vállukat. Csak egyszer járjanak úgy, mint velem számtalanszor megtették! A “szabad szellemekből” – tőlük egyszerűen hányok. Ők azok, akik a művészlelkek, akik leülnek magukkal megbeszélni egy problémát, és a döntésük előtt hetekig malmoznak. Végül döntésképtelenségre hivatkozva rád bízzák az egészet, majd téged hibáztatnak, ha nem úgy döntesz, ahogyan ők szerették volna, ha teszed. Közben persze azért lelkileg presszionálnak is. Abból, hogy lehetsz te akármilyen jó tanár, csak egy magyartanár vagy. Nem érhetsz fel egy bioszossal, egy kémiással főleg nem, de a matekosak mindig lenyomnak. Ha szakkört, faktot kell választani, akármennyi versenyt is nyertél meg a diákokkal, biztosan matekot, bioszt, kémiát választanak helyetted. Természetesen vannak olyanok, akik ezt a helyzeti, társadalmi előnyt maximálisan kihasználva folyton éreztetik veled, hogy te csak másodrendű tanár vagy. Tényleg, minek tanulnak még irodalmat, nyelvet a diákok?! Hogy egyre messzebb kerülök a fentebbiek miatt attól a képtől, amit magamról gondolok, és nem bírom megfordítani a folyamatot, csak kesergek, és egyre dühösebb vagyok!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Még

07 máj 2017

…akkor is rendkívül szomorú dolog arról hallani, hogy a volt osztályomból ketten is otthagyták az egyetemet, ha az ember lánya számít rá. Mert közben azért csak él a remény, hogy mégsem lesz igaza. De, most sajnos, igen. Szomorú.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mi lett hova?

17 ápr 2017

Ha már nem sikerült a húsvét előtti negyven napos böjt, akkor most megpróbálkozom a húsvét utánival. Június 3-án lesz unokaöcsém lagzija, addigra egy kicsit rendbe kellene szedni magam. A hosszabb táv az a nyár vége, a még hosszabb a karácsony, egyébként pedig élethosszig tervezek. Erős akarok lenni, hosszú hajú és igényesnek is látszó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sed non est pax

15 ápr 2017

Mindig azt gondoltam, komolyan hittem, hogy a Húsvét az én igazi ünnepem, mivel minden kelléke adott a boldogsághoz. Bár sosem sikerült még betartanom a Vízkereszttől Hamvazószerdán át a Nagyböjtig tartó szigorú szabályokat, de abban is biztos voltam, hogy egyszer majd sikerül. Nos, ebben az évben a feltámadás és a várakozás boldogsága is elmaradt. Továbbra sincs béke, pedig egész életemben csak a nyugalmat vágytam, és már egyre jobban tudom, hogy nekem ez nem adatik meg.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

bölcsész nyanya

09 ápr 2017

Sokat elmond  természetemről az, amilyen szemüveget és táskát vásároltam legutóbb. Mind a kettő elég nagy befektetés, hosszabb időre elkíséri az ember lányát. Mégis, a szemüveget – ha őszinte akarok lenni – azért vettem meg, mert fellázadtam az eladó ellen, aki megpróbált lebeszélni róla, (beszólt)hogy “nyanyás”. A táskára pedig a férjem mondta, hogy egyszerűen nem érti, miért tetszik nekem, mivel sosem voltak ilyen dolgaim, hiszen “bölcsészes”. Az erről való tegnap esti beszélgetéskor döbbentem rá több dologra is.  Az első, hogy döntéseim milyen gyerekesek, milyen érzelmi alapúak, milyen ingatag lábakon állnak, a második, hogy mennyire nem tűröm még a legjobb szándékú kritikát sem, és mennyire nem fogadom el mások igazságát. A harmadik, hogy mennyire reménytelenül bölcsész és nyanyás lettem. Azt gondoltam, hogy a szürkeségbe burkolózás, az észrevehetetlenség, a zsírpárnák, a rövidre vágott haj megkímélnek engem mindentől,  ami fájdalmas és szomorú az életben – kis naiv! Csak azt értem el vele, hogy innen még nehezebb visszakecmeregni a felszínre, hogy látva lássanak! Ti ne kövessétek el ezt a hibát, akarjatok nők lenni, akarjatok veszélyesen, spontánul, szabadon élni, hagyjátok el mielőbb a komfortzónát!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ember és nő

02 ápr 2017

Mikor összezavarodik a világ körülöttünk, személyes tereink, sokszor kipróbált idődimenzióink hirtelen fölborulnak, akkor mindig megpróbálunk belekapaszkodni valami biztosba. Ha épp ez az, ami akadályba ütközik, akkor pedig legalább az árvízi sodrásban lévő tartópilléreket markoljuk még szorosan. Ha minden összedől, akkor az életerősebbek elkezdenek ismét építkezni, a gyengébbje pedig elhullik. Magamat az utóbbiakba sorolom, de most még küzdök, és próbálok cölöpöket leverni, fogalmakat tisztázni. Így teszek az ember és nő fogalmával is. Szándékolt a megkülönböztetés, miből az ember halmazában egy részhalmaz a nő, ergó értelmezésemben  a kettő nem megy egymás nélkül. (folyt.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Tegnap konferencián voltam, ami az emelt szintű érettségire készített volna fel minket, tanárokat, illetve segítenie kellett volna egy kicsit abban, hogy az új típusú érettségi szerint hogyan is kellene felépíteni a tételeket. Elöljáróban annyit, hogy ezt a célját nem sikerült megvalósítania – de, azért volt haszna is, természetesen. Annak ellenére, hogy ma alig bírtam járni, mivel elmozdult csigolyákkal kellett gyakorlatilag derékszögben görnyedni egy levegőtlen, és rettenetesen zsúfolt teremben, két óránként negyed órás szünetekkel, most mégis úgy érzem, hogy a Fűzfa Balázs-előadás, “performance” rengeteget adott. Egyébként is szeretem őt, akkor figyeltem fel rá, mikor megírta tanulmányát a magyartanárképzés összeomlásáról, s már tizenöt évvel ezelőtt vázolta azokat a problémákat, amelyekkel a magyartanítás jelenleg foglalkozik. Van, akit idegesít, de én szeretem benne a szenvedélyét, hogy úgy akar tanítani, hogy közben szórakoztat is. Sosem arisztokratikus sznobsággal, hanem alázattal közelít a témához, és próbál meg belőle a legtöbbet kihozni. Mondjuk, könnyű dolga van, mivel az Iskola a határon-t kutatja, ami hálás téma és fontos könyv, és ezzel még semmit sem mondtam róla. Szóval, miközben elvarázsolt megint, kaptunk egy részválaszt a “miért tanítunk még mindig irodalmat?”- tárgykörében. “A mi munkánk ott kezdődik, ahol véget ér a 2X2 igazsága. Bárhol lehet a 2X2=4, de az irodalomban minden és annak az ellentettje is igaz egyszerre, így a 2X2 lehet bármennyi – és ez a szép benne. ” Vagyis a referencialitás és a regénybeli világ az sosem fedi egymást. S, hogy megint nem felejtett el emlékeztetni arra, hogy Ottlik már régen megírta, hogy “élni is a csak a szeretet éghajlata alatt lehet”. S, hogy milyen szép a “láttam érdes követ horzsoló alkonyi napfényt”. Mert erre csak az irodalom képes.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

El ne felejtsem

08 feb 2017

…ideírni, hogy soha, de soha többé ne vágassam le a hajam! De, tényleg! Nem lehetek ennyire hülye.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Úgy vagyok

31 jan 2017

…ezzel a januárral is, mint a nem kívánatos vendéggel: addig nem vagyok biztos benne, hogy elment, amíg ki nem kísértem, és rá nem fordítottam sietősen a zárat.

(Azért még így utoljára egy kiadós havazásnak és ónos esőnek  kellett esnie.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum